Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 25. 07:39, iolé

„Csak innen el...”

A k2 társulata ráérősen meséli Shakespeare történetét a Szkénében. 

vihar4.jpg

Horváth Szabolcs és Borsányi Dániel

No de egy elhagyatott, világvégi szigeten hová is sietnénk? Prospero "birodalmában" megállt az idő. Nem elég, hogy szinte minden szereplő a múltban él, s a múlt történéseivel indokolja cselekvéseit; nincs két ember, aki ugyanúgy emlékezne a közös múltra. 

A száműzött milánói herceg sakktáblán rendezgeti bosszúja vihar által partra vetett szereplőit, s közben észre sem veszi, hogy maga is egy óriási sakktábla behatárolt mezőin mozog. (A sokoldalúan funkcionáló díszlet Nacsa Lilla munkája.)

A k2 előadásának két rendezője Benkó Bence és Fábián Péter végzős kaposvári hallgatók, ez a hetedik közös előadásuk a jórészt Kaposváron tanult- vagy tanuló művészekből álló társulattal. Azt mondják, Shakespeare drámájában legfőképp’ az érdekelte őket, hogy miként köti gúzsba a szereplőket a múltjuk: minden megnyilvánulásukat korábbi sérelmeik mozgatják.

vihar2.jpg

Tóth József

Az ő Prosperojuk nem áldozat, feltehetően még csak nem is volt jó uralkodó, hanem a sziget zsarnoka, aki egyszerre három nőt tart sakkban, hogy bosszúját beteljesíthesse. Igen, hármat: nem csak lánya, Miranda él vele a szigeten, hanem Ariel, a légi szellem, és Caliban, a rabszolga is, aki – ebben az adaptációban - szintén nő. „ Még Miranda is az általa csak kisgyermekként megélt múlt fogja, hiszen ő Prospero jövőjének kulcsa, a bosszú egyik eszköze” – mondja Benkó Bence. Fábián Péter hozzáteszi: nem volt kérdés, hogy Calibant is nőként jelenítik meg, ez még súlyosabbá teszi a sziget egyedüli férfijának zsarnoki uralmát.

Prospero kicsinyes bosszút forral. Tizenkét éve számolja a napokat, mikor vehet revansot öccsén, a hercegséget bitorló Antonion, és a vele lepaktáló nápolyi királyon. Mindezért képes még a lányát is feláldozni, és szó szerint összeadni a legelső szembejövő férfival.

Az előadás Chopin zongoraművével indul, s percekig hallgatjuk az andalító zenét, miközben a színpadon sakkoznak. Ez kijelöli az előadás ritmusát. „Egyértelmű volt, hogy ez egy időtlen sziget” – mondja Fábián Péter, s hozzáteszi: elsőként lecsupaszították Shakespeare szövegét, s kivettek belőle minden olyan megnyilvánulást, amelyet a színészek szöveg nélkül is el tudnak játszani. A próbák során pedig megtetszett nekik ez a ráérős tempó, úgy érezték, pontosan illik a történetmeséléshez, és ráadásul időt hagy a színészeknek az aprólékosan kidolgozott játékra. „Az már az elején kiderül, hogy valaki velünk tart-e ebben, s átveszi a történet ráérősségét, vagy zavarja, hogy nem pörög az előadás” – véli Benkó Bence. A társulat saját szövegein kívül sok „vendégszöveg” is helyet kapott: Ariel hol Kafkát idézi, hol pedig Petőfi verset szaval.

vihar1.jpg

Rózsa Krisztián és Jéger Balázs

A cím sem a hajótörést okozó vihart állítja középpontba, hanem a szereplők bensőjében dúló viharokat. „Ez egy remekül összeszokott társulat, ismerjük egymás rezdüléseit, mi rendezőként inkább csak koordináljuk a munkát, igazából nagyon sok mindent közösen találunk ki” – mondják. És a próbán is látszik, valódi összhangban dolgoznak együtt a szereplők: Borsányi Dániel, Egger Géza, Farkas Sándor, Horváth Szabolcs, Jerger Balázs, Kátai Kinga, Pallagi Melitta, Rózsa Krisztián, Sodró Eliza és Viktor Balázs, aki színművészetis hallgatóként első alkalommal csatlakozott a csapathoz.

Az előadás főszerepét vendégként Tóth József játssza, a rendezők azt mondják: egyértelmű volt, hogy őt kérik fel erre. Szintén meghívottként szerepel a darabban volt tanáruk, Karsai György klasszika-filológus. Domokos Barbara jelmezei letisztultak: a szigeten élők beleolvadnak a sakktábla fekete-fehérjébe, a hajótöröttek pedig színes öltözeteikkel tűnnek ki.

Az előadás persze nem a Shakespeare-nél megírt nagy összeborulással végződik, hiszen a békülési jelenetet elrontja a kérdés: no de kinek a hajójával megyünk haza? S mire kiderül, hogy a viharban szétroncsolódott bárka a tenger fenekén pihen, a varázsos Ariel már szabad, s elindult - maga sem tudja hová, „csak innen el”.

Fotó: Szemvidítófű/Zakar Anna

szkene

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek