Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 10. 11:31, madainyer

Szoknyába bújik Eperjes Vidnyánszky Nemzetijében

Női szerepeket osztott férfiakra a román Silviu Purcarete a Vidnyánszky Attila-féle megújult Nemzeti Színház jövő februárra tervezett előadásában. Az Ahogy tetszik című Shakespeare-komédiában például a konzervatív színházeszme főideológusának tekintett Eperjes Károly Juci, a parasztlány szerepét kapta.

nemzeti_1.jpg

A színház honlapján már olvasható szereposztás szerint Udvaros Dorottya Jaques-ot játssza majd, miközben több férfi kollégája is nőt alakít a jövő év elején esedékes Shakespeare-bemutatóban. Így a női főszerepet, Rosalindát a Debrecenből érkezett és Vidnyánszky által egyébként okkal sztárolt Trill Zsolt kapja, az ő feladata lesz, hogy az Alföldi-éra előadásainak eltüntetésével sebtében lecserélt közönség előtt hitelesen alakítsa Orlando (Szatory Dávid) szerelmét. Célia szerepében Fehér Tibor lép színpadra, míg a pásztorlány Phoebe-t Farkas Dénes játssza majd. Az előadásban nemüknek megfelelő szerepben olyan művészek is szerepelnek majd, mint Bodrogi Gyula, Reviczky Gábor, Szarvas József vagy Újvári Zoltán.

Távol álljon tőlünk, hogy kiakadjunk ilyesmin, hiszen az ókori görög színházban mindenkit férfiak alakítottak. A szerepet játszó színész és karakterének neme pedig gyakran különbözik a modern színházban is, – legutóbb Pintér Bélánál élveztük Csákányi Eszter és Stefanovits Angéla színpadi nemváltását – mi csak némi ellentmondást vélünk felfedezni a nőket játszó férfiak szerepeltetése és a friss igazgató színházi ars poeticája között.

Az Origónak adott interjújában Vidnyánszky például „olcsónak, hatásvadásznak, kiégettnek tartotta a provokációra épülő művészetet”. Nyitott befogadóként minket biztosan nem fog kitéríteni a hitünkből, ha a színpadon Eperjes Károly hátraveti loknijait, vagy Trill Zsolt kacéran tekint majd Szatory Dávidra. Talán még csak provokációnak sem érezzük majd. Ugyanakkor előfordulhat, hogy az Alföldi-korszak otromba lebuzizásán csak a bajsza alatt somolygó direktor saját közönsége már nem lesz ennyire elnéző. Például mit fog szólni a hölgy a pink mentében? És vajon hogy tetszik majd Semjén Zsoltnak?

*

A román Silviu Purcarete nem először fogadja el Vidnyánszky Attila meghívását, a debreceni Csokonai Színházban több előadást is színpadra állított, de rendezett Shakespeare-t a budapesti Katona József Színházban is, amellyel 2006-ban elnyerte a Színikritikusok díját. A Lulu és a Farsang, a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház által bemutatott, román nyelvű előadásaival Alföldi Róbert igazgatósága alatt vendégeskedett a Duna parti teátrumban. 

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr55561307

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szoknyába bújik Eperjes Vidnyánszky Nemzetijében 2013.10.10. 21:26:11

Nyitott befogadóként minket biztosan nem fog kitéríteni a hitünkből, ha a színpadon Eperjes Károly hátraveti loknijait, vagy Trill Zsolt kacéran tekint majd Szatory Dávidra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása