Hír Interjú Kritika Riport

2013. augusztus 02. 15:15, madainyer

Milka esete a fröccsöntött madarakkal

Operettre indultunk, de gyermeteg felnőttek számára készült zenés mesejátékot láttunk, plasztik papagájokkal, saját múltjába vágyó szopránnal. A madarász című operettet érdemes előhúzni a feledés homálya alól, ám a városmajori előadás jól elfér alatta.

Karl_Zeller_Madarasz_operett.jpg

Magyarországon ritkán játszott, de nem előzmény nélküli operett Karl Zeller műve, A madarász. A mesterségének és a szerelemnek élő nincstelen Ádám figuráját egykor Sárdy János keltette életre. Ezúttal elfeledett kuriózumként vette elő ezt a vígoperába hajló zenés komédiát a Városmajori Szabadtéri Színpad.

A nagy magyar operettszerzők, Lehár, Kálmán, Huszka, Jacobi, Ábrahám vagy Zerkovitz mellett kevés külföldi komponista műve szerepel mostanság az operettet játszó színházak műsorán. Itt-ott egy-egy Strauss vagy Offenbach, esetleg Hervé Nebáncsvirága fel-fel tűnik, de az osztrák Zellert, akárcsak Leo Fallt, aligha nevezhetnénk divatosnak Magyarországon. Az efféle kuriózumokra nyitott nézőként dacolva az estére sem szűnő kánikulával és a színházi dress code-dal, beültünk A madarászra. Ha visszaforgathatnánk az idő kerekét, ma már másként döntenénk arról a bizonyos péntek estéről. A Nemlaha György rendezte előadás felvonultat minden olyan elemet, amely kételyeket ébreszt az emberben a nyári „tájelőadásokkal” szemben.

A történet szerint Milka (Geszthy Veronika), a szép postáslány solymászi állást akar kijárni vőlegénye Ádám (Egyházy Géza) számára a hercegtől. Eközben Mária, a hercegnő (Csonka Zsuzsanna) parasztasszonynak öltözve  csapodár férjét próbálja leleplezni, ám ehelyett ő lesz szerelmes, természetesen Ádámba. Karrier, büszkeség, szerelem, féltékenység, bajkeverő udvaroncok, álherceg és teszetosza helyi elöljáró komplikálja a történetet, amely, mint az operettekben általában, happy enddel végződik.

 A Városmajorban mindez afféle vásári komédiaként jelenik meg, a karakterek együgyűek, a bonviván ütődött, a két primadonna közül az egyik (Geszthy Veronika) még naivának is naiv, a másik, Csonka Zsuzsanna pedig – hát, hogy is mondjuk ezt úgy, hogy ne bántsunk meg egy hölgyet – sikertelenül dacol az idő múlásával, ezért romantikus pillanatai az ifjú madarásszal egyszerűen hihetetlenek. Pedig nem kétséges, Csonka nagyon tudja a műfajt, énekhanggal is bőven bírja, de ez a szerepkör már másé. Egyházy Géza tenorja kifogástalan, a szerző nagylelkűen írta Ádámnak az áriákat, de Egyházy színészi eszközei között nem szerepel az arca. Mimikája Nicholas Cage-i szintet hoz. Az énekhangban kétségtelenül nívós alakításokhoz Tóth János Csörsz bárója is hozzátesz, Balázs Andrea szintén álruhát öltő Adelaide bárónője korrekt karakteralakítás, mégsem kellemes az este.

Az előadás ugyanis híján van a műfajra jellemző eleganciának, az olcsó osztrák parasztgiccs-díszletek között idétlen „felnőtt mesejáték” zajlik, mesejátékjelmezekben, mesejátéki gesztusokkal, fröccsöntött papagájokkal. Egy operettlibrettó persze nem a Lear király, és nem várhatunk a rendezésben zsótéri fordulatokat, de este nyolc után szülői felügyelet nélkül színházba látogató középkorú nézők vagyunk, nem kell nekünk úgy játszani, mintha az óvodába látogatott volna a színjátszó kör.

Pedig Zeller muzsikája szépen szól, gálakoncert változatban, vagy a rádió előtt fájdalom nélkül végigültük volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr455440083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek