Remek alakítások, új értelmezés, felfrissített fordítás az Örkény Színház fontos Hamletjében.

Fotó: Gordon Eszter / Örkény Színház

Piros stadionszékeken, festett arcú, parókás, elvakult drukkerek ülnek a látszólag nemrég átadott épületben. Zajlik a meccs, az izgalmas pillanatokban őrjöngés. Vezér és felesége kilátogatnak, a megfelelő helyeken áldrukkolnak, a háttérben több sztori zajlik. Egy újdonsült vezér hatalomátvétele, egy friss özvegy házassága, egy fiú haragjának kibontakozása. Az elsőre erős látványt, a nép folyamatos jelenlétét, ahogy farkasszemet néznek velünk, nézőkkel, lassan megszokjuk. Eldől, itt zajlik majd minden. Itt elevenedik meg Hamlet jól ismert története (díszlet:Bagossy Levente).

Polgár Csaba megérett Hamletre – gondolták az Örkény alkotói, de valószínűleg ők sem számítottak rá, mennyire. Már a Peer Gyntnél látszott, elvisz a vállán egy előadást. A Hamletben nemhogy viszi, repíti. Hamletjében igazan, emberien vívódik a bosszú, az apának megfelelés és a kétely, a gyilkolás elleni természetes védekezés. Játékával messze feledteti az oly’ sokszor nyavalygó Hamlet-figurát. Minden porcikájában férfi, aki magától értetődően nem tud dönteni abban, hogy erőszakra erőszakkal válaszoljon-e. Egy fiú, aki veszi a bátorságot, hogy – akár csak gondolatban – szembeszegüljön apja akaratának. Egy fiú, aki felnő. Ez egy család drámája. A népéről később.

Zseniális alakítások kísérik Polgár Csabát. Znamenák István megtalálta helyét a Nemzeti után az Örkényben. Claudiusa méltó ellenfele Hamletnek. Törtető, szívtelen király, akinek csak nagy nehezen „hajlik a térde” az imádságra. Für Anikó napszemüvegben játssza a „vak” Gertrud királynét, s amikor végre látni kezd, könnyek csorognak a szeméből. Megrázó alakítás. Kókai Tünde színművészetisként kapta meg Hamlet szerelmének szerepét, Opheliája korrekt alakítás, kiforrottság nélkül. Igaz, a rendezés sem hagy túl sok teret a szerelmi szálnak. A besúgásnak, szolgalelkűségnek annál többet. Polonius (Csuja Imre) kiskirály a dán udvarban; Rosencrantz és Guildenstern (Vajda Milán, Ficza István) levakarhatatlanok.

Kiszól a mának a rendező az Egérfogó-jelenettel is, ahogy teszi ezt Hamlet is Claudius ellenében. A Színészkirály (Gálffi László) mogorván dünnyög az orra alá, amikor Hamlet plusz szöveget rendel tőle, de meggyőzi magát, és színésztársát (Pogány Judit) is: ő fizet, azt teszik, amit mond. A Gálffi-Pogány kettősnek jutott a sírásó jelenet is, ebben, s abban is jutalomjátszanak.

Fotó: Gordon Eszter / Örkény Színház

Nádasdy Ádám fordítását használja a rendezés, itt-ott beleszúrtak mondatokat, máshol újakat kértek tőle, de megérte: soha még ennyire jónak nem hallatszott ez a változat.

A zárókép üt. A nép, amelyik hagyja, hogy belülről rohadjon, elvész. Claudius bukása Hamleten kívül nem érdekel senkit. Hogy magával ránt egy népet, azon meg nem marad, aki rágódjon. A királyi család tetemei mellett a dán drukkerek csontvázai fekszenek. Jön a norvég és átveszi a hatalmat. És fotózkodik a dán hullák felett.