Hír Interjú Kritika Riport

2013. szeptember 09. 11:13, madainyer

Meghalt Miklós Tibor

A 66 éves korában elhunyt szövegíró a Generál együttes mellett tűnt fel, nevéhez fűződik a hazai rockopera megteremtése. Ő volt a hazai zenés színház megújításában fontos szerepet játszó Rock Színház egyik alapítója. Temetéséről később intézkednek.

miktib2.jpg

Váratlanul elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete (MZE) elnökségi tagja. Miklós Tibort szombaton este 66 éves korában érte a halál - közölte az Távirati Irodával Hollós Máté, az MZE elnöke.

Az alkotó a Generál együttes szövegírójaként tűnt fel, nevéhez fűződik a hazai rockopera megteremtése. Ő fordította például a Jézus Krisztus szupersztárt, az Evitát, a Hairt, A nyomorultakat, a Miss Saigont, a Fame-et. Szerzőként pedig olyan sikeres magyar rockoperákat és musicaleket írt, mint a Sztárcsinálók, a Légy jó mindhalálig, a Vörös malom, az Anna Karenina vagy a Robin Hood. Dalszövegíróként olyan slágereket jegyzett, mint a Különös Szilveszter, a Boldogság, gyere haza vagy az Álmodj, királylány.

A Wikipédia szerint Miklós Tibor egyetemi tanulmányait az ELTE Jogtudományi Karán kezdte. Ezután elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem irodalom-esztétika szakát. Ezt követően ismét az ELTE hallgatója volt; esztétika-filozófia szakon. Varsóban József Szajna tanítványa volt, ahol színházi tanulmányokat folytatott.

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr165503152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása