Hír Interjú Kritika Riport

2014. február 23. 11:14, madainyer

Egy szomorú komika halálára

Csala Zsuzsa (1933-2014)

Csala-Zsuzsa.jpg

Fotó: TV2

Vannak színészek, akik valahogy mindig is itt voltak: gyerekkorunkban, éppúgy, mint felnőtt életünkben. A tévében, a rádióban, a színházban, a lapokban. Jellegzetes figurák, régi ismerősök, az állandóság jelképei. Csala Zsuzsa ilyen színész volt. Volt, mert ma újra kiderült, hogy az állandóság csak illúzió, hogy is képzelhettük másként?

Csala Zsuzsa klasszikus komika volt, akit ünnepelt a nevetni vágyó közönség, pályáját a könnyűnek tévedett műfajnak, a bohózatnak, a vígjátéknak szentelte. Molett alkata, jellegzetes hanghordozása, szeretetreméltó karaktere talán azokat is mosolyra késztette, akiktől idegen a szórakoztató célú színház. Hűséges volt a műfajhoz és hűséges a színházához is: 40 hosszú éven át volt tagja a "kezdetben legendás", később már kopott fényű Vidám Színpadnak.

A rendszerváltás előtti időszak színházi közvetítéseinek, kabaréinak, szórakoztató műsorainak állandó szereplője volt, később már inkább csak bulvárértékű hírekben lehetett találkozni vele a képernyőn.

Bár élete volt a nevettetés, magánéletében bőven akadt a szomorúságból is. A gyász, a magány, a rossz szenvedélyek, a nélkülözés lettek társai, hosszú időre a jó kedélyét, az életkedvét is elveszítette. A Vidám Színpad-korszak után kiment a lába alól a talaj, kiszolgáltatottságával, naivitásával többen visszaéltek.

Élete végén visszatért a tenni akarása, ha távol is az egykori sikerek színhelyéről, ismét régi kollégáival dolgozhatott. Csala Zsuzsa 80 évet élt. 

csala zsuzsa vidám színpad

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr375827810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása