Hír Interjú Kritika Riport

2014. április 09. 10:02, catwalker

Házibuli a Nemzetiben

A vilniusi Álarcosbál-vendégjáték rövid beszámolója után azon agyalunk, mitől lehetne igazi fesztiválhangulat a nemzetközi színházi találkozón.

MaskaradasMartynasSirusas0052

Annyira jó lenne tombolva ünnepelni, könnyes szemmel hálálkodni az égieknek, hogy ott lehettünk Rimas Tuminas világot bejárt rendezésének budapesti bemutatóján, a Lermontov művéből készült Álarcosbálon. Bizonyos értelemben valóban ünnepi a hangulat: mások ünnepelnek körülöttünk. Elsősorban azok, akik értik az előadás szövegét (látszólag sokan). Gondolom, ez nem elhanyagolható tényező, amikor az orosz romantika kiemelkedő verses drámáját adják. Főleg, hogy a magyar átlagnéző aligha találkozott korábbi feldolgozásokkal.

A mű a 19. század eleji Szentpéterváron játszódik, a korabeli főúri társaságról és egy féltékenységből elkövetett gyilkosságról szól. Továbbá szerelemről, hűségről, félreértésekről és az állandó szerepjátszásról (lásd a címet). De ennyit már tudunk az ingyenes programfüzetből (ami egyébként jól sikerült kiadvány). A gond az, hogy az előadás végére sem sikerül kideríteni sokkal többet. Érkezéskor ugyan mindenki kap tolmácsgépet, azzal nem igazán leszünk kisegítve. Miért is nem színészek mondják alá a magyar szöveget, felolvasva az eléjük tett fordítást? Többük ráért volna aznap este, hiszen tele volt velük a nézőtér. E helyett nehezen értelmezhető töredékek rossz hangsúlyozásával kell beérnünk. Mondjuk az történik, hogy miközben a színen hosszú perceken keresztül, változatos hangnemben veszekednek (a férj vádol, a feleség próbálja menteni magát), valaki fád hangon összvissz annyit ismételget a fülünkbe, hogy „borzasztó, borzasztó!”

Máskor percekig nem hallunk semmit, hiába jönnek-mennek a szereplők és mesélik tovább (litvánul) a történetet. Ilyenkor például Hacsaturján gyönyörű Álarcosbál-szvitjét (1944) hallgathatjuk, újra és újra; a szünetben is ezt dúdolja mindenki, bár akkorra már épp elég volt belőle. Vagy nézhetjük, hogy hull a hó. Varázslatos hangulata van, amikor belekezd, kerek tíz percig teljesen leköti a figyelmet, az előadás viszont két és fél órás. Közben bőven van idő belegondolni abba, hogy vajon tényleg ennyire nincs árnyalt (színpadi) humora más nemzeteknek? Durván leegyszerűsítve: tőlünk keletebbre a vásári komédia eszközeivel nevettetnek, tőlünk nyugatabbra meg sem próbálják, milyen viccesnek lenni.

A vilniusi Kis Színház társulata mindenesetre szimpatikus benyomást kelt. Könnyű belátni, hogy a sok szikár fesztiválelőadás közül miképp tűnhetett ki s válhatott nemzetközi sikerré az Álarcosbál a maga álomszerű költőiségével és bájos régimódiságával. A nyelvi akadályok miatt mégis nehéz megítélni a teljesítményüket. Inkább sejtjük, semmint átéljük az előadás kiválóságát.

MaskaradasMartynasSirusas0109

És lám, rátaláltam a folytonosságra a két igazgatói ciklus közt. Alföldi idejében (ugyanis már akkor is volt színházi világszemle, csak kevesebb pénzből) sem kért utólag bocsánatot senki a vendégjátékok gyakran silány feliratozásáért. A nyilvános adatok szerint 200 milliós büdzséből dolgozó első MITEM fesztivál persze nagyobb ambícióval szerveződött, de épp emiatt esnek rosszabbul a hibák.

A részletes programajánló kísérőrendezvények hosszú sorát ígéri. Adott estén ehhez képest annyit kapunk, hogy az előadás utáni beszélgetést lefújják, magyarázatot hiába várnánk. A technikai felkészületlenség okozta hiányérzetünket igenis csillapíthatta volna, ha feltehetjük a kérdéseinket a rendezőnek, aki történetesen ott volt helyben.  A válogató Király Nina beköszöntőjében írja, hogy érdekes lesz megvizsgálni az egykori szovjet tagállamok önállóságuk visszaszerzése óta megtett színházi fejlődését. Valóban érdekes lenne, de igazán nem várhatják, hogy az egyszeri néző – elemző beszélgetések hiányában – egyedül vizsgálódjon.

Máskülönben tessék példát venni jól működő fesztiválokról. Ahogy a legutóbbi észt művészeti napokon a filmvetítések, komolyzenei koncertek, kiállítások mellett főzni és nyelvet tanulni volt lehetőség, vagy meseestre lehetett vinni a gyerekeket, ugyanúgy a Nemzeti is tarthatott volna litván napot: árulhatott volna tematikailag kapcsolódó kiadványokat, frissíthette volna a büfé kínálatát (az egyetlen K:antin kivételével  sajnálatosan gyér és egyhangú a színházi büfékben kitett választék), kiállíthatott volna kortárs litván művészek munkáiból, stb.

MaskaradasMartynasSirusas0040

A profi marketingkampány után mintha alábbhagyott volna az igyekezet. A mezei nézők (nem sokan voltak) becsalogatásához pedig nem szabad finnyásnak lenni.  Feltéve, hogy nekik (is) csinálják ezt a fesztivált. Jelenleg úgy tűnt, a Nemzeti társulatának és baráti körének külön bejáratú eseményére vagyunk hivatalosak. A fesztiválhangulat hűlt helyén kamasz házibulik nyomasztó fílingje derengett fel: a vagány helyi srácok, az ellenséges banda mindenre elszánt kemény magja (jeles kritikusok) és a hangoskodó cserediákok közti fáradt lézengés. 

nemzeti alföldi vendégjáték álarcosbál

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek