Hír Interjú Kritika Riport

2014. május 19. 13:07, madainyer

„Régen félretettem minden sértettséget”

Több, mint 20 év után a Mamma Mia főszerepére tér vissza a Madách Színházba Kováts Kriszta. A nyolcvanas évek nagy musicalgenerációjának egykori tagja pályáról, nehézségekről és boldogságról, elszakadásokról és visszatalálásról mesélt a Ványa bácsi blognak.

A Madách Színház bejáratánál többek között a te arcoddal hirdetik a Mamma Miát, a magyar zenés színházi világ talán legirigyeltebb főszerepét nyerted el harmad magaddal. Pedig az elmúlt években nagyon oda kellett figyelni, hogy hallani lehessen rólad. Ez a nagy visszatérésed?

11
Fotó: Madách színház

Bizonyos értelemben igen. Érdekes helyzet, mert a szerep is egyfajta visszatérésről szól, Donna újra fellép egykori együttesével és hosszú évek után szerelmi élete is új lendületet vesz. Persze nem tétlenkedtem én eddig sem, de az elmúlt években kétségtelenül távol kerültem a fősodortól. Ez pedig éppen itt, a Madách Színházban kezdődött. Utolsó igazgatói évében még Ádám Ottó hívott a társulatba,én pedig a Rockszínházban már nem éreztem magam igazán jól, így szívesen mondtam neki igent. De az új igazgató nem számolt velem, 1988 és 90 között két év alatt egyetlen bemutatóm sem volt, csak beugrásaim, szerepátvételeim. Persze nem volt rossz Grizabellát játszanom a Macskákban, vagy Beryllt a Doctor Herzben, de nem éreztem, hogy számítanának rám, hogy gondolkodnának bennem, és ezt végül ki is mondták, így hát eljöttem. Rögtön ezután 1992-ben az Operettszínházban egy független produkcióban  a Kolumbusz című rockopera női főszerepét, Izabella királynőt játszhattam el. Óriási siker volt, de ahogy a budapesti színházak egyre nyitottabbak lettek a musical műfajára és saját produkciókban kezdtek gondolkodni, úgy már nem volt szükség a Kolumbusz-ra egy évad után, így ez az előadás is kimúlt. Később is játszottam nagy produkciókban, például Szörényi Levente rockoperáiban, de a kőszínházi világból néhány vidéki szerepet (Veszprém, Debrecen) leszámítva kikerültem. Ezután saját produkciókat hoztam létre, rendeztem, klubot vezettem, zenekart alapítottam, de természetesen pénz és marketinglehetőségek híján ezekkel ritkán tudtam elérni a szélesebb közönség ingerküszöbét.

Hogyan történt a visszatérés?

Hallottam róla, hogy szereplőválogatást tartanak a Madáchban a Mamma Miára, egy barátnőm is felhívott, hogy ez a te szereped, el kell menned. Eljöttem. Korábban is jártam már castingon, az Operettszínházhoz válogattak, de akkor nem kerültem be. Ez a szerep viszont pofán csapott. A darab szerint egyébként Donna fiatalabb, mint én, de a film és Meryl Streep miatt akartak egy idősebb szereposztást is. Így aztán mindent elkövettem, hogy formába hozzam magam, le is fogytam néhány kilót és hát igyekeztem odatenni magam a castingon. Úgy jöttem el onnan, hogy megmutattam, amit tudok, rajtam már nem múlik. De ha azt is éreztem, hogy én beleadtam mindent, azért más az, hogy meg tudod csinálni és megint más, hogy beleillesz-e a rendező koncepciójába. Aztán egy szombati napon éppen a férjemmel sétáltam Tokajban, amikor megcsörrent a telefon. Dél körül lehetett, amikor Szirtes Tamás hívott, hogy enyém a szerep. Végtelenül boldog voltam, még sikongattam is, de őszintén bevallom, előre megálmodtam, hogy így fog történni.

Érzed, hogy egy másik világba térsz vissza, mint amikor a nyolcvanas években berobbantál a zenés műfajba?

Persze, az egy nagyon más világ volt. A Rockszínház óriási szerelem volt, és bár én prózai szakon, Horvai István osztályában végeztem a főiskolán, amikor Evita szerepe megtalált, elköteleződtem a műfaj mellett; ez egyben a skatulyámmá is vált. Miklós Tiborhoz és Várkonyi Mátyáshoz az elsők között csatlakoztam, utánam jöttek még többen. Ugyan természetesen korábban is működött zenés színház, musicaljátszás Magyarországon, mégis újat tudtunk nyújtani abban az értelemben, hogy a zeneiség, a tánc és a színpadi játék közül egyikben sem kötöttünk kompromisszumot. Az előadásoknak úgy kellett megszólalniuk, működniük, hogy abban hiba nem lehetett. Rengeteget jártunk balettórákra is, tényleg az volt a célunk, hogy behozzuk a nyugati színvonalat. Nagy korszak volt, de saját kőszínház híján kiszolgáltatott helyzetben voltunk, aztán a helyzeti előnyben lévő Madách és az Operett elvitte a műfajra nyitott közönséget és többen úgy éreztük, lépni kell. Ennek kudarca azonban megtörte a pályámat. Ennyi év után jól esik újra a saját öltözőmben ülni, indulni az ügyelő hívására, egy olyan profi csapatban dolgozni, ahol mindenki tudja, mi a dolga. Nekem itt „csak színésznőnek” kell lennem, ilyet pedig régen tapasztaltam, hiszen a saját produkcióimban szinte mindent én magam csinálok.

 

Ezt hogy kell elképzelni?

Noha néha felőrli az embert, hogy megfelelő helyszínt szerezzen, színészeket, nézőket toborozzon, mindezt nagyon kevés pénzből, azért, amikor van egy elképzelésem, vízióm, azt valahogy mindig megcsinálom. Élvezem, hogy ilyenkor szélesre nyílik a fantáziám, jó átlátni egy produkció egészét, ez a fajta színházcsinálás is nagyon izgalmas. Ugyanakkor rendezőként is mindig színész maradok, valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy próbafolyamat végén a darab egészét átadjam másoknak, így akár csak egy kisebb szerepbe is, de belerendezem magam az előadásaimba.

Miközben a színház fősodortól távolabb dolgoztál, időnként volt igényed, hogy újra az élvonalba kerülj?

Előfordult, hogy egy-egy szerepről azt éreztem, jól el tudtam volna játszani, de nemigen hívtak konkrét szerepekre. Nem küzdöttem munkákért, de azért itt-ott főként vidéki színházakban jeleztem, hogy ha van feladat, szívesen mennék. Éppen tavaly ősszel értem el egy mélypontra. Marivaux: A második váratlan szerelem című komédiáját próbáltuk, rengeteg gyötrelemmel, kevés örömmel. Így egy időre felhagytam a színházcsinálással és a zene felé fordultam. Kollégáimmal létrehoztuk a Kováts Kriszta Kvintettet, és turnéba kezdtünk. Az Egyesült Államok nyugati partján három helyszínen is felléptünk februárban és márciusban. Közben egykori rockszínházas barátom, Várkonyi Mátyás hívott a Művészetek Palotájába, a Mata Hari című musical egyik fontosabb szerepére. Mindeközben jött a Mamma Mia. És a Mozsár Kávézóban futó Budapest bámészko című Kováts Kriszta Kvintett koncertanyag az azonos című, Nádasdy Ádámmal közösen kitalált könyv CD-mellékleteként jelenik meg a  a Könyvhétre a Kossuth Kiadó gondozásában. Igazán nagyon jó évem van!

 

Szoktad elemezni, hogy vajon mitől alakult úgy a pályád, ahogy?

Valószínűleg sok hibát vétettem, elszúrtam jó pár dolgot. Biztosan oka van annak, hogy így történt. De nem kesergek, mert most úgy érzem, a helyemen vagyok. Nagyon szeretek próbálni, dolgozni. Élvezem a munkát a Madách Színház alkotóival.

Érzel egyfajta elégtételt a színházzal szemben? Ahonnan egykor mellőzötten távoztál, ott rövidesen téged ünnepelnek majd?

Régen félretettem minden sértettséget, volt időm túltenni magam a múlton, és ennek a vezetésnek semmi köze egykori távozásomhoz. De az a bizonyos két év sem telt el értelmetlenül, szerettem játszani a Macskákban, élveztem a beugrópróbákat Seregi Lászlóval, Szirtes Tamással. És vért izzadunk, de szeretem a közös munkát a kollégákkal most is. Megfeszített tempóval dolgozunk, Tihanyi Ákos táncpróbái is igénybe veszik az embert, mostanában alakul ki számára is, hogy mi marad benne az előadásban és mi az, amit inkább kihagy. A három szereposztás közösen próbál, figyelnünk kell egymásra, hogy mindenkire kellő idő jusson. Nemsokára jön az összpróba, amikor a sok részlet összeáll egy egésszé. A rendező, a koreográfus miután kitalálta, hogy mit szeretne látni a színpadon, most azt is meglátja majd, mindez hogyan működik velünk, színészekkel. Óriási gépezet egy ilyen látványos előadás, amelyben a is csak egy csavar, igaz, a legfontosabb.

A Mamma Mia történetében az egyik legfontosabb szál az anya és a lánya viszonya, az, hogy el kell engedni a szülőnek a gyerekét. Neked is van egy hasonló korú lányod, mint a darabban…

Igen, és azzal kapcsolatban, hogy milyen nehéz egy anyának elengedni a lányát, bőven van élményanyagom. Az én lányom külföldre ment tanulni, Németországban jár mesterszakra. Zenész lesz belőle, sőt már állást is kapott. Szerencsére sokat tudunk beszélni és gyakran jár haza. De amikor elment, az nagyon megviselt.

Most, hogy újra a Madáchban játszol, akár előfordulhat, hogy újabb feladatok várnak itt rád.

A Mamma Miáról szól a szerződésem, nem tervezgetek. Ha szükség lesz rám, az egy másik helyzet. De ha egyszer műsorra tűznék Webber Sunset Boulevardját, biztosan elsőként érkeznék a női főszerep szereplőválogatására.

 

 

 

 

kováts kriszta mamma mia madách színház

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr346179861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek