Hír Interjú Kritika Riport

2017. május 06. 10:25, madainyer

Kováts Kriszta: "Nem kilincselek tovább"

Játékok és szerelmek címmel mutatja be május 7-én a Budapest Jazz Club Kováts Kriszta és Nyáry Krisztián kultúrtörténeti sanzonestjét, amely ősztől a Madách Stúdióba költözik. Az esthez CD melléklettel kapható könyv is tartozik, amely az ünnepi könyvhét egyik csemegéjének ígérkezik. Újabb független előadások létrehozásában már csak megkeresésre venne részt a színésznő-rendező.

Miféle programon vehet részt, aki jegyet vált az estjeire?

Tulajdonképpen nehéz műfaji megnevezést találni ezekre a zenés-szöveges előadásokra. Nádasdy Ádámmal készítettük az első hasonló estünket, a Budapest bámészko-t, amit évekig játszottunk, a Madách Színház is felvette a repertoárjára. Budapest ismert és ismeretlen hőseiről szólt, akikről én énekeltem, Ádám pedig saját személyes történeteit mesélte el a közönségnek. Az est voltaképpen egy lemezanyag elkészültéhez kötődik, de lemezt ma már önmagában nem könnyű eladni, ezért arra gondoltunk, hogy könyv mellékleteként, amihez egy est is tartozik, talán többeket meg tud szólítani. A következő estre, a Magyar flódnira már a Zsidó Művészeti Napok igazgatója, Vadas Vera kért fel. Nádasdy Ádám helyett, aki Dante fordítása miatt éppen nem ért rá, Nyáry Krisztiánt hívtam „társamnak”. Ő pedig a rá jellemző irodalmi anekdotákkal gazdagította a magyar zsidó kultúra nagyjait megörökítő dalokat.

kkk-nyk.jpg

A Kováts Kriszta Kvintett és Nyáry Krisztián

Miről szól az új est, a Játékok és szerelmek?

A zenekarom (Kováts Kriszta Kvintett) tagjai írták a zenéket, Fábri Péter jegyzi a dalszövegeket, a dalok pedig egy-egy játékról (pingpong, rulett, sakk, Ki nevet a végén?, Scrabble, Capitaly…stb.) szólnak. Nyáry Krisztián pedig a monarchia idejének nagy történeteiről és szerelmeiről mesél közben.

Hogy kapcsolódnak a játékok a monarchia szerelmeihez?

A játékokról szóló dalok többségében játszmákra, férfi és nő közötti szerelmi játszmákra utalnak. A Scrabble kapcsán például Márai Sándor és Matzner Lola történetét dolgozta fel Krisztián. Lola halála után a már San Diegóban élő Márai azért tudott tovább dolgozni, írni, mert felesége „hot-line” üzent neki szavakat, mondatokat, később elolvasta szerelmének naplóját, és innen kapta a szavakat. Amikor elapadtak a szavak, nem kapott több üzenetet Lolától, Márai véget is vetett az életének.  A Capitaly kapcsán Széchenyi és Crescence szerelme elevenedik meg, de néhány kevésbé lírai történet is helyet kap az estben, például a pingpong kapcsán a vízipólós Komjádi Béla történetét meséli, aki csapatával együtt úri módon vízilabdáztak, mígnem egy nemzetközi mérkőzésen az ellenfél kapitánya felvilágosította, hogy ez nem pingpong, hanem vízilabda. A legenda szerint azóta a mi fiaink sem kímélik a másik csapat játékosait a víz alatt. A játszótérről Krisztián arra a sokat látott albérletre asszociál, ahol lakóként Molnár Ferenc és Heltai Jenő is megfordult. Krisztián dokumentumnovellának nevezi ezeket a szépen elmesélt, de megtörtént esetet feldolgozó történeteket.

Hol lehet még idén Kováts Krisztával találkozni?

Az Arany emlékév kapcsán a MÜPÁ-ban felújítottuk Arany-óra című estemet márciusban, idén még több helyen elő fogjuk adni. A legnagyobb siker továbbra is a Mamma Mia!, idén már negyedszer fogjuk játszani a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol a 17-es előadásszám abszolút rekordnak számít. Közben természetesen tovább játsszuk a színházban is és új turnéállomásokra is készülünk az országon belül. Rendezőként pedig a Nézzünk bizakodva a jövőbe! című Örkény-estet jegyzem, amelyet a Baltazár Színház csodálatos művészei játszanak. Hozzájuk bármikor visszatérnék egy-egy új feladatra.

baltazar.jpg

Nézzünk bizakodva a jövőbe! - a Baltazár Színház előadása

Korábban számos előadást hozott létre saját maga, kijárta a pénzügyi támogatást és a jelmezeket is maga vásárolta meg. Foglalkoztatja még az effajta színházcsínálás?

Belefáradtam a kilincselésbe, a források is lényegében elapadtak. Nem küzdök már ezért. Ha hívnak, és akár rendezőként is felkérnek egy izgalmas munkára, azt ugyanakkor szívesen elvállalom.

 

müpa kováts kriszta mamma mia budapest jazz club baltazár színház madách színház aranyóra nyáry krisztián zsidó művészeti napok

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek