Hír Interjú Kritika Riport

2013. október 16. 00:06, madainyer

Pokorny Lia: Nem bírom az igazságtalanságot!

„Képesítés nélküli” színészként sokáig a kishitűség határozta meg Pokorny Lia pályáját, de a színpadon és az igazságtalan helyzetekben mindig kiállt magáért. Televíziós felkérésein ő lepődött meg a legjobban, de a sztárságból soha nem kért. A Függöny fel! című komédia bemutatójára készülő színésznő az öltözőjében fogadott bennünket.

20130831 PokornyLia 4
Fotó: Karip Timi
 

Nem jó, ha az ember prekoncepcióval érkezik egy interjúra, nem tagadom, én mégis azzal jöttem. De most itt le is tenném. Szóval, szerintem gátlásaid vagy valamilyen komplexus miatt elkerülted a legjobb színházi műhelyeket, noha tehetségeddel jobb helyeid is lehettek volna.

Érdekes, hogy ezt mondod, és biztosan van is benne valami. Mivel nem végeztem főiskolát, sosem éreztem, hogy nekem járnának dolgok, hiszen még papírom sincs arról, amit csinálok. Persze lehet, hogy valójában fordítva volt ez az egész, és épp a kishitűségem miatt nem vettek fel a főiskolára. De tény, hogy amióta játszom, egyszer sem emeltem fel a telefont, hogy megszerezzek egy szerepet, vagy felhívjam magamra egy igazgató figyelmét. Amúgy is ki tudna rólam? Honnan ismernének? Ilyeneket mondtam magamnak. Hogy ez gátlás, szerénység vagy más, nem tudom, de képtelen voltam megtenni.

Mitől maradhatott meg a mai napig? Azért látnod kell magadnak is, hogy már jegyzett művész vagy.

Nincs bennem bátorság. Könnyen lenyomnak különböző helyzetekben, mert nem tudom, érek-e annyit, hogy kiállhassak magamért. Nem merek küzdeni egy munkáért, de ha megkapom, akkor már szenvedélyesen harcolok egy-egy jelenetért. Munka közben lendületes és határozott vagyok.

A visszajelzések sem segítenek?

Általában ritka, hogy valamit a közönség is és a kritika is szeret. És ha ez mind összejön, még lehet, hogy én nem vagyok elégedett. Nagyon fontos a visszajelzés, de még fontosabb, ha én érzem, hogy fejlődhettem egy-egy szerepben, kinyithattam egy újabb kaput, beléphettem egy újabb szobába. Amit viszont nem érzékelek, az az, hogy másokhoz képest hol a helyem. Vajon tudom-e azt, amit ő tud? Nyilván, azt látom, hogy van egy szint, aminél csak nem lehetek rosszabb, de amúgy sötétben tapogatózom. Sok szorongás van bennem emiatt, de a színpadon mind elmúlik.

A sikert sem tudod értékelni?

Dehogyisnem. A jó, az mindig ajándék. Sosem magától értetődő. Nagyon hálás vagyok érte, de végtelenül törékeny dolognak tartom. A jó sosem állandó, állandóan dolgozni kell érte. A rossztól viszont nagyon tartok.

A pályád szerinted jó volt így, ahogy volt?

Az Új Színházban nagyon sokat fejlődtem. Tíz évet töltöttem el ott, nagyon sokat köszönhetek Márta Istvánnak, aki anno odahívott, és szinte látatlanban leszerződtetett. Előtte négy évig dolgoztam a Bárkában, de ott voltaképpen stúdiós voltam. Jól éreztem magam az Új Színházban, örültem minden feladatnak, nem volt szerepálmom. Persze voltak nehezebb időszakok, például amikor Botos Évi, vagy Györgyi Nusi elmentek a társulatból. Közben két darabba beugrottam a Radnóti Színházban (Störr kapitány, Karneválvégi éjszaka), de nem is gondolkodtam azon, hogy máshova szerződjek. Nem bánom, hogy ott voltam a végéig. Az idő persze meg is szépíti az emlékeket. Botos Évivel – akivel együtt próbáljuk a Függönyt fel! című komédiát – sokat nosztalgiázunk arról a korszakról.

Hűséges színész vagy?

20130831 PokornyLia 3
Fotó: Karip Timi
 

Igen. Tartoztam ennyivel Márta Istvánnak, és most hasonlóan érzek Puskás Tamással kapcsolatban.

Miközben a színházban szinte megpróbáltad csendben meghúzni magad, a televízióban páratlan sikereid vannak.  A Beugró, a Csillag születik zsűritagsága, vagy a Társas Játék című sorozat után nem túlzás azt állítani, hogy ma nincs nálad sikeresebb színésznő a tévében. Fejtsd meg ezt a kettősséget!

Én sem értem ezt az egészet. Egyszer kapok egy telefont, hogy Szabó Győző, Rudolf Péter és Kállóy Molnár Péter engem ajánlott, hogy jó lennék egy improvizációs tévéműsorban, és Kapitány Iván szeretne megnézni. Gondoltam magamban, hogy itt valami tévedés lesz, hiszen én tudom, hogy nem vagyok alkalmas rá, de kellettem nekik. A Beugróban még mindig van számomra fejlődési lehetőség ennyi év után is. Igaz, most éppen csak színházban játsszuk. Amikor az igazgatóváltáskor eljöttem az Új Színházból két megkeresésem is volt. Az egyik Puskás Tamástól, a másik az RTL Klubtól: zsűrizni hívtak a Csillag születikbe. Óriási dilemma volt, hogy még ha nagy nehezen el is tudtam fogadni magam színészként, hogy vehetném magamnak a bátorságot, hogy emberek sorsáról, pályájáról döntsek? Persze volt annyi rutinom, hogy éreztem, ha egy produkció színpadra való, mégis óriási felelősség volt a vállamon: bízhatok-e a külső szememben? Képes vagyok-e érvényes véleményt megfogalmazni?  A tévés feladatok közül leginkább a Társas Játék volt az, amiről azonnal éreztem, hogy az én világom. Nagyon örültem, amikor szereplőválogatásra hívtak. Biztos voltam benne, hogy esélyem nincs bekerülni, de kedves gesztusnak éreztem, hogy egyáltalán elhívtak. Úgy gondoltam, hogy a casting, az egy olyan dolog, ami soha nem sikerül. Amikor Herendi Gábor felhívott, hogy azt szeretné, ha velük dolgoznék, azt hittem, csak képzelődöm. Az nem is munka, amit ott csinálunk, az az alkotás legkellemesebb fajtája. Hiába igényel rengeteg energiát, ugyanakkor fel is tölt vele. A forgatások Magyarországon szinte ismeretlen hangulatban zajlanak. Az HBO és a gyártó Pioneer Film csapata mindenkivel kedvesek, sosem utasítanak, hanem udvariasan kérnek, mindent megköszönnek, mindenért hálásak. A kedvünkben járnak, és úgy bánnak velünk, mint a hímes tojással. Ilyen törődés után akár a padlót is felnyaltam volna, ha kérik. Egyszerűen hatékonyabb lesz az, akitől kérnek, mint akit utasítanak, és ez nem csak a saját tapasztalatom.

Jársz színházba nézőként?

Nagyon ritkán. Ha nem próbálok, játszom, beugrok vagy forgatok, és marad néhány estém, azokat a fiammal akarom tölteni. Így is állandó lelkiismeret furdalásom van, hogy nem vagyok vele eleget. Ha meg tudnék élni a havi fizetésemből, akkor évente maximum két bemutatót vállalnék, és egy hónapban legfeljebb tízet játszanék. De mivel ez nincs így, az első, amiből lefaragok, az a saját szórakozásom. Ezért nem jutok el színházba sem, pedig szeretném megnézni Kerekes Viki barátnőmet a Tháiában.

Érdekes, hogy noha a televíziónak köszönhetően országos ismertségre tettél szert, el tudtad kerülni az „elcelebesedést”.  Tudatos döntés volt?

Igen. A színészek szemérmes emberek. Miután a színpadon kiadom magam, megmutatom a legbelsőbb érzéseimet, onnan lejőve már nem vágyom erre. Ezt a bulvárlapok részben tiszteletben tartják, de sajnos amikor a Csillag születik ment, előfordult, hogy abban a pici utcában, ahol lakunk, egy hatalmas teleobjektív jött velem szembe. Álságosnak tartom azt a mondatot, hogy „aki kurvának meg, az ne lepődjön meg…”. Én ugyanis nem mentem kurvának. A munkámat odaadtam, de nem adtam oda semmi mást. Ehhez kitartóan ragaszkodom.

Akár perelsz is?

Van folyamatban perem, de nem azért, mert keresném a konfliktust bárkivel is. Egyszerűen valahogy jeleznem kell, hogy az agresszív indiszkréciónak kell, hogy következménye legyen. Amúgy visszahúzódóan élek, nem járok partikra, társasági eseményekre. Inkább kimegyek a fiammal biciklizni a ligetbe, legfeljebb beülök a barátokkal egy pohár borra valahova. De csak olyan helyre, ahol nem kell viselkedni.

A héten mutatjátok be Michael Frayn: Függöny fel! című komédiáját. A darab nem ismeretlen számodra.

Igen. „Még egyszer hátulról” címmel rendezte az Új Színházban Jiří Menzel. Ezért meglehetősen skizofrén állapotban telt a próbafolyamat eleje. Most ugyanis azt a szerepet játszom, ami annak idején Takács Katié volt, a Botos Évi meg az én régi szerepemet „örökölte”. Eleinte előfordult, hogy helyette reagáltam egy végszóra, mert nem bírtam kiradírozni az agyamból a régi szövegemet. Pedig gyilkos egy darab ez enélkül is, olyan gyors a cselekmény, óriási a rohangálás, hogy elég egy apró hiba, és minden összeomlik. Olyan, mintha egy zenekarnak karmester és kotta nélkül kellene játszania, könnyű elvéteni a ritmust. Volt, hogy egy háromperces jelenetet négy hosszú órán át próbáltunk. A közönség imádta az előadást, és biztos vagyok benne, hogy a Centrál Színházban, Puskás Tamás rendezésében sem lesz másként.

Halk szavú és visszahúzódó ember létedre markáns véleményt fogalmaztál meg annak idején, amikor Dörner Györgyöt választották az Új Színház élére Márta István ellenében.

20130831 PokornyLia 2
Fotó: Karip Timi
 

Nem bírom elviselni az igazságtalanságot, más emberek szabadságának, véleményének a semmibevételét. Egyértelmű volt, hogy az a pályázat nyert, amelyiknek nem lett volna szabad, komolyan sem lehetett venni, egy szörnyűség volt az egész. Nem érettem, hogy történhet meg mindez velünk, és nem nyeltem tovább. Ha összegyűlik bennem a düh és a fájdalom, akkor bizony robbanok, és nem fogom vissza magam.

Jártál azóta az épületben?

Nem. Egyrészt nincs ott dolgom, másfelől nem történt még olyan régen, hogy ne fájjon.

Tartod a kapcsolatot az ottmaradtakkal?

Vannak, akikkel tartom. Amikor ők a maradás mellett döntöttek, sokan fogalmaztak meg róluk sommás, negatív véleményt. Engem ez nagyon megviselt, mert kívülállóként könnyű pálcát törni mások felett, de a pfujolók vajon mit tettek volna az ő helyükben egy hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben? Nekem könnyebb volt, mert Puskás Tamás mentőövet dobott nekem, de nem mindenki volt ilyen szerencsés.

centrál új színház pokorny

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr1005572852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek