Jövőre Molnár Ferenc darabjából készít musicalt a Vígszínház. A teátrum idén ünnepli 120 éves fennállását, ebből 34 évet Eszenyi Enikő is ott töltött; eleinte színészként, rendezőként, hetedik éve pedig igazgatóként. A Víg átalakulásáról, újrafordításokról, tanításról, Bob Wilsonról, és a következő évadban változatlan társulatról is kérdeztük. Szakonyi Károly interjúja.
Április elsején mutatjátok be a Földrengés Londonban című kortárs angol darabot, Te rendezed. Hogyan bukkantál rá?
Jelentős nemzetközi kapcsolataink vannak, sokat dolgozunk külföldön, figyeljük más színházak repertoárját, és értesülünk a bemutatókról. Ez a dráma leginkább a témája miatt érdekelt. Mike Bartlett, a szerző három nővért állít a középpontba: az egyik politikus, a másik várandós tanárnő, a harmadik lázadó egyetemista. Apjuk ismert klímakutató, aki nagyon borúsan látja a bolygónk jövőjét, és ezt az aggodalmát megosztja a lányaival is. Bartlett bátran kezeli a témát: nyíltan beszél arról, milyen alapvető társadalmi és magánéleti kérdéseket vet fel a klímaváltozás, a globális felmelegedés: például, hogy szabad-e, érdemes-e gyereket szülni, ha tudjuk, hogy ilyen borzalmas jövő vár rájuk. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató a próbaidőszak elején eljött hozzánk, és előadást tartott nekünk ezekről a kérdésekről. Megrendítő és felkavaró tényeket hallottunk, de közben lelkesített és reménnyel töltött el minket. Van még esély a változásra, ha mindannyian tenni akarunk érte. Úgy vélem, a színháznak fontos feladata efféle problémákról beszélni. A megrendítő téma ellenére a darab sok humorral és zenével tárja elénk a történetet. Különleges dalok, ismert slágerek is hallhatóak lesznek, például Pharrell Williams Freedomja, vagy az I’m Not a Robot a Marina & Diamondstól. A dalszövegeket Sztevanovity Dusán fordította.
Nagy munka előtt állunk, mert azt a színpadi technikát, amit a Találkozásban használtam, itt most hatványozottan szeretném alkalmazni. Folyamatosan kutatom, hogy miként lehet megújítani a színpadi szcenikát. Eddig is használtam a video technikát a rendezéseimben, de Nádas-darabban született meg az a forma, amire vágytam és amit most továbbfolytatok az új bemutatóban. Eleinte nem volt könnyű a színészek számára sem, de hamar felismerték, hogy ezáltal még gazdagabb lehet a játékuk. Úgy éreztem, hogy a fiatalabb nézők nehezebben értették volna meg a mű politikai hátterét, ha nem vetítjük eléjük a tragikus képeket. Itt is nagy szerepe lesz a videó-technikának, és ebben kitűnő kollégáim: Táborosi András operatőr, Huszti Gábor video technikus és Juhász András video-designer segítenek.
A nagyszínpadon mutatjátok be a darabot, noha a kortárs drámák többnyire a kisebb Pestiben szoktak helyet kapni.
Nem könnyű olyan kortárs darabot találni, ami nagyszínpadra való, de nekünk ez az utóbbi pár évben sikerült: elég, ha az Augusztus Oklahomábant, az Öldöklés istenét vagy az Átutazókat említem. A világon mindenütt küzdenek ezzel a problémával, hiszen a szerzők többsége kevés szereplős vagy csak kétszemélyes drámát ír, amit olcsóbban, hamarabb be tudnak mutatni. A Földrengés Londonbant azonban kimondottan a Vígbe szántuk.
A velencei kalmárt március elején Nádasdy Ádám fordításában mutatták be a Pesti Színházban. Valló Péter rendezésében, Kern Andrással a főszerepben. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy nem kész fordításokkal dolgoztok, hanem a színház rendel meg egy-egy újrafordítást. Ez elengedhetetlen?
Szerintem igen. Persze kitűnő Shakespeare fordítások születtek korábban: Arany Jánostól kezdve Vas Istvánig, de a nyelv sokat és gyorsan változik. Nagyon szeretem Vas István III. Richardját vagy Szabó Lőrinc Ahogy tetszik fordítását, mégis, a mai színpadi nyelv, a kifejezések szabadabb kezelése indokolttá teszi a frissítést, főleg a fiatal nézők kedvéért. Szlovákiában is egy kiváló író fordításában rendeztem Shakespeare-t, és az előadás sikeréhez jelentősen hozzájárult az új szöveg.
A Vígszínház sokáig élen járt abban, hogy magyar, kortárs művek otthona legyen. Gondoltál-e arra, hogy darabot írass mai szerzővel?
Adódhat ilyen alkalom, de hazai darabokhoz másként is hozzájuthatunk. Törekszünk rá, hogy mindig szerepeljen magyar kortárs mű a repertoáron. Bartus Attila színműve, a Romlás a Házi Színpadról került a Pestibe; ugyancsak ott játsszuk Spiró György darabjait, Nádas Péter is a Pesti műsorán szerepel. Régi vágyam volt, hogy a nagyszínpadon mutassunk be új magyar darabot, és Hamvai Kornél munkája, a zenés A zöld kilences tulajdonképpen ilyen volt. Ami most tervben van, az Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művének zenés változata Marton László rendezésében.
Végéhez közeledik a 120. évad. Az évfordulótól függetlenül is rendszeresen kerülnek újra színre a 30-40 évvel ezelőtti, legendás darabok, új felfogásban. Ezek ma is érdekesek?
Mindenképpen! Hiszen remek darabokról van szó. Nagyon örülök, hogy a Jó estét nyár, jó estét szerelem ekkora siker lett. Szerettem Fejes Endrét, noha már ágyhoz kötött betegként találkoztam vele. Nagyszerű író és nagyszerű ember volt. A bemutatót a születésnapjára terveztük, de már nem élte meg. Nádas darabját, a Találkozást is igyekeztem úgy színpadra állítani, hogy a dráma történetét, ezt a különös szellemi kihívást jelentő művet és annak átélését a modern technika eszközeivel támogassam. Ezek az előadások rendre teltházzal mennek, és ez azt mutatja, hogy érdeklik a közönséget. A világot járva azt tapasztalom, hogy nálunk kivételesen élénk színházi élet van. Valahogy ott, ahol az emberek többet keresnek, és könnyedén lenne módjuk színházba járni, nincs olyan lelkes közönség, mint itthon. Nagyra értékeljük, hogy az emberek nyitottak a szellemi táplálékra, keresik a válaszokat a kérdéseikre.
Hat éve vagy a színház élén. Ez alatt mennyit változott a Víg?
Folyamatos fejlődésben vagyunk. Kiváló műszaki csapatunk van, büszke vagyok rájuk. Hogy mennyire jó velük dolgozni, milyen pontos munkát végeznek, azt igazán akkor éreztem meg, amikor Prágában dolgoztam. Amikor hazajöttem, és újra a csapatommal voltam, rögtön megértettem, hogy páratlan az a lelkesedés, szívből jövő odaadás, amit itt megkapok. Mindenki sokat dolgozik, szívósan, szeretettel. A tikárság munkáját is átalakítottuk, hatékonyabb lett a szervezés. A legnagyobb hangsúly persze a színészeken van. Sokat játszanak. Aki a Víg színésze, az sok estén van a színpadon. Az előadások bevételéből próbáljuk pótolni a támogatási hiányt. Persze ez kimerítő; komoly testi, lelki erőt kíván. Az idén sok fiatalt szerződtettem, akik a régiekkel együtt dinamikus légkört teremtettek. Az Istenítéletben például csodálatos összjáték folyik: Stohl András, Herczeg Adrienn, Fesztbaum Béla, Hegedűs D. Géza, Lukács Sándor meg a fiatalok. De micsoda remek Börcsök Enikő alakítása is a Találkozásban! A Haramiák csapata Kovács D. Dániellel – aki most rendezőnek hozzánk szerződött – fiatalos, bátor, úttörő előadást hozott létre. Nagy az érdeklődés a produkció iránt a nyitrai és a brnói fesztiváltól, és a Színházi Uniótól is sokan eljöttek megnézni. A fiatalság nagyszerűen érzi és érti a Haramiákat. Bodó Viktor A revizorát meghívták Reimsbe, óriási siker volt, büszke lehettem rájuk. Amikor kint jártunk, elmentem a párizsi Odeonba, és megnéztem a III. Richárdot. Az is nagyon jó előadás, de nekem Bodó Viktor rendezése jobban tetszett. Sok külföldi kíváncsi a Találkozásra is, amit gyakran angol feliratozással játszunk, és nagyon boldog vagyok, mert ezzel az előadással meghívást kaptunk Kínába, Guangzhouba egy nemzetközi színházi fesztiválra. Hat év alatt sokat változtunk dinamikában, fogékonyabbak vagyunk az új iránt.
Bob Wilson 1914 című előadása után terveztétek, hogy 2017/18-ban a Vígben is dolgozni fog. Ezt sikerül megvalósítani?
Természetesen, folyamatosan kapcsolatban vagyunk, egyeztetünk a produkcióról. Egyébként is igyekszünk nyitni a külföldi alkotók, színházak felé. Most egy nemzetközi koprodukcióról tárgyalunk: februárban járt nálunk Armin Petras, a stuttgarti színház intendánsa, kiváló rendező és író, és vele érkezett Jürgen Reitzler a drezdai színház ügyvezető igazgatója, hogy egyeztessünk a tervezett előadásról. Izgatottan várjuk Armin Petrast júniusban, hiszen workshopot tart nálunk.
Még messze az évad vége, de készülnek-e a jövő tervei?
Nem tudok többet mondani annál, mint amit az előbb kikotyogtam, hogy Molnár-musical lesz a nagyszínpadon. Viszont lelkesen készülünk a születésnapunkra. Május elsején ünnepeljük a színház fennállásának 120. évfordulóját. Kitelepszünk a ház elé az utcára, egész nap egymást váltják a programok, este pedig a színházak köszöntenek bennünket. 120 év szép, nagy idő, és ebből 34-et már én is itt töltöttem, ezért számomra személyes ügy ez az évforduló. Azon a napon hirdetem ki az új műsort. És ha most azt kérdeznéd, mi lenne a tervem a következő öt évre, azt mondhatom, hogy a színház felújításának előkészítése. Ez az egyik fontos feladatom. Az utolsó felújítás 1994-ben volt, ezért nagyon remélem, hogy a szerencsés csillagállások segítenek, és lesz pénz erre a nagy munkára, amit okvetlenül el kell végezni. Bízom benne, hogy a 125. évfordulót már egy modern technikájú, újjászületett Vígszínházban ünnepelhetjük.
Most esedékesek a szerződtetések. Várható változás?
Nem. Elégedett vagyok a társulattal, sokan jöttek, sok a fiatal, rengeteget dolgoznak, a régi tagok pedig nagyszerűek. Jól vagyunk.
Mennyire szoros az együttműködés a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel?
Szoros, az ott tanító művészeink révén. Börcsök Enikő is oktat, Fesztbaum Béla most doktorált, Hegedűs D. Gézának, Marton Lászlónak osztálya van, részben a tanítványaik közül kerülnek ki a gyakorló növendékeink. Most pedig beválasztottak az újonnan alakult konzisztóriumba. Még most formálódik, hogy pontosan mi lesz a feladatom. Őszintén szólva a rengeteg munkám miatt nemigen vállalok megbízatásokat, de ha tudok valamiben segíteni, szívesen teszem, hiszen az egyetem számomra is fontos, ott nevelkednek a jövő színészei, rendezői, nem mindegy milyenné válnak.
Nem gondoltál soha tanításra?
Dehogynem! Nagyon szép feladat. De mindig olyan sok volt a munkám, hogy lelkiismeretesen nem tudtam volna helytállni; játszom, rendezek, évek óta vezetem a színházat. Az elmúlt hat év alatt most először tudtam külföldön dolgozni, pedig a szentpétervári és a prágai rendezéseim előtt is voltak meghívásaim, de minden időmet a színházamnak szenteltem. Maximalista vagyok. Nekem a tanításban is vannak példaképeim: Horvai István, Kapás Dezső, Marton László, nem beszélve Várkonyi Zoltánról, s ha tanítanék, ott kellene lennem rendesen az órákon. Másként nem érdemes. Valójában pedig tanítok, a rendezéseim közben. Megtanítom a fiataloknak, hogy mit jelent egy nagy színházban dolgozni, foglalkozom velük a próbákon. Amikor instrukciót adok, akkor azt szoktam mondani nekik, hogy most nem rendezek, hanem tanítok. Mert a rendezés során nem mond el mindent az ember a szakmáról, de ilyenkor igen. És az is tanítás, hogy megpróbálom megfelelő feladatokkal ellátni őket. Erre különösen figyelek.
Az említett külföldi meghívások egyike egészen különleges volt, hiszen pályafutásod során először rendeztél operát. Rossini Hamupipőkéje ritkán játszott mű, Te Prágában egészen modern történetté alakítottad a mesét.
A zenés műfajban már van tapasztalatom, rendeztem a West Side Stroryt, aztán ott volt a Marica grófnő meg a Bál a Savoyban, vagy éppen a Hegedűs a háztetőn, ami évek óta hatalmas siker nálunk. Tehát a zene, tánc, mozgás - nem ismeretlenek előttem. Prágában kitűnő magyar kollégákkal dolgoztam, Kentaur készítette a díszletet, Juronics Tamás volt a koreográfus, Bianca Imelda Jeremias pedig a jelmeztervező. Prágában már otthon vagyok, jól ismerek mindenkit, és most ettől a várostól kaptam lehetőséget operarendezésre. Bevallom, megilletődötten gondoltam arra, hogy ott állok, ahol Mozart rendezte a Don Giovannit. Nemzetközi csapattal folyt a munka, a főszerepet ukrán származású, kiváló hangú énekesnő alakította, olasz mesterekkel tanulta be a szerepet, autentikus volt minden tekintetben. El voltam ragadtatva tőle. Az orosz művészek érzékenységét mindig csodálom. A Hamupipőke nehéz énekesi feladat, ezért is játsszák ritkán, nem mindig akad rá igazi tehetség.
Tervezed, hogy ismét rendezel operát?
Ha lesz feladat, vállalom.
Friss a comment.com-on