A Nemzeti Színház komédiájának legfőbb erénye, hogy rövid. Nevetni viszont nem lehet rajta.
Képzeljenek el egy férfit, akinek a „család jó hírneve a legfontosabb”. Éberen őrzi felesége erényét, s rettenetes féltékenységében mindenkit kivont karddal hajkurász, aki csak a nő közelébe megy. Közben pedig vakon megbízik segítőjében, akiről – a nézők számára – hamar kiderül, hogy titokban az asszony szeretője. Egyszerű vígjátéki alapszituáció, persze nem árt rajta még csavarni egyet, kettőt. Ion Luca Caragiale, az egyik legismertebb román drámaíró ezt meg is teszi: beleír az asszonyhoz legalább félhomályban valamelyest hasonlító húgot egy elvakultan szerelmes udvarlóval, egy a találkák szervezésében segédkező szolgát, s egy öreg jó barátot. Mindez Bukarest külvárosában, egy soha be nem fejezett, épülő-felújítandó házban; betonkeverő, fellógatott vödrök és egy kiselejtezett hintaló társaságában. A Zűrzavaros éjszaka alaphelyzete akár vicces is lehetne. De sajnos Szabó K. István rendezésében egyáltalán nem az.
A jó hír: az előadás alig több mint hetven perc. A rossz, hogy a történet a negyven-ötvenedik perc környékén kezd kibontakozni, egészen addig szinte érthetetlen, látszatra alig összefüggő epizódok egymásutánisága. A Nemzeti átirata a darab egy rövid kivonatát adja. A húzás ritkán baj, miért ne lehetne egy anyag tömörebb, rövidebb, a sokszor már ránézésre is elhagyható apró epizódok egy része nélkül? Lehetne, de a Zűrzavaros éjszaka itt a hossza mellett értelmét is veszti. Se jól megrajzolt karakterek, se valós konfliktusok. (Dramaturg: Kulcsár Edit) Öncélú kergetőzés, kiabálás némi cementporral és a politikai helyzetről való elmélkedéssel fűszerezve.
A Gobbi Hilda Stúdióban ezúttal három oldalon ülnek a nézők, és láthatóan nehézséget jelent a színészek számára, hogy mindenütt jól hallható legyen az elhangzó szöveg. Rettenetesen koncentráltam, de Eperjes Károly hadaró, rekedten-fojtottan elmondott szövegét helyenként alig értettem. Pedig ő a komédia főhőse: Dumitrache, a féltékeny és elvakultan ostoba férj. Karaktere mégis kevéssé kidolgozott. A „család jó hírneve”, a „családi béke” és hasonló kifejezések vagy tucatszor elhangzanak, csak hogy biztosan értsük: neki ez mindennél fontosabb. De ezen és némi kivont karddal hőbörgésen kívül Eperjes Károly színészileg nem sokat mutat. Az első jelentben partnere Sinkó László, aki viszont rendőrbiztosként egyszerű, szép epizód-alakítást nyújt. Még egy mulatságos magánszámot is előad, amikor barátjának olvassa fel a hírmondó egyik cikkét; minthogy hadilábon áll az olvasással a politikai szöveg értelmezésének nehézségeivel küzd.
Eperjes feleségét Básti Juli játssza, aki szintén kiemelkedik a színészek közül. Gesztusai vígjátékiak, de nem esik túlzásba, bár láthatóan komolyan küzd az alig megírt és kevéssé árnyalt karakterrel.
Söptei Andrea a feleség húgának szerepében egyszerűen túl hangos, túl sok: fel-alá szaladgál, hatalmas gesztusokkal támasztja alá hétköznapi mondandóját is. Harsánysága kimondottan bántó.
Kristán Attila a férj bizalmasa s a feleség szeretője. Kellőképp’ kétszínű, s csak egy jelenetnél esik túlzásba (ez rendezői túlzás is), mikor fejét a betonkeverőbe dugva követeli az asszonytól, hogy hozzá való hűségére esküdjön. A férj ugyanis az ő fülébe is bogarat ültetett a folyamatos vádaskodással.
A szolgáló szerepében Rácz József korrekt alakítást nyújt, s a szerelmes jogász, Schnell Ádám sem esik át a ló túloldalára, s az előadás összességét tekintve már ez is komoly teljesítmény.
Az előadást kísérő zene igazán hangulatos felvezetést majd később aláfestést ad a poros külvárosi mindennapokhoz (zeneszerző: Horváth Károly, vele zenélnek: Gáspár Álmos, Farkas Rózsa). Őket szívesen hallgattuk volna még, de az előadás végén csak a döbbenet és a zavartság maradt.
Friss a comment.com-on