Hír Interjú Kritika Riport

2013. szeptember 09. 21:57, madainyer

A sztárcsináló halálára - Miklós Tibor (1947-2013)

Miklós Tibor szenvedélyes, megszállott színházcsináló volt. Nem ismert akadályt az úton, amely álmai megvalósítása felé vezetett, de sosem másokon átgázolva haladt célja felé.  Ha befogadta egy színház, megragadta a lehetőséget, ha nem, akkor megteremtette.

Miklos-Tibor.jpg

A színházcsinálás előtt és alatt a magyar könnyűzene színének-javának írta a slágereket, a Generáltól, Cserháti Zsuzsán vagy Homonyik Sándoron át Keresztes Ildikóig és Zsédáig.

A musicalirodalom legfontosabb darabjait ő magyarította, a mércét számára a Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera jelentette. A hetvenes évek elején afféle szamizdat-előadáson találkozhatott vele a beavatott közönség, Tim Rice soraiból a fiatal Miklós Tibor írt magyarul is élvezhető, leleményes, ma is élő szöveget. A Rock Színház egyik alapítójaként szinte missziójának érezte, hogy a nyugati világ modern zenés színházának – olykor politikai vagy vallási témákat is feszegető – remekműveit Magyarországon is bemutassák.

Ugyan a társulat nagy korszaka csak néhány évig tartott, és a Rock Színház ez alatt sem jutott stabil és állandó játszóhelyhez, ez is éppen elég volt ahhoz, hogy kinevelje a hazai musicaljátszás első nagy generációját (Sasvári Sándort, Szolnoki Tibort, Makrai Pált, Csuha Lajost, Kováts Krisztát, Nagy Anikót… stb.), és megszerettesse a rockos hangzású musicaleket és rockoperákat a magyar közönséggel. Ő maga pedig már nem csak hű tolmácsként, szerzőként is kitanulta a rockopera-írást, a musicalszerzést. Várkonyi Mátyás zeneszerzővel jegyezték az ókori Rómában játszódó Sztárcsinálókat, amely a politikai áthallásokat sem nélkülözte. A nyolcvanas évek óta kisebb-nagyobb megszakításokkal még a 2000-es években is játszották.

Miklós Tibort „otthonát veszítve” is szívesen látták a színházak, maradt felfedező és mentor, közben magyar szöveget írt a Fame bemutatójára, musicalt álmodott Anna Karenina történetéből (másik állandó szerzőtársával, Kocsák Tiborral), dalszövegeket a Menyasszonytánc című klezmer-musicalbe. Rendezett is és szervezett szüntelen, próbálta újraéleszteni a Rock Színházat, de olyan lelkesedéssel készült a parányi méretű Piccolo-színházban tartott premierjeire is, mintha a Broadway meghódítására készült volna velük. Állandó tettvágya, kiolthatatlan teremteni akarása számos új musicalt szült. Jobbakat és rosszabbakat egyaránt. Akkor sem adta fel, amikor Budapest talán legkisebb színházát is kihúzták alóla, bújta az irodalmi műveket, falta a történelemkönyveket mindig egy újabb musical témáját kutatva.

Megszállottságára, fanatizmusára szakmája tisztelettel, szeretettel tekintett. Emlékét slágerszövegei (Különös szilveszter, Boldogság, gyere haza, Álmodj királylány…), magyar szövegei és sikerdarabjai mellett azok is megőrzik majd, akiket megfertőzött a modern zenés színház szeretetével, akik az ő hatására választották hivatásuknak a musicalt.

Miklós Tibor 66 évet élt.

nekrológ

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr505505028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása