Hír Interjú Kritika Riport

2014. február 19. 15:43, vanyaneni

Alföldi magáról koppintott

Legújabb előadásáért egészen Alsó-Bajorországig mentünk.

Na jó, nem mi, hanem vendég bloggerünk, der_waldschrat. Köszönjük! Ő nem, de mi láttuk a Nemzetiben az előadás elődjét, szintúgy a Sirályt Alfölditől, és kísérteties hasonlóságokat fedeztünk fel.

moewe6
Fotó: Rupert Rieger

 

Az elmúlt hetek egyik legszomorúbb híre, hogy a fránya brit tudósok miatt már a Bermuda-háromszög sem a régi. Annál inkább örülök annak, hogy Alföldi Róbertnek köszönhetően találtam egy alternatívát. Salzburg, Passau és München között helyezkedik el, és aki itt nem vigyáz magára, azt könnyen elnyeli e táj februári sivársága.

Már ha az ember egyáltalán eltalál ide, hiszen nem vezet ide sem autópálya, sem vasúti fővonal. A - nevezzük így - Bajor-háromszöget egy kiadós, több mint kétórás személyvonatozással lehet elérni a száz kilométerre található Salzburgból. A 80 kilométerre lévő Münchenből is ugyanennyi ideig tart az út.

IMG 1218

 

A Háromszög egyik legfontosabb települése Eggenfelden. Takaros főtere kong az ürességtől, a 13 ezer eggenfeldeni mind elbújt az esős vasárnap délután elől. Bár hétközben valamivel több élet lehet az alacsony biedermeier házak között, összességében teljesen valószínűtlennek tűnik, hogy ez a kisváros Németország jelenleg legfelkapottabb vidéki színházának székhelye.

A helyi politikusok sem szakmai díjakra és ujjongó berlini kritikusokra gondolhattak, amikor kerek ötven évvel ezelőtt mertek nagyot álmodni, és egy középiskola melléképületében megalapították a "Theater an der Rott"-ot. Ők valószínűleg egy kedves kis színházat képzeltek el, ahol népük önfeledten szórakozva kipihenheti a dolgos hétköznapok vélt vagy valós fáradalmait. Ez 48 évig szépen működgetett is - míg ide nem jött Karl M. Sibelius. Fogalmam sincs, hogy mi késztethette a derék városatyákat arra, hogy ezt a nagyvárosi (na jó, linzi) színész-énekes-rendező-szociológus-AIDS-aktivista-kultúrmenedzser fenegyereket szerződtessék igazgatónak, de megtették, s azóta a Theater an der Rott virágkorát éli.

IMG 1248

Sibelius alapos nagytakarítást végzett: átalakíttatta az egész épületet, levette a műsorról az addig meghatározó operetteket, ambiciózus fiatal rendezőket hív, kortárs táncelőadást rendez helyi civilekkel, provokálja közönségét, polgárt pukkaszt, próbál releváns tartalmat és értelmet lehelni a színházba, mint műfajba, meg mindenféle egyéb őrültséget művel.

Például gondol egyet, és meghívja Alföldi Róbertet. Nem pusztán azért, hogy a magyar sztárrendező színpadra vigye Csehov Sirályát, hanem Alföldi közéleti szerepe miatt. A színház már az évad eleji beharangozóban magabiztosan egyértelműsíti: "A magyar kormány nem hosszabbította meg Alföldi igazgatói szerződését. Nem művészeti okok miatt, hanem mert nem akar zsidókat és nyíltan homoszexuális embereket ilyen pozícióban látni. A magyarországi politikai helyzet [...] nem maradhat kommentár nélkül. [Alföldi meghívása Eggenfeldenbe] nemcsak művészetileg, hanem politikailag is jelzésértékű."

Ennek ellenére azért egy kicsit meglepő, hogy a "Sirály" műsorfüzetének jelentős részét egy terjedelmes Alföldi-interjú foglalja el, amelyben egyetlenegy szó sem hangzik el az előadásról. Annál több viszont a magyarországi társadalmi helyzetről, a kulturkampfról és az Alföldit ért támadásokról. Alföldi nyilatkozatai (német fülek számára szokatlanul) harciasak és szenvedélyesek, világosan hallatszik, hogy őt most ezek a kérdések foglalkoztatják igazán. A velük való munka helyett azonban megszületett egy "Sirály"-előadás, amin sajnos erőteljesen érződik, hogy egy nagyszerű művész és egy inspiráló színház találkozásának a mellékterméke.

moewe2
Fotó: Rupert Rieger

Pedig az est nagyon érdekesen kezdődik. Elisabeth Therstappen és Michael del Coco olyan pontossággal és szélsőségességgel dolgozza ki a Mása és Medvegyenko közötti jellembeli szakadékot, hogy nemcsak jól szórakozunk, hanem már itt megértjük, hogy miért fog ez a nagyhangú, rágózó és káromkodó lány és a visszataszítóan lúzerkedő tanító később összeházasodni. A katasztrófa (és nemcsak a kettejüké) az elejétől fogva elkerülhetetlen.

Az erős kezdés után sajnos hamar ellaposodnak a dolgok, míg vég(ezet)ül Tömő Ilona Ágnes amúgy puritán, de inspiráló díszletében előkerülnek a székek. Mindenki szépen leül, végignézi Trepljov rettenetes színdarabját (amit Aline Joers Nyina szerepében a biztonság kedvéért oroszul mond el, hogy tényleg értsük, hogy nem értjük), majd innentől kezdve Alföldi Róbert szabad kezet ad színészeinek. Ők pedig elkezdenek a székeken ülve játszani, a középszerűség elől a horgászatba menekülő Trigorin (Markus Baumeister) szavaival mindenki úgy, "ahogy akar és ahogy tud".

Stephanie Brenner Arkagyinaként bámulatosan sokszínű, másodperceken belül képes ártatlan kislányból először férfifaló démonná majd domináns anyává és vissza változni - mindezt úgy, hogy folyamatosan ott lebeg körülötte az a lehetőség is, hogy ő mindezt csak játssza és voltaképpen valaki egészen más. Armin Stockerer Samrajevet rendkívüli hitelességgel kortárs bajor favágóként ábrázolja, Stefan Lehnen nyálas Drafi Deutscher-hasonmás Dornja nőgyógyásznak mondja magát, de valószínűleg inkább táncdalénekes szeretett volna lenni, hiszen ezen a pályán még sokkal mélyrehatóbban vizsgálhatta volna a nőket. Aline Joers (Nyina) és Sebastian M. Winkler (Trepljov) sok energiát fektetnek játékukba, sajnos kevés hozammal.

moewe1
Fotó: Rupert Rieger

Jelenet az eggenfeldeni előadásból

Mindez bőven elég színészi összetevő lenne egy igazán jó előadáshoz, de ami hiányzik, az a rendezői fogás. Alföldi megelégszik azzal, hogy színészei elszavalják Csehov szövegét. Az első jelenetben még következetesen alkalmazott nézőtér felé kiszólással hamar felhagynak, a székeken egymás felé fordulva zajló beszélgetésük gyakran papírízű, nem egy mondat vélhetően csak azért hangzik el, mert Csehov odaírta. A mögötte rejlő motivációról, folyamatokról keveset tudunk meg. A túl rövid ideig kitartott szünetekben elvész a csehovi semmittevés végtelenbe nyúló borzalma, másfelől pedig a néhol hiányzó ritmus miatt nem sikerül kidolgozni, hogy az író miért is címkézte vígjátéknak a "Sirályt".

siraly3_1.jpg

És a budapestiből (Nemzeti Színház) Fotó: www.revizoronline.com

Rejtély marad a szereplők némely cselekvése is. Nem értjük meg, hogy Nyina miért ölelgeti azt a döglött madarat, ami elől pár perccel korábban még sikítozva menekült, és a pörgősebb második rész végén Trepljov is - érzésre - a semmiből lesz öngyilkos. Így összességében a maga három órájával kissé hosszúra sikeredett előadás egy racionális, irodalmi szinten marad. Az indulatokra nem derül fény. Mindez azonban nem akadályozta a szép számú közönséget abban, hogy értően és szeretettel fogadja a "legjelentősebb magyar rendező első külföldi munkáját" (ezt Horváth Krisztina dramaturg mondta a bevezetőben).

ZNC4603
Szarvas József, Nagy Mari, Tenki Réka és Fehér Tibor a Nemzeti Színházban
Fotó: / Nemzeti Színház

 

Az eggenfeldeni vasútállomás felé baktatva azon gondolkozom, hogy zárhatom-e ezt a kirándulást Szorin "Sirály"-béli mondatával, miszerint "az volt a legnagyobb örömöm, ha végre visszamehettem". De ez meglehetősen olcsó poén lenne, és nem mellesleg igazságtalan és valótlan is. Sokkal megfelelőbb az az atyai tanács, amit Alföldi Róbert adott Karl M. Sibeliusnak a műsorfüzetben szereplő interjú végén: "Lehetnél még bátrabb is!" A mester ezt munkája során talán maga is megszívlelhette volna. Bár lehet, mostanában Budapesten könnyebb és fontosabb bátornak lenni, mint Eggenfeldenben.

 

sirály alföldi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek