Hír Interjú Kritika Riport

2013. szeptember 21. 20:38, vanyaneni

„Amikor nem adok interjút, vicces vagyok”

Székely Csaba három év alatt befutott fiatal drámaíró lett Erdélyben és Magyarországon egyaránt. A Bányatrilógia után történelmi drámát, most zenés darabot ír. A Szkénében szeptemberi Bányavíz-bemutatója után beszélgettünk. Akkor még nem tudta (nem is hitte), hogy megnyeri a Színikritikusok Díját legjobb új magyar dráma kategóriában, a Bányavaksággal.

szekely csaba.jpg

A premier után már nyugodtan dőlsz hátra?

Általában nyugodt vagyok, de az előadást azért végigizgulom. Olyankor felnagyítódnak az események, valaki köhög vagy vakarózik, azt hiszem, biztos unja, amit írtam. Az előadás után viszont már elszáll minden félelmem, és úgy gondolom, mi mindent megtettünk, amit lehetett.

Így éreztél a Bányavíz premierje után is?

Nyilván elfogult vagyok, de nekem tetszett. Furcsán nyomasztó hangulatú előadás lett belőle, ahol az ember picit bátortalanul nevet, mert hirtelen nem tudja, hogy ilyen emberek piszkos ügyein lehet-e nevetni.  Amikor írtam, nem találtam ennyire nyomasztónak, de nekem bejött ez a „sötétség”.

Lecsúszott, kiúttalan emberek menekülnek az alkoholba vagy máshova, és van egy pont, ahonnan már fáj a nevetés. Mintha a befogadón is múlna, mit enged be, s mit nem.

Igen, kezdődik egy könnyű, már-már bohózatba hajló jelenettel, majd a fények is rájátszanak a történetre, elsötétül a szín és a történet is.

Az Örkény István Színház drámapályázatán nyert ez a darabod. Miért nem ott mutatták be?

A kiírásban valóban szerepelt, hogy a nyertes pályaművet be is mutatja az Örkény, de Mácsai Pál igazgató sokat vacillált, hogy ki rendezze, hol rendezze, merthogy nincs erre alkalmas stúdiószínpad az Örkényben. Így végül odaadta a darabot Csizmadia Tibornak, aki az első két rész megrendezése után erre is bejelentkezett, nagyjából ugyanazzal a szereplőgárdával. Szerette volna befejezni a trilógiát, én pedig örültem ennek.

A Bányavíz elkészült volna, ha nincs a pályázat?

Valószínűleg igen, de ki tudja, hány évig váratott volna magára. Sokat segített a határidő. (Nevet.)

A másik két darabot mennyi idő alatt írtad?

Egy év alatt készült a három mű, a pontos időtartamokra már nem emlékszem. Azóta írtam már jó pár dolgot, ezért furcsa is nekem ezekről beszélni.

szekely csaba2.jpg

Próbára járó író vagy?

Ez változó. Ha hívnak, és a segítségemet kérik, szívesen beszállok a próbafolyamatba. Most a Bányavíznél már nem kérte a stáb, hiszen elég jól ismertek már engem és a műveimet is. Ha nem hívnak, egyáltalán nem baj, legalább azalatt írok valami mást. Kissé izgalmasabb, ha részt veszek a folyamatban, de nem vagyok a szavaimért vasvillával küzdő író, ha erre gondolsz.

Volt, hogy félreértelmeztek?

Nem, de néha máshova kerülnek a hangsúlyok, vagy jobb lesz valami. A Bányavízben például van egy plusz jelenet, ami az előadás során került bele. Tele van a színpad szeméttel, de a következő jelenetig el kell tüntetni, ezért Bozó Andi karaktere szedegeti össze a papírokat, üvegeket és közben énekelget. Improvizációnak indult, zseniális betét lett.

Tudod, hogy mitől működnek a darabjaid?

Ezen én is szoktam gondolkodni. Talán azért, amiért a viccek is működnek. Bemegy a kocsmába a székely, a részeg, a pap, a rendőr…

Szinte egyszerre futottál be Erdélyben és Magyarországon, díjat díjra halmozol, miközben három éve sincs, hogy az első darabodat előadták. Közben civilben kulturális újságíró vagy és tanítasz a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Még nem tudnál főállású író lenni?

Egyelőre nem, de nem vagyok messze tőle. A szenvedélyem, a hobbim, mindenem az írás, úgy viszonyulok hozzá, mint Lajkó Félix a zenéhez. De mellette vannak dolgok, amiket kénytelen vagyok megcsinálni. Tíz éve remélem, hogy az írásból megélek, ez most már nem tűnik olyan távolinak.

Máshogy működnek a történeteid erdélyi és magyar színpadon?

Nagy különbségek nincsenek, néha máshol nevetnek.

Mikor kezdődött a kapcsolatod a színházzal?

Ötödikes koromban írtam egy tanárunkat kiparodizáló jelenetet és azt előadtuk egy iskolai ünnepségen. Ez volt az első drámám. (Nevet.) Jártam színházba, mint minden kultúrember, de mivel Aradon, ahol felnőttem, nem volt magyar nyelvű színház, nem kerültem igazán közel hozzá. Csak később, amikor egy sikeres rádiójáték nyomán felvételiztem drámaíró szakra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre.

Drámáid irodalmi szövegek?

Igyekszem, hogy amit leírok, annak legyen irodalmi értéke, de drámáimat elsősorban színpadi szövegnek tartom. Az igazi mű az előadás, a dráma ennek csak egyharmada, a másik kétharmadot az előadás alkotói teszik hozzá. Nemrég írtam egy kifejezetten olyan szöveget, ami csak színpadon működik, elolvasva nehezen érthető és hiányos, ennek egy hónap múlva lesz a bemutatója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Euripidész Alkésztiszét írtuk újra a rendezővel, Sorin Militaruval, csak mivel ő nem tud dialógusokat írni, ezért engem kért meg rá.

Mikor adták elő először művedet?

A Bányavirág egy műhelygyakorlat eredménye volt, 2011-ben adták elő kolozsvári és marosvásárhelyi színinövendékek, ott ismerte meg Sebestyén Aba, aki később megrendezte a Yorick Stúdióban. Azelőtt is írtam, prózát, de ekkor láttam meg, hogy a színpad egy járható út lehet a számomra. S mivel drámaíró szakos voltam, kénytelen voltam drámát írni.

Tudtad, hogy trilógiát írsz?

Mikor elkezdtem, nem, mire befejeztem, már igen. (Nevet.) Igazából a Bányavirág befejezése után éreztem, hogy maradt bennem még mondandó. Eredetileg Bányavakság lett volna az első dráma címe, tiszteletem jeléül a két előképnek, a Ványa bácsinak és a Vaknyugatnak. Csak aztán megtetszett a szó: Bányavirág.

Mintha kínosan ügyelnél arra, hogy mindig elmondd, kik inspiráltak. Miért?

Szeretném elkerülni, hogy azt gondolják, én erre nem vagyok büszke. És jó lenne, ha a nézők/olvasók úgy olvasnák/néznék őket, mint amelyeknek ilyen előképeik vannak. Egyébként a Bányavirág így is készült, az egyetemen klasszikus dráma nyomán kellett írnunk egy történetet.

A téged értelmezők szerint a te műveid lerombolja az erdélyiekről élő idilli képünket. Ezt te is így látod?

Bennem nincsen idilli vagy nem idilli erdélyi kép, bennem ez van, amit látunk, azt mutatom be. Annak ellenére, hogy ezek nagyon lokális történetek, erdélyi emberek, erdélyi helyek, és én is szeretek erdélyi író lenni, egy idő után ez szerintem elhalványul majd, és nem lesz fontos ezekben a szövegekben az erdélyi ember, csak az ember, ahogy a Csehov-darabok szereplőitől is elválik oroszságuk. Legyen univerzális a mondanivaló, erre törekszem.

szekely csaba3.jpg

A Bánya-trilógia bevált, de mi lesz utána? Nem félsz, hogy „háromműves” szerző maradsz?

A trilógia befejezése óta írtam már egy történelmi drámát, Vitéz Mihály a címe, ez már négy mű. A 17. század elején játszódik, a szombathelyi Weöres Sándor Színház drámapályázatára készült, s ott be is mutatják jövőre. Románok, erdélyi magyarok, székelyek és németek is szerepelnek benne. Mindenki mindenki ellen, nagyon zűrzavaros, sok-sok szereplővel.

Hogyan találod ki a szereplőidet?

Igyekszem, hogy mindegyiknek saját hangja legyen, és nagyon különbözzön tőlem. De azt már észrevettem, hogy minden szereplőmben ott kucorog egy kis Székely Csaba.

A mondataidon sokat lehet nevetni, de rajtad nem sokat, miért?

Rajtam is lehet, amikor nem adok interjút, vicces vagyok. Az írásaimban a humor egy eszköz, egyfajta gazdatest. Amikor a bulvármédia el akar juttatni egy üzenetet a közönséghez, akkor sokkol; én a humort használom a sokk helyett.

Mik a következő feladataid?

Félek ezekről beszélni, mert ha eddig nyilatkoztam róluk, a végén nem lett belőlük semmi. De most megpróbálom még egyszer. Szó van róla, hogy írok az Örkény Színház társulatára valamit. Az ilyet nagyon szeretnem, mert ha előttem van a színészek arca, hangja, sokkal könnyebb írni, karaktert alkotni. Tudod, hogy ki fogja kimondani a mondataidat, ez sokat segít. A gyergyói Figura Stúdió Színház társulatára is írok egy darabot. De előtte decemberben lesz a bemutatója egy zenés darabomnak Marosvásárhelyen, a címe: Hogyne, drágám!, Sebestyén Aba rendezi. Kezdek kétségbeesni, hogy időben elkészüljön. Azt hiszem, ez az első eset, hogy már túlhaladtam a határidőt. Operett vagy musical lesz, nem tudom, de a dalszövegeket is én írom. Egy kisvárosi tanáremberről szól, aki egyszer csak önmagára talál.

Erdélyben hogyan fogadják a darabjaidat? Nem sértődnek meg?

A futók tudják, hogy eljön egy pont, amikor úgy érzed, itt meg kell állnod, nem bírod tovább. De ha ezt a pontot „túlfutod”, utána már sokkal simábban megy, és valahogy szabadabbnak érzed magad. Így vagyok a drámaírással is. Néha elérkezek egy olyan pontra, ahol azt érzem, ha ezt leírom, azzal árthatok magamnak. Elfordulhatnak tőlem az emberek, csalódhatnak bennem a rokonaim. Aztán arra gondolok, ez engem nem szabad, hogy érdekeljen, mert nem én vagyok a fontos, hanem a szöveg. Nem cenzúrázhatom holmi önző indokokkal. Így hát mindig túlfutom ezt a pontot, és ez felszabadító.

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr45527730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek