A Macskajáték kétszemélyes változata Béres Ilonával és Tordai Terivel kiváló dráma marad, ebben az írónak, az átírónak és a két színésznőnek érdemei elévülhetetlenek. Szakonyi Károly kritikája.
A Nemzeti Színházban a Bajor Gizi Szalonba a harmadik emeletről négyszemélyes kis lift visz fel, mintha toronyba érnénk, a keskeny, néhány széksoros helyiség csendje megilletődéssel tölt el, akár ha valakinek az otthonába léptünk volna be, és ezt csak fokozza néhány perc múlva a két színésznő érkezése,- jó estét! – köszönnek, itt-ott meg is érintve egy-egy néző karját,- jó estét! – mondják, miközben felmennek a színpadot jelentő dobogóra, ahol egyiket karosszék, a másikat tolókocsi várja az otthonaikat jelző asztalkák mellett.
Orbánné és Giza. A Szkalla lányok. A Szolnok megyei Léta valamikori híres szépségei. Béres Ilona és Tordai Teri.
Berényi Gábor ott volt 1971. január 15-én a Szigligeti Színházban, amikor bemutatták Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját. Igazgatóként izgulta végig a premiert, már csak azért is, mert felesége, Hegedűs Ágnes játszotta az egyik szerepet, Orbánnét. Sikeres, jó hírű előadás volt, később láthattuk a darabot a Pesti Színházban Sulyok Máriával és Bulla Elmával, ahonnan aztán elindult számos ország színházába. A darabban még néhány más, remek alakítást kínáló szerep van, a Macskajáték leginkább mégis csak a Szkalla-nővérek levelezéséről, telefonjairól szól. Pedig milyen jó figura Paula vagy Egérke, nem beszélve Csermlényi Viktorról, vagy a fiát féltő Cs. Bruckner Adelaidáról, de hiszen Örkény a legkisebb szerepeket is annyi élettel töltötte meg, hogy öröm volt eljátszani őket. Ez a sok alak most nem kerül elénk, de Orbánné és Giza úgy beszélnek róluk az est folyamán, hogy ott látjuk őket a színpadon.
De nem zsugorított Örkény-darabot látunk a MANNA produkciójában. A színlap szerint Berényi Gábor a kisregényt alkalmazta színre, hiszen mielőtt tragikomédiaként láthattuk volna, a történetet az író prózában írta meg. Film lett volna belőle, /ahogy később lett is, éspedig mint eredetileg, Makk Károly rendezésében/ de aztán drámává alakult, ezt ismerjük, és ismerte meg a világ is.
Berényi Gábor talán már a szolnoki bemutatón arra gondolt, hogy milyen nagyszerű színésznő-kettős van ebben a műben, és később a Várszínházban be is mutatta azt a változatot, amit most a Nemzeti Színház prezentált két remek művésznőnek. Hiszen a színigazgató és rendező Berényi jól tudta, milyen szükség van a sok jó férfi szerep mellett a nőknek írt szerepekre.
A Szkalla lányok valamikor elválaszthatatlanok voltak, most mégis messze élnek egymástól. Nem csak a kilométerek jelentik a távolságot. Gizát elvitte magához dúsgazdag fia, és már jó ideje ott él annak otthonában, egy München- közeli kastélyban, teljes kényelemben, gondos ápolásban, hiszen egy régi sérülése miatt tolószékben tölti napjait. Özvegy Orbánné pedig a jó öreg Pesten küszködik társbérletben, szerény nyugdíjból és örökös harcban a környező világgal, de ezt a világot el nem hagyná semmi pénzért. Giza nem is érti ezt a ragaszkodást, de hiába hívja magához nővérét egy kényelmesebb életbe. Orbánnét köti a csütörtök estéken nála vacsorázó Csermlényi Viktor: grizgaluskás húslevessel, velős csonttal és fánkkal tartja életben a valamikori szerelmük emlékét. Aztán ott van Paula, a parvenü életű új barátnő, a szomszédban Egérke, akivel nagyszerű miákolást lehet játszani, és ezernyi más köznapi dolog. Pedig bonyolódik az élet, mert Viktorra szemet vet Paula, el is csábítja a férfit, s mindez aggodalommal tölti el Ilust, Orbánné lányát, aki levelekben el is panaszol mindent Gizának .
De nem kell árulkodnia. A gyakori telefonbeszélgetésekben és levelekben maga Orbánné mesél el mindent a nővérének. Béres Ilona olyan átéléssel játssza el (éli meg!), napjai minden epizódját, egy tejcsarnoki veszekedést, Csermlényi Viktor látogatásait, Paula feltűnését, és mesterkedéseit s mindezt , úgy tudja felmutatni az öregség minden tragikumával és nevetségességével együtt, ráadásul olyan végtelen szeretetvággyal, hogy az események ott sorjáznak előttünk. Ezernyi szín, ezernyi gesztus és mimika, fájdalom, humor és költészet árad az alakításból, Orbánné minden megélt kudarca, öngyilkossági kísérlete ellenér érezzük a legyőzhetetlenséget, azt az életerőt, amit az idős korban is fellobbanó szerelem ad az embernek.
Tordai Teri a tolószékben, alig mozdulva, Jánoskuti Márta tervezte szép ruhában, hosszú szoknyában, selyemsállal a válla körül elegáns kézmozdulataival, rosszalló vagy megértő figyelmével, oda varázsolja a München környéki kastélyt minden pompájával, díszvacsoráival, előkelő vendégeivel. Tordai egész habitusában ott van egy biztonságos, de egyhangú világ atmoszférája. Elegáns, finom, távol áll tőle Orbánné zavaros élete, egy-egy mimikájában, szemrebbenésében, fáradt intésében ott van mindenről a véleménye, arról az idegen világról is ahol él, meg arról is, amihez Orbánné oly makacsul ragaszkodik. Örkény groteszk látásmódját, iróniáját, emberi részvétét játssza el ez a két szép és remek színésznő. Telefonjaik és leveleik magánéletük epizódjairól szólnak, de a kétféle sors hátterében ott van mindenestől a huszadik század. Örkény azt írta önmagáról, hogy fejlett prózai kézügyességgel rendelkező alkalmi drámaíró. Jó néhány évtizede sokféleképpen értelmezik azt, hogy mi a dráma. Dráma az, amit színpadon adnak elő? A dialógus? A párbeszéddel megteremtett történet? A klasszikus tér, idő, cselekmény egysége? Nem tudom. De hogy a Bajor Gizi teremben drámát látunk, az biztos. Béres Ilona és Tordai Teri, kiknek ezen az estén vendégei vagyunk, beavatnak bennünket életükbe, és mellesleg ketten egymagukban elénk varázsolnak egy sokszereplős, érdekes, szórakoztató és megrendítő drámát. Mert kitűnő színészek. Örkény pedig kitűnő író, aki nem csak ismeri, de szereti is hőseit.
Friss a comment.com-on