A Nemzeti Színház Amphytrionját többek között Udvaros Dorottya Merkúr-alakítása miatt hívták meg a POSZT-ra. Annyira szerette az előadást, hogy ha máshol, másvalaki játszaná az ő szerepét, azt sem bánná. Az igazgatóváltás után is marad a Nemzetiben, várja Vidnyánszky Attilával a közös munkát. A színházi találkozón beszélgettünk vele.

Az Amphytrion utolsó előadásai a POSZT-ra estek. Keveset játszották, nem bánja?

Nem akarom elkiabálni, de vannak tárgyalások az esetleges folytatásról. Úgy búcsúztunk el, hogy senki ne dobja el a szövegkönyvét. Én akkor sem sértődnék meg, ha egy másik színház átvenné a darabot és Merkúrt más játszaná. Mindenki pótolható.

Pedig az átváltozó Merkúrt ragyogóan játssza, még a POSZT egyik válogatója is kiemelte alakítását. Szerette játszani?

A drámatudósok a drámairodalom legszebb darabjának tartják és nem véletlenül. Ez a Kleist nevű fiatalember különös bonyolultsággal tudta megragadni a szerelemnek, az önazonosságnak oly’ sok rétegét. Még a próbák végén is az volt az érzésünk, hogy csak a felszíni régeteket érintettük meg.  Nem csodálom, ha minden korban megtalálják az emberek benne a mellbevágó mondatokat. Nagy öröm volt játszani. A dráma és a komédia olyan csodálatos elegyben van jelen, hogy az egyik pillanatban sírni, a másikban röhögni kell. Annak idején Alkménét is játszottam, még a Katona előadásában, amivel ugyan megbuktunk, mégis maga a munka nagyon emlékezetes és a pályám szempontjából maradandó volt. Remek kollégákkal: Sinkó Lászóval, Máthé Erzsivel, Balkay Gézával, Vajda Lászlóval, Ács János rendezte.

Miért bukott meg?

Nem tudom, nem sikerült, pedig briliáns részek voltak benne.

Az Ampyhtrionban Znamenák Istvánnal

Igazgatóváltás lesz a Nemzetiben, Alföldi megy, Vidnyánszky jön, Ön marad. Volt dilemmája?

Ilyenkor mindig. Függetlenül attól, hogy Vidnyánszky Attilát fantasztikus rendezőnek tartom. Azóta, hogy meghallottam, valaki Beregszászon olyan színházat csinál, amire Európa is felfigyel. Nagyon különleges és izgalmas színházi alkotó. Izgatott vagyok és várom a vele való munkát. A szerződtetési tárgyaláson is úgy beszélt velem, hogy nem volt formalitás, ahogy azt kérte, maradjak. Úgy tárgyalt velem, hogy azt éreztem, komolyan gondolja, hogy jó színésznőnek tart és maradjak. Bennem is volt félelem, hogy nem biztos, hogy kelleni fogok neki. Egy igazgatóváltás mindig nehéz. Sokat megéltem már, mindig sokkol egy társulatot, felőrli az embert. Most a Nemzetiben már túl vagyunk a nehezén. Már mindenki tudja, mi fog történni. Megnyugodtunk. Nagyon sok jó színész van a társulatban, sok volt a közös munka, szeretjük egymást, de el kell tudni viselni, hogy én szeretek valakit, de mondjuk a most jövő igazgató nem lát benne annyit, vagy nem tartja annyira kimagasló színésznek. Alföldi Robi is elküldött 19 embert, az is dráma volt. Abba is belehaltunk akkor mindannyian. Olyanoknak is menniük kellett, akikről máig nem tudom, hogy miért, például Benedek Miklósnak. Vidnyánszky Attila is saját csapatot akar építeni, ami természetes. Nekünk, színészeknek azért nehéz, mert a próbafolyamat alatt sokkal bensőségesebb viszony alakul ki közöttünk, mint mondjuk egy cég irodai alkalmazottai között. Így még jobban fáj, ha elveszítünk egy kollégát. Most már túl vagyunk rajta és élvezzük az utolsó közös estéket.

Sokan vitatják Vidnyánszky megválasztásának körülményeit…

Én nem vitatom, lejárt Robi öt éves megbízatása. Amikor Jordáné járt le, akkor is voltak, akik azt mondták, az akkori politikai vezetésnek tetsző igazgatót neveztek ki.

Látott arra példát, hogy kollégája politikai meggyőződésből döntött a menés vagy a maradás mellett?

Lehet, hogy vannak extrém esetek, de egy színész minden esetben úgy fog dönteni, ahogy az ő szakmai fejlődése szempontjából jónak érzi. Azt nézi, hogyan fog találkozni olyan alkotókkal, akikkel kiteljesedhet. Természetesen nem megy bele szélsőségesen durva helyzetekbe, de itt nem is erről van szó.

Tudja már, mit játszik az új Nemzetiben?

Két szerepet már tudok, mindkettőt Attila rendezi. Lesz egy összművészeti Honegger-mű a Szent Johannából, és – amit nagyon izgalmasnak tartok – Weöres Sándor Psychéjéből egy előadás. Lesz még egy Silviu Purcărete-rendezés, őt nagyon várom és remélem, beválaszt a darabba.

Tényleg küzdenie kell érte?

Persze, ugyanúgy, mint a többieknek. Amikor a híres román rendező, Andrei Şerban először jött a Nemzetibe rendezni, a Három nővért, ugyanígy izgultam. Ott álltam izzadt tenyérrel a castingon a többiekkel körben és csináltam a helyzetgyakorlat, vertem magam a földhöz a fiatal, kezdő színészekkel együtt és izgultam, hogy tetszem-e neki, benne leszek-e. Végül sikerült és boldogságos időszak volt mindkét munka vele.

 Fotó: lafemme.hu, szinhaz.hu