Hír Interjú Kritika Riport

2015. április 13. 10:02, iolé

Pintér Béla a Katonában rendez

A színész-rendező-író mint 15 éve saját társulatával dolgozik, nem jellemző, hogy másutt vállalna munkát. Most mégis a Katona József Színházban rendez majd.

 

A Katona József Színház repertoárjában évek óta helyet kapnak a független alkotók. Bodó Viktor Anamnesis-rendezése a magyar egészségügy helyzetéről több mint két évig volt műsoron; a Szputnyik Hajózási Társasággal közös produkciót decemberben játszották utoljára. Most Schilling Árpád dolgozik a társulattal, két van hátra a Faust I-II bemutatójáig. A színház közleménye szerint pedig a következő évadban Pintér Béla (korábbi interjúnk vele itt) folytatja a sort.

 

DSC 9417

 Fotó: Bődey János

 

Máté Gábor igazgató azt mondja: a repertoár összeállításának legfontosabb pillére, hogy minél több olyan előadás legyen műsoron, amely a korunkra közvetlenül reagál, és valóban arról a világról szól, amelyben élünk. Ilyen volt a kortárs magyar szövegekből készült Rükverc, Illaberek, Ahol a farkas is jó, a Cigányok és az Anamnesis, de kortárs külföldi szerzők darabját is gyakran műsorra tűzik: a Mártírok, az Abigail bulija, a Cukor Kreml, vagy A két Korea újraegyesítése is ilyen. Az igazgató mind művészi szempontból, mind társadalmi vonatkozását tekintve különösen izgalmas vállalkozásnak tartja a Vörös című produkciót, amelyet a szabadkai Népszínház Magyar Társulatával közösen hoztak létre, és az idei évad végéig az előadás Szabadkán és Budapesten is látható. Az előadást mi is az előző évad egyik meghatározó munkájának tartottuk.

 

Máté úgy fogalmazott: a következő évadban is az eddigi koncepció mentén haladnak tovább, néhány újítással. Fontosnak tartja a független színházi szcénával való, mindkét fél számára megtermékenyítő együttműködést, így amellett, hogy rendszeresen fogadnak be ilyen típusú vendégelőadásokat, közös munkára is törekszenek a független művészekkel: ennek jegyében pedig Pintér Béla dolgozik majd a társulattal.

katona józsef színház máté gábor pinter bela

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek