Hír Interjú Kritika Riport

2013. szeptember 02. 23:55, madainyer

Bereczki Zoltán: „Ki akartam szállni mindenből!”

A Centrál Színházban prózai szerepeken keresztül hozza be lemaradását, és majd elsüllyedt szégyenében, amikor nehéz helyzetbe sodorta idősebb kollégáját. Bereczki Zoltán mindent csak addig csinál, amíg élvezi, a belefásulást nem várja meg. Mielőtt belekezdtünk volna a „hivatalos” interjúba, még beszélgettünk erről-arról. Szóba került az István, a király is, de akkor már jegyzetelni kezdtem. Nem ellenezte.

bzfoto.jpg

Bereczki Zoltán: A nővéremmel együtt elölről-hátulról fújtuk az egész darabot. Azt is mondhatom, hogy az István, a király miatt lettem színész. Kisgyerekként arról ábrándoztunk, hogy egyszer majd beugrunk az eredeti előadásba, és mi játszunk el benne szerepeket. Gyerekként én nem lehettem ott a királydombi előadáson, nagyon haragudtam a szüleimre, hogy nem vittek magukkal. Persze féltettek, mert a darabban már akkor is ott volt az a politikai üzenet, amitől forrongás támadhatott volna. A Kádár-rendszerben a szabad választás gondolata – ahogy Istvánt közfelkiáltással választják uralkodónak – volt a kimondott tabu. A filmet persze láttam, de az kicsit csalódás volt, a furcsa képi megoldásait nem értettem igazán, de a lemezt rongyosra hallgattam. Az új Alföldi féle előadást nem néztem meg. Semmilyen elutasítás nincs bennem, egyszerűen csak meg akarom tartani az eredeti élményét, a rongyosra hallgatott lemez hangját. Így vagyok a Jézus Krisztus Szupersztárral és a Hairrel is. Nekem az eredeti az igazi. Ugyanakkor jó értelemben elképesztőnek érzem, hogy mekkora vitát kavart, milyen érzelmeket korbácsolt fel az előadás. Nyilván nem a szélsőséges megnyilvánulásokra gondolok, de a művészetnek talán valami ilyesmi is a feladata.

Ványa bácsi: Te ilyen nagy közönség előtt mostanában nem lépsz fel. Amióta elhagytad az Operettszínházat, és nem veszel részt a kihelyezett szuperprodukcióikban sem, jóval kisebb közönség találkozhat veled. Ez nem zavar?

B. Z: Ez azért nem egészen így van, hiszen a vidéki haknikon – és ez nem pejoratív kifejezés számomra, mert nagyon szeretem őket – összesen legalább annyi nézővel találkozom. Az elmúlt nyáron rengeteg fellépésem volt duettben Dórival (Szinetár Dóra – a szerk.) és még több szólóban. De ha nem is alakult volna így, a váltásra mindenképpen szükségem volt. 17 éve léptem a zenés színpadra, ebbe ékelődött be a főiskola emberpróbáló 4 éve – és ezalatt eszméletlenül sokat dolgoztam. Azt terveztem, hogy egy évre vagy akár másfélre kiszállok mindenből, csak olvasok, zenét hallgatok, filmeket nézek, és felveszem a fonalat az elhanyagolt barátokkal.

Vb: Belefásultál?

B. Z.: Nem akartam megvárni, míg megunom, míg nem tudom teljes szívvel, odaadással csinálni. Kezdtem érezni az intő jeleket, és fontos, hogy ha kezded érezni, akkor gyorsan kapcsolj, mert ha már a közönség látja, az régen rossz. Tudni kell kiszállni, abbahagyni, újba fogni. Nagyon tisztelem ezért Geszti Pétert, aki mindig tudott a csúcson kiszállni a sikeres projektjeiből, így szeretnék működni én is. Azt hiszem, Mercutiót jókor adtam át.

Vb: Azért sokáig nem heverésztél otthon.

B. Z.: Az utóbbi időben megtanultam félretenni, és egyszerűen csak pihenni szerettem volna kicsit felélve a tartalékokat. Végül csak két hónapot töltöttem el ebben az állapotban, valami elkezdett bizseregni, és akkor jött a megkeresés a Centrál Színháztól. Az Illatszertár egyszerre ijesztő és fantasztikus munka. Amikor kiderült, hogy Kern Andrásnak kell végszavaznom, hát komolyan megrémültem. De közben az egész nagyon vonzott, és tanulni szerettem volna tőle és a többiektől.

Vb: Egy másik szakma a prózai színészet?

B. Z.: Nézd, a főiskolán az operett-musical osztályban a képzési idő értelemszerűen fel volt osztva táncos, zenés és prózai órákra. Így akik színész osztályba járnak, ugyanannyi idő alatt sokkal többet tanulnak meg a prózai színjátszásból, mint én és az osztálytársaim. Értelemszerűen le vagyok maradva még akkor is, ha a musicalek is igényelnek drámai karakterformálást. Olyan partnerek mellett, mint Kern András, Pokorny Lia vagy a nálam jóval fiatalabb Földes Eszter, csak figyelek és tanulok. Az előadás alatt, amikor nem vagyok a színpadon, a takarásból nézem őket, és próbálom ellesni, hogyan csinálják. Nekem ez mesterkurzus. Mintha visszaültem volna az iskolapadba. Az előadás ritmusát a zenés színházban a karmester határozza meg, itt maga a főszereplő. Kern ráadásul olyan színész, aki nem szereti, ha két előadás egyforma, mindig beletesz valami egyénit. Tőle tanultam meg azt is, hogy téveszteni nem halálos bűn. Korábban annyira rettegtem a kudarctól, hogy mániákusan a tökéletességre törekedtem, ettől állandóan feszült voltam. Az Illatszertár egyik előadásán kihagytam a szövegemből egy mondatot. Kern azonnal kapcsolt, és úgy alakította a mondatát, hogy megmentsen. Erre én olyan rosszul reagáltam, hogy végül őt hoztam kellemetlen helyzetbe. Majd elsüllyedtem szégyenemben, és az előadás után alig győztem bocsánatot kérni. Ő nem is értette, miről beszélek. Hiszen ez bárkivel megtörténik.

bz3.jpg

Kern Andrással az Illatszertárban

Vb: A prózai úton mész tovább hosszabb távon, vagy azért visszatérsz a biztonságot adó zenés színpadhoz?

B. Z.: Nem tervezek. Elfogadom, amit a sors ad. Úgy érzem, azok a feladatok, amik most találnak meg jutalomjátékok a sok kemény munkáért. Hatalmas szerencsém, és talán ezt láthatták a nézők az Operettszínház színpadán is, hogy mindig élveztem, amit csinálok. Imádtam a musicalnek azt a popzenei világát, amit a Rómeó és Júlia hozott a színpadra. Azért lehettem Mercutióként is szinte főszereplő, mert lerítt rólam, hogy mennyire élvezem. De ha már nem leled örömöd benne, akkor nem szabad csinálni. A színház más irányba tartott, mint mi, így békében eljöttünk. Időben jeleztük, hogy mi másként gondolkodunk a saját jövőnkről: elfogadtuk egymás döntését, nincs harag.

Vb: Amikor annak idején Londonban láttam a Mary Poppins musicalváltozatát, arra gondoltam, hogy ha ezt a darabot egyszer bemutatják Budapesten, biztosan neked kell eljátszanod Bertie szerepét, mert annyira egy az egyben te vagy Bertie. Amikor a Madách Színház bemutatta, nem értettem, miért nem vagy benne az előadásban. Mondd, miért nem vagy benne az előadásban?

B. Z.: A Mary Poppinst kevéssel az után mutatták be, hogy eljöttem az Operettszínházból. Becstelenség lett volna azonnal feltűnni a Madách Színpadán. Az Operett éveken át tudatosan épített engem, rengeteg munkát és pénzt fektettek az ismertségembe, legutóbb épp a Rebecca kapcsán. Ha egyszerűen átsétáltam volna zsebemben mindennel, amit ott kaptam... Nagy multiknál van versenykorlát a szerződésekben, és ugyan engem nem kötelezett semmi arra, hogy távozásom után is hű maradjak, gyomrom nem lett volna az ellenkezőjéhez.

Vb: De hívtak a szerepre?

B. Z.: Ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem szeretném.

Vb: Megnézed az Operettszínház újabb előadásait?

B. Z.: Nem. Azért ahhoz még friss a távozás. Nehezen menne. Amúgy sem szeretek nézőként ülni a színpadon. Ha megérzem a színházszagot, késztetést érzek, hogy felrohanjak a színpadra, és játszanom kell. A zsöllyében úgy érzem magam, mint akit megkötöztek.

bz2.jpg

Mercutióként a Rómeó és Júliában Szabó P. Szilveszterrel (Tybalt)

Vb:  Hát most játszhatsz megint. Puskás Tamás újabb szerepre hívott a Centrálba. A „Függöny fel!” című bohózatot a magyar nézők „Ugyanaz hátulról” vagy „Még egyszer hátulról" címen ismerik.

B. Z.: Ez egy klasszikus népszínházi előadás, fergeteges szituációs komédia, amely elképesztő csapatmunkát igényel. A társulatnak úgy kell működnie, mint egy cirkuszi ugrócsoportnak, mindennek pontosan a helyén kell lennie. Három-négy mondatonként van egy ajtónyitás vagy csukás, és mivel a történet szerint a darabban egy színházi előadás is megelevenedik, egyik szerepből ugrunk át a másikba és vissza. Én egyszerre vagyok Garry és Roger, akit Garry játszik. Rengeteg szövegem van, és nem is megy könnyen a tanulás, mert azelőtt a zenéhez, a koreográfiához tudtam kapcsolni a szöveget, most meg csak magolok. De a rendelkező próbán majd beindulnak a dolgok reményeim szerint.

Vb: A darabban egyszerre látjuk az előadás és azt, ami a színfalak mögött zajlik, ami olykor nagyon is prózai, máskor drámaibb, mint a dráma. Erről lehet saját élményed is.

B. Z.: Ugyan a drámai karakterekre az előadás előtt rá kell hangolódni, de tény: ha az ember 2-300-szor eljátszik egy szerepet, akkor a nagyjelenet előtt éppúgy cseveg a büfében a kollégákkal, mint bármely más munkahelyen, aztán miután ledöfték, ott folytatja a mondatot, ahol az ügyelő hívása előtt abbahagyta. Ettől még persze koncentrálni kell mindenre, a partnerre, a közönségre, a színpadtechnikára, a zenekarra. Legfeljebb a koncentrációban szerzel rutint, nem rutinból játszol. De eszembe jut, hogy amikor Dóri Zorkát várta, és én Janza Katával játszottam a Jövőre veled itt című zenés komédiát, és Kata a szerepe szerint babafotókat mutatott, én meg egyre jobban tudtam azonosulni a szituációval, aztán pár évvel később már a saját élményeimből töltődve tudtam erre reagálni a színpadon.

Vb.: Ha az ember ma színházról beszél, nehezen tudja kikerülni a politikát. Hogyan érintenek a szakmád és a politika kölcsönhatásai?

B. Z.: Fontosnak tartom, hogy az állam segítse az alternatív, underground műhelyeket, mert gyakran tőlük érkezik az egész színházi világot megújító lendület. De nem szeretek politikával foglalkozni, és ugyan elfogadom a politizáló színház létét, én magam nem művelem, én nem erre születtem. Szerintem a színházban nem ideológiáknak, hanem alapértékeknek van helye. Nekem nem politikai, hanem erkölcsi meggyőződésem van, minden, ami nekem fontos Kipling: Ha című versében van benne. Az apámtól kaptam meg ezt a verset, és azóta sem változott az, amit a világról gondolok.  Az én feladatom, hogy energiát, boldogságot, vágyakat adjak át a nézőknek. Az országot járva gyakran találkozom olyan nézőkkel, akik az egész éves kikapcsolódásra szánt büdzséjükből a mi koncertünkre váltanak jegyet. Hatalmas felelősség és feladat, hogy nekik hosszú hónapokra szóló élményt, feltöltődést adjunk át egy-egy kistelepülés művelődési házának apró színpadáról.

Vb: A színigazgató-váltásokról, furcsa pályázatokról mit gondolsz?

B. Z.: Természetesen van véleményem, de sajnos hiába érvelnék én szakmailag egyik vagy másik pályázó mellett vagy ellen, az olvasata a közvéleményben politikai lenne. Elég egy nevet mondani, és máris liberálisnak, szocialistának vagy éppen konzervatív-jobboldalinak bélyegeznének. Hiába mások az én szempontjaim, ha a többség a saját szempontjai alapján formálna véleményt.

Vb: Az életednek az elmúlt években a televíziózás is része lett.

B. Z.: Két Nagy Duettben vettem részt. A másodikban már zenei producerként. Rengeteget tanultam belőle szakmailag és emberileg is. Ott állt előttem húsz színpadi ember, akikkel foglalkozni kellett, meghallgatni a vágyaikat, kezelni az esetleges hóbortjaikat, hogy mindenki jól érezze magát a szerepében. És akkor megláttam saját magamat, a tükörben, hogy nemrég még engem is így kezelni kellett meg ápolni a lelkemet, és megoldani a problémákat, amiket én okoztam. Óriási kihívás volt az is, hogy hétről hétre kellett gyorsan meghozni a döntéseket, kevés idő volt mindenre, és azonnal bele kellett ugrani.

Vb: Az efféle irányító szereppel a színházban is vannak terveid? Rendeznél?

B. Z.: Nem tudom, hogy gyávaságból nem próbáltam még meg, vagy mert még nem jött el az ideje. Régóta fontolgatom, érlelem magamban a gondolatot, de nem tudtam ledobni a félelmet, hogy a rendezés túl komplex feladat nekem. Tény, hogy a kollégák szerint képes vagyok távolról látni a színpadi folyamatokat, ami óhatatlanul szükséges a rendezéshez, de valószínűleg, ha rajtam múlik, a végtelenségig fogom halogatni. Azonban, ha váratlanul talál meg a kihívás, nem fogok kitérni előle.

Fotó: Best, Centrál Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr915492802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek