Hír Interjú Kritika Riport

2013. szeptember 30. 10:10, madainyer

Vidnyánszky első rendezése a Nemzetiben: Nem fáj. Altat.

„Végre újra Nemzeti Színház lett a Nemzeti Színház!” – veti oda a taps végén pink mentét viselő partnernőjének egy szakállas úr. Vidnyánszky kétségtelenül beköltözött, és merőben más színházat csinál, mint elődje. Az első bemutató alapján úgy tűnik, nem jobbat.

Az emlékezetünkből máig kitörölhetetlen debreceni Bolha a fülbe euroszkeptikus, „Magyarország nem hagyja magát” típusú előadása után minimum arra számítottunk, hogy a Nemzeti Színház új igazgatója a rezsicsökkentésről emel be egy ódát székfoglaló előadásába. Ehhez képest csalódásunk kellemes volt a Vitéz lélek bemutatóján. Ehhez képest.

D  KB20130923012
Fotó: Kallos Bea / MTI


Mert bár Tamási Áron korántsem remek művét Vidnyánszky Attila korrektül színpadra vitte, nem kaptunk mást, mint egy unalmas és felejthető estét. A Vitéz lélek ugyanis meglehetősen egyszerű és giccses történetének hűen avítt rendezése egy jó első benyomáshoz kevés. Az igazgató-rendező nem vállalkozott ennek a meglehetősen 1.0-ás drámának az újraértelmezésére, igaz, sok lehetőséget nem is tartogatott a mű – de hát ő választotta! Meg ugye ez az újraértelmezéses történet olyan alföldis lenne, tehát szó sem lehet róla.

A kis székely faluban nagy feltűnést és megütközést kelt a helyiek által megvetett szamarához mindenáron ragaszkodó Balla Péter (Trill Zsolt) érkezése. Elvhűsége és kitartása miatt azonban szimpatikus lesz Ambrusnak (Mécs Károly), aki a tiszta lelkű férfiút halott lánya lelkének férjéül kéri, és a hozománnyal sem fukarkodik. Balla igent mond, de másnap beleszeret Lázár, az ács (Horváth Lajos Ottó) nagyon is hús-vér lányába, Borókába (Martinovics Dorina). A meglehetősen sajátos és a néző számára nehezen átélhető szerelmi háromszögben Balla az égi szerelmet választja a földivel szemben, de a végén egy huszárvágással elintéztetik ez a komplikált ügy, miután az évtizedes titok napvilágra kerül. Egyértelműen látszik, hogy az új érában Trill Zsolt lesz Vidnyánszky Stohl Andrása. Jó színész, szerepe számára igen kis kihívás. Papírmasészerű karaktereik a többieken sem fognak ki. Még jó, hogy!

D  KB20130923032
Fotó: Kallos Bea / MTI

Vidnyánszky lassan hömpölygő előadással építi a konzervatív színházesztétikát, az első fél órában csak a szamárról esik szó, az idő vánszorgását hosszan kitartott álmosító csendekkel súlyosbítja a rendező.

A fő és mellékszereplőknek csak egy része beszél tájszólásban és ők sem mindig, ettől a Vitéz lélek premierjét egyfajta műparaszti atmoszféra járja át. Közepes és kisebb szerepekben Reviczky Gábor, Nagy Anna, Tóth Auguszta, Tenki Réka, Tóth László, Varga József és Ujvári Zoltán látható. Reviczky a kevéssé mulatságos poénokon javítgat, Nagy Anna legalább a tájszólást megtanulta.

D  KB20130923033
Fotó: Kallos Bea / MTI

Olekszandr Bilozub díszlete egyszerre hagyományőrző és újító, kár, hogy a rendezésre ez már nem jellemző. Az előadás csak néhány percre lakja be a hatalmas színpadot, amelynek technikai lehetőségeiből is keveset használ. A jelenetek többsége kamaraszínpadnyi méretű térben, két-háromszereplős akciószegény beszélgetésekkel telnek.

Amennyiben Vidnyánszky ezzel az előadással jelöli ki az utat színháza számára, úgy a korábbiakhoz képest sokkal hagyományosabb, jóval kevésbé gondolkodásra sarkalló és nem különösebben érdekes korszak kezdődik. A Vitéz lélek a Nemzeti Színházban megtekintésre tulajdonképpen alkalmas, de nem igazán érdemes. 

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr35540572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek