Hír Interjú Kritika Riport

2015. október 13. 08:32, madainyer

Időutazásra hív a bolond Földes Eszter

Földes Eszter Domján Edit egykori szerepében hódítja meg a Karinthy Színház közönségét. Ő a bolond lány. De ki a gyilkos?

22016017025 cc8844cc72 k

Több évtizedes megsárgult színházi plakátok, 70 év körüli átlagéletkor az előtérben, a kölnivízzel locsolt hölgyek és egy távoli kor öltönydivatját visszaidéző urak jókedvűen foglalják el kényelmetlen székeiket a nézőtéren. Bemutatót tart a Karinthy Színház. Az idő megállt Újbudán, és nem kivétel ez alól a színpad sem.

A bolond lány megy, Marcel Achard vígjátéka 1960-ból, francia krimikomédia, egy a sok közül. Illetve csak lenne, ha a címszerepet nem játszotta volna el alig négy évvel a francia ősbemutató után Domján Edit. De eljátszotta, és nem is akárhogy, így A bolond lány része lett a magyar színháztörténetnek. Karinthy Márton rendező szívesen kutat a múltban, A bolond lány sikerének titka 2015-ben azonban nagyon is a jelenben keresendő.

21394851633 61dcbf8f76 k

Új vizsgálóbíró érkezik a párizsi Igazságügyi Palotába, Sévigné (Szabó P. Szilveszter) ambícióit leginkább a párizsi dámák életére vágyó felesége, Antoinette (Eke Angéla) táplálja. Az első ügye egy triviálisnak tűnő gyilkossági ügy, amely egy előkelő család otthonában történt. Sévigné nyomás alatt kezdi el a munkát, mielőbb le kell zárnia a nyomozást. Azonban hamar kételyei támadnak, amikor találkozik a bolond lánnyal. A szerelemféltéssel, nyereségvággyal teli szövevényes cselekmény középpontjában egy visszafogott szellemi képességekkel bíró, ám fecsegő szobalány, Jozefa Lantenay áll.  Ziccerszerep, jó szövegekkel és nevettető gesztusokkal, így ha erre sikerül megfelelő színésznőt találni, nagy baj már nem lehet. És nincs is semmi baj, mert Földes Eszter annyira bájosan buta, annyira ösztönösen naiv és annyira szórakoztatóan őszinte, hogy nem csak a színpadon csavarja el a fejeket, a rabul ejtés a széksorok között is megtörténik.

De remek a vizsgálóbíró Szabó P. Szilveszter is, aki az Operettszínházban is rendre bizonyítja, hogy nem csak énekelni tud, a Karinthyban pontosan és hibátlanul hozza a klasszikus polgári színjátszást. Jól formálja a blazirtan befolyásos Beaurevers-t Csonka András és valósággal kiragyog a törvényszéki írnok karakterszerepéből Szirtes Gábor, aki méltatlanul van távol a pesti oldal kőszínházaitól. Az egyébként kiváló Bozó Andrea Beaureversné kis szerepében szélesíti tovább páratlanul gazdag színészi eszköztárát.

22003772892 1893b29937 k

Horesnyi Balázs díszlete, Tordai Hajnal jelmezei is az időtlenség jegyében születtek, akár 20-30 vagy 40 éve is elkészülhettek volna. De igaz ez az egész előadásra. A régimódi, polgári színjátszás legjobb hagyományai elevenednek meg Karinthy Márton kezei alatt, azonban a régi itt inkább hangulatot, mint avittságot jelent, jó modorral, arányérzékkel. Talán csak a vízzel teli vázába nem kellett volna művirágot tenni. Időutazásunkról  összességében jó szájízzel távozunk. A bolond lány nem több, nem kevesebb, mint kellemes színházi este.

karinthy márton csonka karinthy színház szabó p. szilveszter bozó andrea földes eszter eke angéla szirtes gábor

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek