E-mailes postafiókunkba csak úgy özönlenek a kéretlen levelek, a kamusztorikkal teli spamek. Többségük a levélszemét között végzi, ám egy közülük a Radnóti Színház színpadáig jutott: április végén mutatták be a Radnóti Színházban a Spam operettet. Tasnádi István darabja nem tökéletes, mégis jobb, hogy nem nyomtak rá delete gombot.
A kifejezetten Bálint András, a Radnóti igazgatójának felkérésére írt történet mondanivalója és hatásmechanizmusa hasonló az információs társadalom hír- és levéltúltengéséhez: soha nem tudhatjuk, mi rejlik a látszat mögött, ki kicsoda valójában, és a szilárdnak hitt meggyőződések mögött gyakran milyen röhejes, vagy éppen drámai a valóság. A Rudolf Péter rendezésében, Dinyés Dániel zenéjével és Hajós András dalszövegeivel létrejött produkció hőse, a bolti eladó Anikó (Kováts Adél) is szánalmasnak tűnik elsőre. A középkorú, boltvezető által terrorizált nő egy nap kap egy e-mailt, amiről azt hiszi, egykori katonaszerelmétől jött. Valójában egy spam, amit nyelvtudás híján a munkanélküli, alkoholista angoltanárral (Schneider Zoltán) fordíttat le, és amiben a Közel-Keletről kérnek tőle anyagi segítséget. A magányos, szeretetéhes nő olyannyira belelovalja magát a nyilvánvaló átverésbe, hogy oldalán a napidíjjal fizetett, kételkedő Tiborral repülőre ül, hogy megmentse szerelmét. Útjuk során hozzájuk csapódik a keleti ügyfeleknek szürkemarha-szaporítóanyagot szállító vidékfejlesztési államtitkár (Gazsó György), az őt üldöző álruhás titkosügynök (Szávai Viktória), a kis csapat nyomában pedig ott lohol az intrikus boltvezető és társa (Adorjáni Bálint és Rétfalvi Tamás). Mindenütt magyarokba botlanak, sőt, az egyetlen fennmaradt megyer törzsnek dúsított urániumként sikerül is eladni a bikaspermát.
A történet ismertetésével itt le is állunk, egyrészt csak bonyolódik és bonyolódik, másrészt nem szívesen spoilerezünk. A darab erénye ugyanis pont a kellemes meglepetés: a második felvonásra egészen váratlanul kristályosodik ki a történet, lepleződnek le a hősök, sejlik fel a lényeg. Anikó korántsem együgyű vénkisasszony, pókerarccal veri át és manipulálja Tibort. A táskányi százdolláros se valódi, a megyer törzset saját törzsfőnöke tartja óriási tévedésben Magyarország létezését illetően. Semmi sem az, aminek látszik, az illúziókról és a mesterkéltségről pedig tényleg az operett műfaja jut eszünkbe. Kár, hogy a műfaj kliséi, a szubrett-táncoskomikus, a heroina-bonviván leosztás csak a darab legvégén kelnek életre, igaz, a darab műfajmegjelölése az ajánló szerint „nem opertett 2 részben”.
Mikor az előadás végén Kováts Adél és Schneider Zoltán egy virágokkal feldíszített delfinen, szerelmesen összeolvadva a magasba emelkednek, megbocsátjuk az előadás nyilvánvaló hibáit, az első felvonás zavarosságát, a karakterek, motivációk sutaságát, és a szereplők tolakodó, indokolatlan dalra fakadásait. Szávai Viktóriát leszámítva az éneklés sem az erőssége a színészeknek, de ez egy percig sem fogalmazódott meg elvárásként a nézőtéren ülve. Azok a „zenés betétek” sikerülnek a legélvezetesebbre, amikben nem énekelnek, például a rázós repülőút, amiben a szőke parókás Pál András egyszerre szexi stewardess és ámokfutó pilóta, illetve mikor Csomós Mari törzsfőnökként csibefalatokból jósol, és éneklés helyett egy költői víziót ad elő a jövő Magyarországáról. Az iróniának és az aprócska aktuálpolitikai bökdösődésnek (a törzsfőnök átcseszi az egész törzset, hogy népe ne vándoroljon ki az „anyaországba”) hála a monológ, és a „magyarok mindenütt ott vannak” szál sem hajlik hazafias magyarkodásba.
Hogy hogy jött a képbe Rejtő Jenő („P. Howard hatása alatt” – áll a darabismertetőben), indokolja valamennyire a közel-keleti helyszín, az előadásban felbukkanó ásó, a felgyorsult, filmszerű cselekmény és az abszurd fordulatok, de mindenekelőtt a szélhámosok és kalandorok iránti rokonszenv. Mindezekről azonban elsősorban nem Rejtő Jenő ugrik be; sokkal inkább emlékeztetett ez a kalandregényes, filmszerű stílus az Üvegtigris-szériára, és ahogy a Lali és lúzer cimboráinak történetének, a Spam operettnek is a részleteiben rejlik az erőssége, humora, ötletessége. A Radnóti kis színpadán kreatívan használják a teret, imitálnak autót, repülőt, boltot, sivatagot (díszlet- és jelmeztervező: Balla Ildikó). Szerettük a teveként funkcionáló felfújható fitnesslabdákat, a jól megírt, vicces párbeszédeket, Kováts Adélt szorongó, reménykedő vénkisasszonyként, Csomós Marit vagány, haszonleső törzsfőnökként, Pál Andrást egyik percben simulékony, másik percben tajtékzó bazárosként. A Radnóti komoly színészeinek jól állt a bohóckodás, és szemmel láthatólag élvezték is a könnyedséget – ahogy az Üvegtigris zakkant hőseit, a Spam operett hülyéskedéseit is órák hosszat el tudtuk volna nézni. Összességében elmondható: szerethető, vicces, kellemes vígjáték született.
Friss a comment.com-on