Hír Interjú Kritika Riport

2017. január 16. 10:01, Cassiope

Szabó Balázs színházra cserélte a hegedűjét

Az ország egyik legkedveltebb alternatív zenésze, Szabó Balázs rendezése zajos sikerrel debütált a Nemzeti Színházban. Megható vallomás apáinkhoz fűződő érzéseinkről, felnőtté válásról, elmúlásról.

apam_156.jpg

Fotó: Dusa Gábor/Nemzeti Táncszínház

A közélet és a színház sokat foglalkozik a nők helyzetével, feladatával, illetve az anyasággal, és annak velejáróival. Mintha ennél jóval kevesebbszer kerülne fókuszba a férfi, egyben az apa, aki gyerekkorunk óta ugyanúgy ott van, mint az anya, csak egészen más szerepet tölt be. Az Apám ablakából az ég című előadás az apa örökségét, létezésének apróbb pillanatait igyekszik megragadni tánccal, énekkel, prózával.

Valódi összművészeti produkció – a Hagyományok Háza és a Nemzeti Táncszínház szervezésében részt vesz benne a Magyar Állami Népi Együttes zenekara és tánckara, egy bábművész, két énekes, és a rendező (aki a zeneszerző is egyben). Nagy veszélye egy ilyen volumenű vállalkozásnak, hogy könnyen felborulhat az egyensúly, az egyik műfaj jóval nagyobb teret kap, mint a másik, vagy például túl sok mindent akarnak belesűríteni. Erre a produkcióra szerencsére ez egyáltalán nem jellemző. Ízig-vérig csapatmunka, ahol minden kidolgozott, harmonikus, és éppen annyit közöl, amennyi szükséges.

apam_535.jpg

Fotó: Dusa Gábor/Nemzeti Táncszínház

Szabó Balázsnak ez az első nagyszínpados rendezése, színházi berkekben bábszínészként volt ismert méltán népszerű zenekara, a Szabó Balázs Bandája előtt. És az előadás pontosan olyan, mint amikor egy Szabó Balázs szerzeményt hallgatunk: magával röpítenek minket az érzékletes metaforákkal megrajzolt képek, és az édes-bús melódia. Már-már költői színház. Nem egy konkrét történetet mesél el, hanem emlékfoszlányokból kiragadott pillanatokat jelenít meg. Nagyvászonról a Felnőtt Én (Ottlik Ádám) töprengve beszél hozzánk, és emlékezik. Emlékezik az édesapjára, aki cigarettaszagban és füstbe burkolva ül egy fotelban. Majd megjelenik a Gyerekkori Én, egy törékeny bábkisfiú (Makra Viktória kelti életre finom rezdülésekkel). Számára az apa csupa lehetőség, csupa megfejthetetlen titok. Ez a két sík mosódik össze: a gyermek és a felnőtt szemszöge. A színpadon ablakként, fényképtartóként, esetleg tükörként funkcionáló, ide-oda mozgatható fémkeret jelzi (díszlet: Mátravölgyi Ákos), hogy van egy másik dimenzió is. Ebben nézi tükörképét a gyermek, és meglátja az apját. S az apa ugyanígy meglátja a fiában saját magát. A mozdulataiban, mimikájában, gesztusaiban. A tükröződés-motívum ugyanúgy végigvonul az előadáson, ahogy az apa vörös kabátja, vagy bakancsa. Körbeleng minket az "apaszag", aki mellett természetesen megszólal az "anyahang" is, hangsúlyt kap a férfi és nő kapcsolatának bemutatása is.

apam_134.jpg

Fotó: Dusa Gábor/Nemzeti Táncszínház

Rengeteg humor, és sokszínű ötlet jellemzi a mozgást, a táncot, amely az előadás alappillére. Három koreográfus stílusa csiszolódik össze; Ágfalvi György modern gondolkodása remekül kiegészíti Kökény Richárd és Mihályi Gábor hagyományos néptáncos elemeit. Újraértelmezik a botos tánc szerepét; kétségtelenül az egyik legviccesebb rész, amelyet a közönség nyílt tapssal jutalmaz. Persze a bottal való játék sem csupán öncélú gegként szerepel: a férfivá válás, a férfi lét különböző stációit mutatja be ironikus formában. A klasszikus elemeket bátran keverik másféle stílusokkal; remek, ahogy a horgász-jelenetnél a táncosok békaugrásokkal keltik életre a tavat. Vagy amikor a romantikát pajkos, fűben elfekvős, szoknyalibbenős mozgásokkal idézik meg – igazi Molnár Ferenc-es ligeti báj, mint a Liliomban. A táncosok koncentráltan, tökéletes összhangban dolgoznak együtt, lendületesen kalauzolnak át minket időn és téren át. Szűcs Edit jelmezei ügyesen ötvözik a hagyományosat a mai divattal, kortalanságot, légies hatást kölcsönözve a táncosoknak.

apam_407.jpg

Fotó: Dusa Gábor/Nemzeti Táncszínház

Szabó Balázs zeneszerzőként ugyanezzel az érdekes eleggyel operál: a népzenei motívumok mellett egyéb stílusjegyek is felfedezhetőek, olykor sanzonra emlékeztetnek a zenei betétek. Sokkal színházibb zene, mint amilyen maga a Szabó Balázs Bandája, a zenekartól teljesen független, önálló entitás. Bognár Szilvia és Szoboszlai Balázs tiszta, csengő orgánummal mindenféle manír nélkül szólaltatják meg a lírai szerzeményeket.                

Adekvát lenne, hogy az Apám ablakából az ég a halál fájdalmával záruljon. A tükörből visszaintegető apa végleg elbúcsúzik. A fotel üres, vörös kabátja a fiára száll. Ám nem ez lesz a zárókép. Innen újrakezdődik a történet, visszatérnek a régi emlékek, fontosabb momentumok utalva arra, hogy mindenki hagy valamilyen nyomot a világban, és mindig lesznek olyanok, akik emlékeznek rá, és továbbviszik az örökséget.

Kétségtelen, hogy a cél nem egy szokatlanul új üzenet, nem a provokáció, vagy nem a hatásvadászat. Hanem egy olyan alapélmény megfogalmazása, amellyel bárki azonosulni tud, mert mindannyian cipeljük, csak legfeljebb más hangulatokkal, más pillanatokkal tarkítva. Ez a batyu, az örökségünk, a valakihez való tartozás érzése mind benne van az előadás hosszan kitartott egyórás pillanatában.

 

nemzeti színház szabó balázs szabó balázs bandája magyar állami népi együttes Apám ablakából az ég hagyományok háza

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek