Hír Interjú Kritika Riport

2014. október 08. 10:24, madainyer

Molnár László: „Tudom, hogy mikor hol a helyem”

A hazai musicaljátszás egyik meghatározó alakja karakterszerepre szerződött a Mamma Mia! Madách színházi produkciójára. Molnár Lászlót egykori műhelyéről, a Musical Színházról és a „mezei színészlétről” is faggattuk.

A napokban tartották a Mamma Mia bemutatóját, amelyben az egyik „lehetséges apát”, Harry Brightot játszod. Most először játszol a Madáchban, hogy kerültél bele?

559 resize
Fotó: Madách Színház

Nagyon szeretem a darabot, láttam az előadást New Yorkban és Budapesten is, amikor az angol utazó társulat játszotta a Sportarénában. Amikor kiírták a meghallgatást középkorú énekes színészre, aki azért a tánccal is elboldogul, egyszerűen eljöttem. 48 éves vagyok, ez a szakmám, megszólítva éreztem magam. Nem hívtak a szerepre, magamtól jelentkeztem, de nem is számítottam rá. Normális dolog, hogy minden rendező első körben azokban gondolkodik, akik körülötte vannak. Mindenesetre én eljöttem, énekeltem és táncoltam, aztán jött a telefon, hogy megkaptam Harry szerepét. Nagy öröm volt.

A Musical Színház alapítójaként, egykori igazgatójaként és vezető színészeként rossz érzés meghallgatásra járni? Annak idején a Jekyll és Hyde-ban a musicalirodalom egyik legnehezebb főszerepét énekelted, így akár azt is érezhetnéd, hogy tudják, mit tudsz casting nélkül is.

Egy meghallgatáson a nulláról indulsz, és minden arról szól, hogy abban a pillanatban, amikor kiállsz a színpadra, mit tudsz nyújtani. Az ilyen próbatételek nagyon hasznosak, mert nem csak a színháznak fontos, hogy az aktuális művészi állapotát lássa egy színésznek, hanem annak is, akit meghallgatnak. Időről időre meg kell mérettetni. Azért is jó érzés, hogy ezúttal sikerült, mert a Madáchban voltam már castingon, és az nem sikerült. Tizenkét évvel ezelőtt Az Operaház fantomjának szereplőválogatására jöttem el. Több kör volt, sokáig eljutottam, de az utolsó körben végül kiestem. Nem igazságtalanul. Rossz passzban voltam, nem voltam elég jó a színpadon. Utána nem mentem más meghallgatásokra, nekem való szerep sem volt nagyon, inkább a külföldi munkákra és a rendezésre koncentráltam.

Miközben a Musical Színház miatt a műfaj kedvelői az élvonalban helyeznek el, a szakmának talán sosem jártál a fősodrában, a budapesti színházakban nem nagyon lehetett veled találkozni.

Vidéki színészként töltöttem el a pályám eddigi részét, számos társulatnak voltam tagja, Kecskeméttől Békéscsabán át Szolnokig, legutóbb Győrben töltöttem el néhány évadot. Dolgoztam többször külföldön, rendeztem is sok zenés előadást, közben pedig jött a Musical Színház, amire a szakma gyanakodva tekintett. Nem értették pontosan, hogy mit is akarunk, persze a színházi díjak is messze elkerültek, Emerton-díjjal azért büszkélkedhetek.

Miért lett vége a Musical Színháznak?

334 resize
Fotó: Madách Színház

Olyan volt, mint egy kapcsolat. Óriási magasságok és tátongó mélységek voltak benne, aztán egyszerűen kifulladt. Elfáradtam benne, éppen ezért jó érzés most egynek lenni a sok közül. A musicaljátszáshoz nagyon sok minden kell, de ami nélkül szinte nem is érdemes belevágni, az a pénz. Tudomásul kell venni, hogy ez egy drága műfaj. Nekünk azzal is gondunk volt, hogy hol játszunk, nem volt erős brandünk, nem volt játszóhelyünk, márpedig a néző oda megy, amit ismer, amit megszokott, aminek a neve önmagában garancia. Nagyon büszke vagyok az előadásainkra, hiszen mind hangban, mind színészileg, mind kivitelezésben, látványban erősek voltak, de bizony volt, hogy fél házak előtt játszottunk, még ha a műfaj barátai és a szakma tudta is, hogy minőséget hozunk létre. Míg művészileg siker, anyagilag kudarc volt számomra a Musical Színház, és hosszú ideig tartott, amíg felálltam a padlóról.

Egykori társulatvezetőként, rendezőként nem nehéz most más instrukcióit hallgatva dolgozni?

Egyáltalán nem. Amikor színészként dolgozom, kikapcsolom magamban a rendezőt, és fegyelmezetten megcsinálom, ami a feladatom. Sokan azt hiszik, öntörvényű alak vagyok, de ez egyáltalán nincs így, csapattagként fegyelmezett és alázatos vagyok. Tudom, hogy mikor hol a helyem. Jól érzem magam itt, örömmel dolgozom együtt a kollégákkal, akikkel már mind dolgoztam együtt, egyedül Stohl Andrással nem kerültünk még össze a szakmában. Koós Réka régi viszont partnerem, a Jekyllben, rendeztem a Vörös Pimpernelben.

Egyszerre külső és belső szemlélőként hogyan látod, mitől működik a Madáchban ez a műfaj?

Nagyon magas minőség, jó énekesek kellenek, hozzá és itt ez megvan, de mondjuk ki, a legfontosabb, hogy van rá pénz. A musical, ha tetszik, ha nem, a pénzről szól. A nézőt egy zenés előadással el kell kápráztatni, le kell nyűgözni. A csodához, a monumentalitáshoz pedig nagyon sok pénz kell. Vidéken erre esély sincsen. Megmondják, mennyi van rá, próbáld kihozni belőle. Itt meg kitalálják, hogy mit szeretnének játszani, és megteremtik rá a forrást. Természetesen létezik musicaljátszás vidéki színházakban is, de az egy másik dimenzió. Győrben, ahol az elmúlt pár évet töltöttem, igyekeztem a magánszínházas tapasztalatomra építve igényes, izgalmas dolgokat meghonosítani, de mindig kompromisszumokat kellett kötnöm. Vidéken és a prózai színházakban Pesten is társulati rendszer működik. Ez prózai előadások esetében fontos is, hiszen egy egymást értő, együtt lélegző csapat jobb előadásokat hoz létre, de a zenésnél ez pont fordítva van. Ott mégiscsak az a fontos, hogy az adott szerepre olyan művészt kérjenek fel, aki képes elénekelni azt. A kémia másodlagos. Ehhez viszont igenis folyamatos casting kell, és ami a legfontosabb, megfelelő zenés színész-képzés. Akkor tudnánk elérni a nyugat-európai szintet, ha legkésőbb 10 éves kortól táncot, 10-15 évesen éneket, 20 éves kortól pedig színészmesterséget tanulnának a jövő musicalszínészei, az egyetemi képzés egyszerűen nem elég ahhoz, hogy ezt a műfajt az onnan kikerülők profi módon művelhessék.

A Mamma Mia sikerült neked, a kritika is szereti, amit csinálsz. Itt vagy a Madáchban, de mi a következő lépés?

Bár Budapesten élek évtizedek óta, most játszom először nem vendégjátékban fővárosi színpadon. A Mamma Mia mellett benne leszek itt a színházban egy gyerekelőadásban, a VUK című mesemusicalben, egyébként meg újra és újra meghallgatásokra fogok járni ide és máshova is. Úgy érzem, most kinyílt előttem egy kapu. 

molnár lászló madách színház

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr76762707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek