Végtelenül röstelljük magunkat az etikátlanul hatásvadász címért, az olcsó kattintásvadászatért. Ez az írás ugyanis a Vígszínház Jóembert keresünk című előadásáról szól. Mentségünkre szóljon, hogy a darabban egy kínai prostituált valóban dohányárusítási lehetőséghez jut.

Szeretettel köszöntjük azokat az olvasókat, akik a beismerő bevezető után is velünk maradtak. Brecht színművét új fordításban (Térey János és Kovács Krisztina) és újszerű rendezésben (Michal Dočekal) tűzte műsorára a Vígszínház. Bő félévvel a bemutató után már távolról sincs teltház, pedig egy fontos darab kiváló előadásáról van szó. Tizenegy évvel a prágai Nemzeti Színház igazgatója előtt Zsótér Sándor álmodta a Szent István körúti színház méretes színpadára a jólelkű prostituált szomorú történetét. Sen Tét és Sui Tát akkor a nagyszerű Börcsök Enikő játszotta. Most Eszenyi Enikő kapta a lehetőséget. Egy színigazgatóval szemben különösen szigorúak az elvárások, ha saját színházában ilyen súlyú főszerepet vállal, ám Eszenyi vastagon megfelel még a legszigorúbbaknak is. Dočekalnál Brecht jóemberkereső istenei afféle mai fejvadászok, akik nem egy multi megbízásából, inkább saját téziseik igazolása végett keresik a megfelelő jelöltet: a „jóembert”. Telekes Péter, Fesztbaum Béla és Molnár Áron istenei gyarlók és olykor tétovák. A három színész más, főként női szerepeket is magára ölt. A hangsúlyokat Fesztbaum érzi leginkább.

Jóságáról Szecsuánban egyedül Sen Te a prostituált győzi meg őket, aki vendégszeretetéért jutalmul egy dohánybolt beindítására való pénzt kap tőlük. A nyomorból így kitörő nő a szegények és a bajbajutottak pártfogója lesz, ám ahhoz, hogy ne ő váljon jó szíve áldozatává, szüksége van valakire, aki képes helyette nemet mondani. Ő Sui Ta, a nagybácsi, akit Sen Te maga kelt életre, személyiségének kevésbé jó, de annál életképesebb „kiszervezéseként”. Eszenyi remekel Sen Teként, mégis Sui Ta az ő igazi terepe. Az olcsó vidámparki férfimaszk és a sajátos hanghordozás adta komikum ellenére, vagy talán éppen amiatt, fullasztóan drámai perceket szerez, ahogy másik önmagával viaskodik. Egyedül az esküvői jelenet részegparódiájánál érezhetők aránytévesztő túlzások.

Lengyel Tamás Szunja tipikus szar alak, aki kihasználja, lenézi és átlépi a nőket. Gyűlöletesen jól csinálja. Lukács Sándor Sin asszonya női alakításként is megállja a helyét. Mészáros Máté vízárusa hídként működik a kívülről szemlélődő istenek és Sen Te környezete között. Működik. Az előadásba beugró Borbiczky Ferenc asztalosa nyugtalan népfia. Hibátlan beugrás.

A Vígszínház előadása sokat old a mű szándékos nyomasztóságán, itt-ott humorral, máshol lendületes színpadmozgásokkal, fénytechnikával és projekciókkal, valamint a XX. század második felére utaló díszletjelzésekkel (Martin Chocholousek) tesz a könnyebben fogyaszthatóságért. Mégsem vész el az örökké aktuális példabeszéd ereje sem. A brechti elidegenítés inkább csak a végére marad. A cseh rendező nem erőlteti a kínaiságot: néhány jelzésen és egy jeleneten kívül csak a nevek és a fehérre pingált arcok utalnak az ázsiai kultúrára. Ismerős viszont az „unokahúg” által képviselt szolidáris rendszer átalakítása a nagybácsi által preferált „munka alapú társadalommá”. Ahogy Sui Ta szó szerint vezényli a dohánygyárat, az egyszerre nagyon brechti és nagyon mai. Paul Dessau szongjai erőteljesen szólalnak meg, különösen az első felvonás végén.

Dočekal a Vígszínházban korszerű és invenciózus előadást hozott létre. A társulat partner, jól beszéli ezt az új nyelvet. Megtekintésre ajánlott.

Fotó: Vígszínház

(Az előadást a szakmai zsűri beválogatta a POSZT versenyprogramjába)