Hír Interjú Kritika Riport

2013. szeptember 25. 08:22, vanyaneni

Fekete Ernő: Nem érzem magam híres embernek

Tele van munkával, mégsem hiszi el, hogy a nézők sokat fizetnek azért, hogy lássák.

fekete ernő.jpg

Szabadkáról jössz, pár órát vagy a városban és mész is tovább Szombathelyre. Miért a sok ingázás?

Szabadkán próbálok a Katona és az ottani Népszínház Magyar Társulatának közös produkciójában, a Vörösben. Régóta hívta Máté Gábort rendezni a szabadkai társulat, de őt jobban érdekelte a közös munka, a két közösség egymásra hatása, ezért döntött a koprodukció mellett. Utána már adta magát, hogy ne egy klasszikust vegyen elő, hanem egy vajdasági, enyhén szólva, ki nem beszélt témát, az 1944-es ottani eseményeket, az úgynevezett „még hidegebb napokat”. A tabutémák egyébként sem állnak távol Mátétól, a Cigányok, A mi osztályunk, a Rükverc mind ilyenek. Talán a legnehezebb az, hogy hétfőtől csütörtökig Szabadkán vagyok, majd hétvégén itthon, a megszokott környezetemben. Pihenek vagy felújítom a tavalyi előadásokat. Nehéz az ingázás. Most ráadásul még Szombathelyre is rohanok, ahol a Szent György és a Sárkányban játszom.

Honnan van a szabadkai előadás alapanyaga?

A szabadkai társulat dramaturgja (Bresztyánszki B.R.) olvasott el egy hatalmas mennyiségű anyagot, benne regényt, interjút, visszaemlékezéseket. Ezekből készült el egy jelenetfüzér, amelynek elemei lazán kapcsolódnak egymáshoz, mindenki több szerepet játszik, a jelen állás szerint leszek nyilas főjegyző, orosz tiszt, magyar katona és egyszerű magyar parasztember is. Ahol nincs fő karakterem, ott „tömeg” vagyok én is, ahogy a többiek.

Hogyan működik együtt a két társulat?

Nagyon más körülmények között dolgozunk. Amíg mi itt Budapesten délelőtt bemegyünk a szépen felújított színházunkba próbálni, majd ugyanott játszunk este; addig náluk jópár éve zajlik a patinás színházépület felújítása, azóta ideiglenes játszóhelyük van, egy egykori mozi épülete, próbálni viszont csak egy elhagyatott gyárépületben tudnak. Ott jobbra a magyar társulat próbaterme van, balra a szerbeké. Ők egy kicsit csodálkoznak, hogy zokszó nélkül dolgozunk így is, de tulajdonképpen inspirálóbb is így készülni. Más hatások érnek minket, egyértelmű, hogy más a hozott anyag is, de amikor elkezdtünk dolgozni – s ez nem közhely -, eltűnnek a különbségek. Amikor dolgozunk, a lényeg ugyanaz.

Nemrégiben meglepted a közönséget, hogy a Római vakációban énekeltél-táncoltál. Sokat kellett győzködni, hogy elvállald a szerepet?

Miért gondolja mindenki, hogy ez távol áll tőlem? Nem kellett győzködni, örömmel vállaltam, már csak azért is, mert Orlai Tibor (a Belvárosi Színházi vezetője, producere – a szerk.) évek óta hív, hogy csináljunk együtt valamit. Több év telt el, számtalan ötlet volt, amelyek ezért vagy azért nem jöttek össze. Szinte már én éreztem kínosnak, hogy válogathatok darabok és rendezők közül. Aztán jött egy telefon, hogy megvan a darab. Azt is csak a próbákon tudtam meg, hogy ez egy énekes-táncos szerep. Én csak azon aggódtam, hogyan mondom meg a Társas játékban és a szombathelyi színházban (ahol akkor kezdtük a Weöres-darabot), hogy én egyazon időben három produkcióban dolgozom.

Nem tudsz nemet mondani?

Az Orlai Produkció már évek óta húzódott; a Társas játék egy nívós sorozat és elég jól lehet vele keresni; Jordán Tamásnak meg nem mondhattam, hogy Weöres Sándor ne idén legyen 100 éves…

Túlélted?

Nagyobb viták nélkül, igen. Cserébe ősztől délelőtt besétálok próbálni, este játszom. Nyugodt életem lesz.

Pelsőczy Réka rendezte a Római vakációt, aki a Katonában színészkollégád. Milyen volt a közös munka?

Rékával nagy élmény volt nekem együtt dolgozni. Féltem, hogy milyen lesz vele, mert játszom vele nap mint nap, de rendezni még nem láttam. Harmonikus munka volt, Réka határozott és nyitott volt egyszerre. A másik nagy felfedezés Hernádi Judit, akivel még nem dolgoztam együtt és rácsodálkoztam, milyen intelligens, művelt nő, aki tele van kíváncsisággal és szeretettel, és rengeteget jár színházba.

Milyen érzés, amikor egy színház vezetője benned gondolkodik és kis túlzással mindegy neki, csak játssz nála valamit?

Jó lenne, ha én ilyen nagy sztár lennék, de nem tartom annak magam. Szerintem semekkora nincs az én kereskedelmi értékem. Meg is döbbentem, amikor megláttam, hogy a Római vakációra 6500 forintba kerülnek a jegyek. Hogy nekem ezért mit kell nyújtanom? Tuti nem ronthatom el a tánclépést, ha ennyit fizetnek a nézők.

Kicsit sem gyanús, hogy elhalmoznak munkával?

Nem érzem magam híres embernek, akit megállítanak az utcán. (Nem szoktak.) Néha rám mosolyognak, de ennyi. A színházban látnak 400-an egy este. Mitől lennék híres? Szeretnék abban a hitben élni, hogy egy ismeretlen színész vagyok.

A politika így-úgy, de folyton beszivárog a színház életébe. Hogy esik ez neked?

A színház mindig politizál, mert reflektál az életünkre. A napi politizálás viszont nem dolga a színháznak.

fekete ernő2.jpg

A nép ellenségében

A nép ellensége című előadásotok elnyerte a színikritikusok díját, mint a legjobb előadás. Ez a direkt üzenet, mint amilyen ez az előadás, az is belefér még neked a színház és a politika viszonyába?

Bele. Kétségtelen, hogy ez az előadás közvetlenebbül reagál a jelenre. Ibsen nagyszerű drámaíró, Zsámbéki nagyszerű rendező. Mindkettőnek valami nagyon a „bögyében” volt.

Fotó: 7óra7

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr45532507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek