Hír Interjú Kritika Riport

2013. július 04. 10:57, vanyaneni

Csákányi Eszter kineveti az idő múlását

Célegyenesben a Hyppolit, avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál című előadás a Belvárosi Színházban. A rendező Mohácsi János. Csákányi Eszter alakítja Schneidernét. Vele beszélgettünk a bemutató előtt néhány nappal.

hyppolit3.jpg

Elek Ferenc és Csákányi Eszter a Hyppolit próbáján

Ez már maga az őrület ilyenkor?

Az. Mohácsinál dupla őrület.

Egy Mohácsi-féle olvasópróbán általában nincsen szöveg, mert az a próbák alatt, a színészekből születik. Szeret Mohácsival próbálni?

Imádom a munkamódszerét. A próbaidőszak elején sokáig mindenki burjánzik, ötletel, improvizál, majd jön egy pont, egy szigorú döntés a részéről, illetve részükről (testvérével, Istvánnal együtt írják a darabokat), hogy mi marad benne az előadásban. Közel áll hozzám ez a munkamódszer, annak idején a Krétakörben is így dolgoztunk és most, a Pintér Béla társulatban is. Nem kényszerítik az embert semmire, viszont intenzív jelenlétet igényel a színészektől.

De mit lehet mondani a Hyppolittal ma?

Rettentően aktuális és izgalmas a Mohácsi-féle megközelítés. Egy polgári családot látunk, amelyet megérint a pénz és a hatalom. Hazugságokkal, csúsztatásokkal teli az életük, majd jön egy inas és kiborítja a bilit. Azzal, hogy igazat mond, hogy próbálja őket józan gondolkodásra bírni. Az örök igazságról szól, hogy nem érdemes hazudni, mindent ki kell beszélni és a végén talán jóra fordul minden.

Schneiderné klasszikus szerep, amiben könnyű elmenni a falánk, de fogyókúrára kényszerített feleség vonal felé. Ön lát mást a karakterben?

Nekem Schneiderné figurája sokkal inkább szól az idő elmúlásáról és ennek komikus elemeiről. Bár ez egyik idősödő nőnek sem a kedvenc témája… Neki viszont szélsőséges játékkedve van, sok bájos szituációba keveredik.

Önnek is érzékeny téma az idő múlása?

Természetesen, de én is így, komikusan szeretnék hozzáállni. Máshogy nincs is értelme.

hyppolit4.jpg

Próbálnak

Úgy képzelem, Pintér Béla és Mohácsi János nagyon hasonlóan dolgoznak.

Így igaz. Hasonló ízléssel, maximalizmussal állnak a dolgokhoz, rém pontosak, nem tűrik a mellébeszélést és imádják a jó humort, amelyet csak egy hajszál választ el a fájdalomtól.  Nagy különbség viszont, hogy Béla maga írja és játssza is a darabjait, míg a Mohácsi-testvérek mindig egy kész művet alakítanak át. De nagyon egyre jár az agyuk és amilyen kemények a próbák, olyan sok a nevetés is.

Csákányi Eszter a Hyppolit után nyáron még forgat egy nagyjátékfilmet Fazekas Csabával; utána felveszik a Terápia című sorozat II. évadát, ősszel játszik Pintér Béla új darabjában, az év végén pedig egy Garaczi-darabban a Belvárosi Színházban.

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr995390606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek