Premiert premierre halmozott az évad vége felé, majd a színészek felvételiztetésébe csöppent Fullajtár Andrea, aki ősztől színészosztályt indít Zsámbéki Gáborral a Színművészeti Egyetemen.

Hihetetlennek tűnt, hogy Mohácsi János eddig nem rendezett a Katonában. Milyen volt a Nyaralás próbaidőszaka?

Az olvasópróbán az első 12 oldal volt meg, ahogy a Mohácsi testvéreknél (János a rendező, István az író) ez megszokott. Annyira más ez a munkamódszer, hogy mindenkinek hatalmas élmény volt. Élveztük a szabadságát annak, hogy nem tudtuk, mi lesz, hova fejlődik másnap a karakterünk. Jó hangulatú próbák voltak, feszültség nélkül, ami János külön adottsága.

Volt, hogy ti is beleírtatok?

Előfordult, hogy azt mondtam, úgy érzem, az én karakterem nem úgy reagálna az egyik jelenetben, s elfogadták, átírtuk.

Mit szeretsz Donna Lavinia karakterében?

Olyan helyzetekbe kerül, amibe nagyon sok nő kerülhet, s bár eléggé fájdalmas, ami vele történik, de van benne valami önirónia, amivel kezelni tudja a helyzetét.

Nagy változás az életedben, hogy ősszel színészosztályt indítasz a téged is felfedező Zsámbéki Gáborral. Kinek az ötlete volt ez a párosítás?

Természetesen Gábor ötlete volt és nagyon örültem a felkérésnek. Őt mesteremnek tekintem, aki elindított a pályán, izgalommal várom a közös munkát. Eddig sem állt távol tőlem a tanítás: immár hat éve vezetek színésztábort Balatonföldváron.

Másfél évtizede végeztél a főiskolán – épp Zsámbéki Gábor igen erős osztályában, Ónodi Eszter, Pelsőczy Réka, Elek Ferenc osztálytársaid voltak, azóta egy társulatban dolgoztok. Hogy látod, miben változott a kezdő színészek élete?

Elsősorban a körülmények változtak sokat, a feltételek, a környezet, amelyben dolgozhatnak. Amikor mi végeztünk, még mindegyikünknek reális esélye volt arra, hogy Budapesten vagy vidéken, de szerződést kapjon. Ma már arra kell felkészítenünk a diákokat, hogy ez a szakma anyagilag is komoly kihívásokat tartogat. Számítaniuk kell rá, hogy a fizetésükből – ha lesz – nem fognak tudni megélni, ezért már a tanulóévek alatt gondolkodniuk kell más utakon: független színjátszás, közös produkciók az osztálytársakkal, castingokra járás. Az is nehéz, hogy nagyon megnőtt a vonzásköre a tévéműsoroknak, celebgyáraknak. Nekünk, akik színészeket fogunk képezni, azzal is szembe kell néznünk, hogy sok fiatal csak azért akar manapság színész lenni, mert arra vágyik, hogy a Jóban Rosszban vagy a Barátok közt szereplője legyen. Ráadásul mióta egyetemi diplomát kapnak a színészek is, az eddigi négy helyett ötéves a képzés és csak az utolsó évben mehetnek gyakorlatra. Így még jobban kitolódik a tényleges munkakezdés.

Ez nem sok jóval kecsegtet, mégis ha nem tudnak megélni a kezdő színészek és jobb, ha a tévés munkáktól is távol tartják magukat, miből fognak megélni?

Munkája válogatja, mivel nem okoz magának „arcsérülést” magának egy színész, de tudjuk, hogy filmrendezők és operatőrök is vállalnak reklámmunkákat, hogy továbbra is filmezhessenek. Egy kezdő színésznek akár egy reklám is vállalható, ha ezért a pályán tud maradni.

Mi a véleményed arról, hogy a politika – és most elsősorban a Nemzeti Színház ügyére gondolok – igen erős hatással van a színházi életre. El tudod képzelni a Katona társulatáról, hogy egy új igazgató miatt szétszéledjen?

Ha egy nagyon megosztó igazgató jönne, velünk is megtörténne hasonló, igen. Az ambivalens ebben mégis az, hogy színházat csinálni könnyebb „valami ellen”, felszabadító erejű párbeszéd tud lenni. A Katona 30 éves évfordulója kapcsán visszaemlékezéseket tartunk és egy dokumentumestben feldolgoztuk a Katona alapítása körüli viszonyokat. Mintha ma ugyanez történne, szóról szóra, pedig akkor pártállam volt… Ment a vita a Nemzeti Színház „nemzeti” jellegről, meg arról, hány párttag kell a szakszervezetbe. Zsámbéki kezdő rendezőként került oda, az is lehet, hogy hamar kiderült számára, nem így akar színházat csinálni és amikor elment, több színész ment vele, miatta; s abból lett a mai Katona.