Sok favicc és szakállas poén, revüzene egy gyenge film színpadi feldolgozásában. De nekünk akkor is bejött a Poligamy.

Meglehetősen felejthető moziélményünk volt annak idején a Orosz Dénes Poligamy című filmje, így nyelvünkkel nem csettintettünk elismerően, amikor meghallottuk, hogy a Madách Színház a musicalváltozat bemutatására készül. Ez a Poligamy azonban nem az a Poligamy, így most csettintünk. Csett.

Fotó: Karip Timi
Képeinkért kattintson!

Adott egy András nevű yuppie (Nagy Sándor), egy reklámügynökség jól fizetett menedzsere, aki saját ingatlant vesz, és elhatározza, hogy összeköltözik a barátnőjével, Lillával (Balla Eszter). Ám a lány ennél is komolyabb elköteleződésre vágyik, ez viszont megrémíti a túlzott kötöttségektől irtózó Andrást. A tépelődő férfi látomásaiban Lilla más és más – rémesebbnél rémesebb – nők alakjában jelenik meg, míg végül – a téboly határán – elemi vágyat érez, hogy visszakapja eredeti Lilláját, és összekösse vele az életét örökre. Ezzel párhuzamosan – de nem csak a végtelenben találkozva – fut egy másik nem egyszerű szerelmi szál: András barátja és kollégája Kornél (Szente Vajk - interjúnk itt) és nála idősebb, sokáig csak plátói szerelme, Adél, a pszichológus (Oroszlán Szonja) története. Talán nem lep meg senkit, hogy az ő sorsuk sem az örök boldogtalanság felé vezet. A musicalváltozat – szemben a filmmel – kerek, dramaturgiailag egész történet, mindössze az alapkoncepciót veszi kölcsön. A színházi előadásra ugyanakkor jellemzőek a filmes, vagy még inkább tévés vágások: rövid, pörgő jelenetek követik egymást, akár egy szituációs komédiasorozatban.

A Poligamy egyfajta kísérletnek tűnik: az alkotók alighanem azokat a fiatalokat is igyekeznek az előadással megszólítani, akiknek percenként van szükségük új impulzusra, figyelmüket egy dologgal csak 1-2 percre lehet lekötni, facebookolnak, vibereznek, skype-olnak és a mai szlenget beszélik. Hogy ez végül sikerül-e, és a színház versenyre kelhet az okostelefonnal, még nem tudni. Ám a gyors tempó nekünk, középkorúaknak is bejött még akkor is, ha olykor úgy éreztük: a kevesebb azért több lenne. A poénok, gagek is gyors egymásutánban követik egymást, és bár közülük nem egyet még az újszülöttek is ismernek, időnként pedig a L’art pour l’art társulat életművéből köszönnek vissza a szóviccek, akad azért bőven eredeti is; néhány rím pedig egészen kiválóan sikerült. Fontos, hogy a Poligamy nem veszi túl komolyan magát, a szövegből árad az önirónia, sőt az önkritika is. Még a Hahota-szintű poénokat sem róhatjuk fel egy olyan előadásnak, amely ezt megteszi saját maga.

A férfi főszerepben Nagy Sándor újra bizonyítja, hogy nem csak lánglelkű hősszerelmesek eljátszására alkalmas, hanem poénérzékeny, pontosan időzítő nevettető.  Balla Eszter kedves fanyarsággal formálja Lillát. Szente Vajk társszerzőként (Orosz Dénes, Galambos Attila és Szirtes Tamás mellett) bőkezűen bánt Kornél poénjaival, amiket Szente Vajk színészként meg is hálál. A jobb számokból is jut neki persze – nem sajnáljuk tőle. A flegmán pikírt pszichológusnőt Oroszlán Szonja teszi több dimenziós karakterré, miközben énekben és táncban is különösen erős. A további Lilla-szerepek stílusgyakorlat-lehetőséghez juttatnak fiatal színésznőket. Kiss Ramóna sikerrel oszlatja a sorozatszínészek színpadi szerepeltetésével kapcsolatos előítéleteket, Trecskó Zsófia, Molnár Gyöngyi, Bartha Alexandra, Sári Éva és Lapis Erika is olajozott fogaskerekek a gépezetben. Feke Pál az egyik Lilla apjaként fuxos vállalkozó-paródiával hódít, szerintünk az operettes Faragó Andrást parodizálja. Jól. Székhelyi József portása és Dobos Judit (interjúnk itt) határon túli külhoni magyar takarítónője klasszikus bohózati elemeket csempésznek a modern musicalbe.

Fotó: Karip Timi

Bolba Tamás dallamai ugyan nem fogják lefagyasztani az iTunes szerverét, a korrekt revüzenével elvagyunk, és bár a Madáchban látványosabb koreográfiákhoz vagyunk szokva, Molnár Ferenc munkája nem ébreszt komoly hiányérzetet. Szlávik István díszleteivel idézi meg az Y generáció világát: a reklámcég például olyan irodában működik, mint a Google vagy a Prezi; a modern színpadképet Vízvárdi András videóanimációi teszik teljessé.  Fekete Mónika jelmezei az irodisták egyszínűségét és a nők sokszínűségét ábrázolják.

A Poligamy Szirtes Tamás rendezésében dinamikus, szórakoztató előadás lett, amely jól használja a linencelőadásokon edződött és azokból tanult alkotógárda erényeit. A Madách Színház produkciójának megfilmesítésével bizonyára jobb film születhetne, mint az eredeti Poligamy.