Marad a Nemzeti Színház társulatában Tenki Réka, aki úgy érzi, nem kész egy újabb váltásra, hiszen csak egy éve jött el a Katona József Színházból. Szerződtetésről, civil összefogásról, nyílt színi tapsról és jelenlegi legkedvesebb szerepéről beszélgettünk.

Lassan befejeződnek a szerződtetések a következő évadra, rólad azonban már az első körben megjelent a sajtóban, hogy maradsz az új igazgatóval, Vidnyánszky Attilával. Miért döntöttél így?

Dolgoztam már együtt Attilával és az jó munka volt, Debrecenben az Úri murit csináltuk együtt. Ez egy jó emlék, ez volt az egyik szempontom. A másik, hogy tavaly váltottam, amikor eljöttem a Katonából, nem vagyok kész megint egy váltásra. Nekem az a jó, ha minél több emberrel dolgozom, tapasztalatokat szerzek, fejlődök.

A társulaton belül nem okoz feszültségeket, hogy folyamatosan derül ki, ki marad, és ki megy?

Ez egy olyan jó csapat, annyira együtt élünk, hogy ki tudjuk beszélni ezeket egymás között. Meghoztam egy döntést, dolgozni szeretnék. Másfajta dolgokban kell majd helyt állnom, s ez mindenképp inspirál.

Ez volt az első évadod a Nemzetiben, ahova Alföldi Róbert hívott, s te tavaly igent mondtál. Az ország egyik legjobb színházát, a Katona József Színházat öt év után hagytad ott. Jó döntés volt?

Új felfogással, új kollégákkal, új kihívásokkal találkoztam, időm sem volt ezen gondolkodni. Tettem, teszem a dolgom; igyekszem megvalósítani, amit a rendezők rám bíznak, az utamon vagyok. Az igazgatóváltás ténye óta ráadásul fel is gyorsultak az események, nagyobb a terhelés, dupla előadásokat játszunk, hogy mindenki megnézhesse az előadásokat, aki szeretné.

Lassan nincs előadás a Nemzetiben álló tapsvihar nélkül. Színészként hogy éli ezt meg?

Ilyenben valóban nem volt még részem. Hihetetlenül pozitív energia árad a nézők felől, újdonság nekem a nyílt színi taps, vagy ahogy a végén felállva gratulálnak a nézők. Ugyanakkor most már nehéz megállapítani, hogy nekünk, nekem szól-e az éljenzés, vagy a helyzetnek. Már nem tudom, hogy tényleg tetszett-e nekik, jók voltunk-e, avagy egy civil összefogás részesei vagyunk.

Amikor a Katonából elszerződtél, azt nyilatkoztad, szeretnéd, ha valaki az évad megtervezésénél benned is gondolkodna: hogy ad neked egy szerepet, hogy a következő évadban meg tudjál küzdeni egy másikkal. A Nemzetiben megkaptad ezt a törődést?

Sok szerepet játszom, de eddig ezt a legújabb bemutatóm, az Amphytrion esetében éreztem. Ezzel a szereppel megtaláltam azt, amit közölni szeretnék. Hogy mennyire más világban élünk, milyen össze-vissza kapcsolatokban vagyunk. Nekem ez az előadás a feltétel nélküli szeretetről és szerelemről, és az ebben való örök hitről szól. Ebben hinni kell, s magam is hiszek benne. Az előadásban az a dráma, hogy át lehet verni két ilyen tiszta, a szerelmükben végletekig hívő embert, mint amilyen Amphytrion és felesége, Alkméné. Színészként arra vágyik az ember, hogy olyan szerepet kapjon, ami a lényéhez közel kerül, s ez szerencsére olyan.