Hámori Gabriella hosszú kihagyás után bravúros alakítással tér vissza az Örkény Színház színpadára, Szandtner Anna pedig bebizonyítja, hogy a társulat fiatal vezető színésznőjévé érett. (Köszönet az újabb cikkért vendégbloggerünknek, CASSIOPEIÁNAK!)
Gáspár Ildikó első nagyszínpados rendezése, a Stuart Mária érzékeny hangon, mégis erősen szólal meg, felfrissítve az Örkény Színház profilját. Ez az évad ugyanis elég döcögős lett: egy újranevezett, de nem újraértelmezett, közölni vágyó, ámde közölni képtelen Meggyeskerttel nyitottak ősszel (májusban le is került a repertoárról), ezt követte egy megszokottan mohácsis, kicsit mégis közepes Képzelt beteg, aztán jött egy mutatós, ámde üres Hamlet. Az Anyám tyúkját nem sorolnám ide, hiszen mégiscsak versek füzéréről van szó – érdemeit nem vitatom el, pusztán műfaját tekintve más, külön kezelendő.
És akkor évad végén jött a nagy meglepetés, a Stuart Mária. Ha nem tudnám, hogy első nagyszínpados rendezése, valószínűleg azt hinném, Gáspár Ildikó már számtalanszor rendezett nagy térben, annyira gördülékeny, szépen megkoreografált előadást látunk. Elsőként Izsák Lili és Kálmán Eszter díszlete ragad magával, amit a dán festő Vilhelm Hammershøiegyik képe ihletett. A tér szellős, jól bejárható, csak minimális jelzése van a helyszínváltásnak, mégis mindig pontosan tudjuk, kinél és hol járunk. Juhász András videóinstallációja szerves részévé válik a díszletnek, szinte egybeforr vele, és annyira professzionális, hogy tényleg elhiszem a hatalmas hófedte hegyeket.
Emellett a díszlet többféle interpretációra ad lehetőséget, és jól megtámasztja a rendezői koncepciót, miszerint Stuart Mária és Erzsébet alig különbözött egymástól. Erzsébet és Mária egyazon helyen tartózkodik, majdnem végig egy légtérben. Mária börtöne egyben Erzsébeté, s Erzsébet rezidenciája Máriáé – sorsuk összefonódik, akármilyen döntés születik is Mária ügyében.
A jelmezek egyszerűek, puritánok. A két királynő szimpla szabású teljesen egyforma fekete ruhában jelenik meg, az udvar tagjai egyenszürkét viselnek. Gáspár Ildikó minden olyan sallangot száműzött, ami a két királynőre, különösen Erzsébetre tapadt a számtalan filmes és színpadi ábrázolás során. Nincs hatalmas vörös paróka, fehérre meszelt arc, merev és nagyon fényűző ruha. Mindenféle pompát és külsőséget kerülve a királynők gondolatai, érzései kerülnek előtérbe. Mindketten rettegnek egymástól: Erzsébet a trónját félti, Mária az életét. Gyötrődnek a nyomástól, amit saját népük gyakorol rájuk: Erzsébettől az angol nép követeli Mária kivégzését, Máriát pedig saját hívei igyekszenek minél hamarabb trónra ültetni. A legerősebb mégis a hatalomvágyuk. Uralkodni a népen, uralkodni egymáson. Egyrészről nyafognak a rájuk nehezedő teher miatt, másrészről élvezik és kihasználják hatalmukat. A jellemábrázolásaik tehát kellően árnyaltak és sokrétűek, mégsem volt ennyire egyforma a két nő. Habitusuk és alkatuk eltérő volt, azonban erre az előadás csak kevésszer tesz utalást. Talán rendezői koncepció, hogy Mária nem eléggé csábító és buja, semmit nem látunk abból a nőből, aki pazarló volt, botrányos életmódot folytatott, majd megölette férjét. Erzsébet féltékenysége szépségére, és haragja személye ellen ezért teljesen alaptalanná válik.
Amikor találkozik Mária és Erzsébet, akkor mutatkoznak meg végre a királynők habitusbeli különbségei. Hámori Gabriella levetette összes kislányos manírját, ami korábbi szerepeit jellemezte. Hámori Máriája időzített bomba. Csendes hidegvérrel tűri fogságát, és az utolsó percig remél. Igyekszik alázatos maradni, de az Erzsébettel való találkozáskor nem bírja tovább fékezni magát, Hámori megmámorosodva üvölt, köpköd, eltorzult arccal, sötét démonként igázva le Erzsébetet.
Szandtner Anna remekül közvetíti Erzsébet folytonos tépelődését, és döntésképtelenségét. Színészi játéka érzékeny, méltó partnere Hámorinak, de talán túl visszafogott, nem érezzük eléggé súlyosnak Erzsébet gyáva húzását, ahogy az ítéletet Davisonra bízza. Erzsébet erkölcsileg elbukik, ez ugyan benne van az előadásban, de nincs akkora ereje, mint Mária másik nagyjelenetének, aki gyilkosként halála előtt megbűnhődik. Bercsényi Péter (Idegen) utolsó megjelenése elementáris erővel hat – ritkán látni ennyire megrendítő és ijesztő képet. (Meg kell említeni Kehi Richárd nevét, aki a világításért felelős, remek munka.)
Leicester gróf (Polgár Csaba) szerepét leegyszerűsítették. Leicester a műben a két nő közötti kapocs, mindkettőnek teszi a szépet, szíve viszont Máriáé. Az előadásban Polgár Csaba a szimpla helyezkedő manipulátor szerepét tölti be, akit szintén a hatalomvágy hajt. Mortimerben több lehetőség lett volna, itt ugyanis a koncepció tiszta, viszont a színészi alakítás gyenge. Ficza István Mortimerként inkább komolytalan, szerelmes tininek hat, mint Mária kiszabadítására kész férfinak. Tény, hogy Mortimer naiv, Ficza ezt inkább felnagyítja, ami teljesen hiteltelenné teszi Máriához fűzött szerelmét és lojalitását. Vajda Milán céltudatos, mindenkin átgázoló Burleigh, Pogány Judit Talbotja szép ellenpont, bölcs és igazságos, nemes szívű.
Geg-jelenetek jutnak Znamenák Istvánnak (Aubespine, francia követ), Spiegl Annának (Davison) és Kákonyi Árpádnak (Kent). Közülük kiemelkedik Spiegl Anna, aki a végén kulcsszerepet kap. Az ítélet az ő kezébe kerül, egyértelmű utasítást nem kap, nem tudja, mit kezdjen vele. Spiegl tehetetlenül toporog egy helyben, hisztérikus, rémült, fogalma sincs, kihez forduljon. Komoly erkölcsi dilemma előtt áll, de már nem tehet semmit, a csapda készen van. Burleigh megszerzi az ítéletet, Máriát lefejezik, Davisonra szintén halál vár.
Friedrich Schiller remekműve fantáziadús vizuális effektusokkal, aprólékos elemzéssel és finom ízlésvilággal került bemutatásra. Izgatottan várjuk Gáspár Ildikó következő rendezését!
Friss a comment.com-on