Hír Interjú Kritika Riport

2015. május 09. 14:39, iolé

Kínossá válik a tébolyult vezér

Hűségeskü a talpnyalóktól, a pusztító rablásban a korlátokat nem ismerő hatalom jár az élen, de semmi sem tart örökké: a saját tábor már szövi az összeesküvést. Ugye, ismerős a sztori? Mármint Camus Caligulájáról van szó, amely az Aranytízben Kedvek Richárd rendezésében látható. Szakonyi Károly írt róla kritikát.

02
Fotó: Aranytíz

Camus Caliguláját elmebaja kitörésének pillanataiban ismerjük meg. A palotában ődöngő patríciusok még nem tudják, mi történhetett, csak a császár eltűnése aggasztja őket, három napja, amióta elvesztette Drusillát, az ágyasát, akivel vérfertőzésben élt, Caius, valahol bolyong. A gyász sújtotta le vagy szerelmi bánat gyötri talán? Találgatják, de mintha csak szépíteni akarnák azt, amitől rettegnek. Mert a bánat, vagy valamiféle betegség mindennél megnyugtatóbb lenne.

De nem. A szakadatlan csatangolásból tépetten, sárosan, csapzottan egy eszelős tér vissza a palotába. Egy átszellemült, réveteg tekintetű elmebeteg, aki a lehetetlent üldözte. „Nehéz volt megtalálni” – mondja fáradtan Heliconnak, bizalmasának. „Mit?” „Amit akartam” „És mit akartál?” „A holdat” „Mit?” „Hallottad - a holdat.” „Ó… és miért?” „Miért? Mert még nem az enyém.” „Persze” - hagyja rá Helicon, mintha azt mondaná magában, ez bolond! Megkérdi, óvatosan: „És most már minden rendben van?””Nem. Nem kaptam meg…”

És elindul a pokol. A császárnak sürgősen a lehetetlenre van szüksége. Semmi sem elég neki, semmi sem elégíti ki többé. A világot, úgy ahogy van, elviselhetetlennek tartja, ezért kell valami, ami nem e világra való. Megvan hozzá a hatalma, hogy azt tegye ennek elérésében, amit akar. Gyilkolhat vagy kegyelmet oszthat - és meg is teszi , zsarnok lesz. Pedig amikor Tiberius halála után megválasztották, jótéteményei egymást követték. Noha anyját és testvéreit a féltékeny Tiberius kivégeztette, az elhunyt császárt látványos pompával temette el, amnesztiát hirdetett, a gyilkosság periratait nyilvánosan elégette, a kincstárban felhalmozott pénzből mindenkinek osztogatott, igaz, hamar ki is ürült a kassza. De a nép elégedett volt. Huszonnégy éves volt ekkor. Gyermekként apja, a híres hadvezér Germanicus mellett táborokban nőtt fel, a katonák egyszerű öltözékét, lábbelijét viselte, ezért nevezték el sarucskának, csizmácskának: caligulának.

Albert Camus a francia egzisztencialista filozófia sűrítményét írta meg a Caligulában. Az embert, aki szabadságra ítéltetett. Caligula követi ennek a filozófiának az abszurditásait, megvalósítja korlátlan szabadságát, (egzisztenciáját) de egyben hatalma szabadságát is, ami tragédiák sorához vezet. Arra kényszeríti a patríciusokat, hogy végrendeletben az államra hagyják vagyonukat, aztán ha sor kerül rá, talán ki is végezteti őket. Kajánul vallja be, hogy rabol, de melyik állam nem ezt teszi? Legfeljebb álságosan. Ő azonban nyíltan. Caius, a fiatal császár ámokfutását rettegve tűri Róma, míg végre uralma negyedik évében az összeesküvő patríciusok végeznek vele.

07
Fotó: Aranytíz

Az Aranytíz színháztermében, az Illés Endre fordította dráma kamara változatát látjuk. A szereplők száma hét főre csökkent, a négy felvonást két részben játsszák. Kedvek Richárd a Tolnay Klári Szalonban a terem két felén húzódó széksor közé, mintegy arénába rendezte az előadást ( a játékteret és a jelmezeket is Cseh Zsuzsa tervezte, a koreográfiát Széplaky Géza tanította be), díszlet mindössze néhány egymásra állított televízió készülék, ezek bútorként is szerepelnek, fenn a színpadon pedig egy, időnként megvilágított egyszerű karosszék, nyilván a trónus jelképe. A televíziók képernyőin néha színes, leginkább vörös fények villódznak, (legyilkoltak vére!) illetve rövid bejátszásokat látunk: római kori gladiátorokat, tömeget, de helikoptereket a tenger vagy városok felett szállva, és hadihajót is. Szabó Ádám tangóharmonikán teremt hozzájuk, úgy véljük, szándékosan vásári muzsikát. Néhány másodperces képek, igazán nem sokat tesznek hozzá a játékhoz, ami fontosabb, lévén, hogy a színészek mai öltözékben játszanak, a monitorról látjuk a történelmi időt, vagyis, hogy Krisztus után 37-ben, illetve évek múltával, 41-ben vagyunk.

Caligulát Seres Dániel játssza. Tudjuk, hogy megírás idején Camus azt tervezte, saját maga fogja alakítani ezt a figurát, s minthogy nem csak kitűnő író volt, de jó rendező és színész is, gazdag szerepet teremtett önmagának. ( Később megrendezte.) Mert a Caligula filozófiai tartalma ellenére sem tézis dráma, alakjai valóságos karakterek, hús-vér emberek. Caiust játszani jelentős feladat, és szerencse, ha olyan alkatot találnak rá, mint Seres. Vékonysága, arcjátékának gazdagsága, ha kell rideg, ha kell megejtő, bűvölő tekintete, izgágasága, furcsa, gunyoros mosolya elhiteti velünk, hogy ilyen volt a Suetonius történetíró szerinti fiatal császár. Feleségét Caesoniát Balázsovits Edit alakítja. Mintha csupán a protokoll, a státusz érdekelné, a first lady pozíció. Szemlélődő, csak olyankor lép ki a passzivitásból, amikor feketébe öltözötten kívánatossá teszi magát Caius előtt. De ekkor is van mozgásában valami lustaság. Még a végső, a megfojtás pillanatban, a halálos ölelésben is, miközben a császár leteperi. „Élek, gyilkolok, a pusztító ember eszelős hatalmát gyakorlom… így vagyok boldog! Ez az igazi boldogság, egyszerre elviselhetetlen szabadság és mindenki megvetése…. az emberi életet szétmorzsoló engesztelhetetlen logika…. és ez a logika szétmorzsol téged is, Caesonia, hogy végre elérjem az örök magányt, amit mindig áhítottam.”

A patríciusok lázadása lassan érlelődik. Meg kell szabadulni a zsarnoktól, de a gyűlöletnél erősebb a gyávaságból eredő félelem. Mégsem tűrhetnek tovább. Csak Scipio, a költő nem tart velük, pedig az apját Caius ölte meg, és persze Helicon, a felszabadított rabszolga, a hű vazallus sem, de neki veszni kell urával együtt. Király Attila Helikonja megejtő cinizmusával Seres mellett az előadás másik nagy erőssége. Fillár István,, az életét rettegve féltő, végül mégis tőrt ragadó öreg patríciusa is nagyszerű rajza a megfélemlített alattvalónak, különösen amikor mint egy diák a szigorú osztályfőnöke előtt dadogva, hebegve hátrál Caius vesébe látó tekintete elől, holott azért jött, hogy szemébe vágja az összeesküvők ítéletét. Az összeesküvést szorgalmazó, bátorságával kitűnő, Caisusszal szembeszegülő Caereát játsszó Horváth Virgil, vagy Széplaky Géza a megalázott Mucius szerepében éreztetni tudják, mi forrong Rómában, miért jutnak odáig, hogy kardjukkal a zsarnokra támadjanak.

04
Fotó: Aranytíz

Seres Caligulája a gyilkos döfésektől elalélva, utolsó erejével gunyoros tekintetet vet a merénylőkre, és összecsuklik. A pillanat döbbenetes, a patríciusok riadtan hátrálnak áldozatuk mellől. Camus az eredeti szövegben még egy rekedt, dacos mondatot ad Caius szájába: „Még élek”. Még élek – gondoljuk mi is döbbenten a nézőtéren, a zsarnok meghalt ugyan, de a zsarnokságot a rómaiak tőre végleg nem pusztította el.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek