Hír Interjú Kritika Riport

2015. április 28. 16:28, Cassiope

Kulka ördögien jó

Schilling Árpádnak rossz a véleménye az értelmiségi elitről. A sokat ígérő Faust I. és II. részében mégsem sikerül markánsan fogalmaznia, kevésbé működő gegekkel dobja fel az előadást, amely kellő gondolatiság híján a színészi játékra támaszkodik; Goethét ne is keressük benne, mert nincs.

DSZZS20150423010
Faust I.
Fotó: Szigetváry Zsolt

Izgalommal vártuk, Schilling meg tudja-e ismételni egykori katonás sikerét, a Közellenséget, amire szinte mindenki, aki látta, nosztalgikus sóhajjal gondol vissza. A Faust újabb sansz lehetett volna, hogy Schilling beírja magát a Katona történetébe – de valószínűleg ebből a két előadásból inkább a színészekre fogunk emlékezni.

A Faust I. és II. alaposan épít a két főszereplő Máté Gábor (Faust) és Kulka János (Mephisto) játékára. Mivel Schilling száműzött az előadásból minden misztikumot, a realitás talajára rántva Mephistopheles-t Faust „rossz énjének” tulajdoníthatjuk, akit Faust értelmiségi unalmában előhívott egy spleenes éjszakán, s aki - a lelkéért cserébe - végigkíséri az Életnek nevezett hosszú úton. Azonban Mephisto mindkét előadásban önálló entitásként szerepel, mintsem Faust valódi társaként, kiegészítéseként. Kulka Mephistója először csábít, aztán figyel. Faust maga hozza meg gyarlóbbnál gyarlóbb döntéseit, melyek emberéletekbe kerülnek. Az I.-ben Máté Gábor figurája kap nagyobb hangsúlyt, a II.-ban Kulkáé, függetlenül egymástól. Kár, pedig működhetne közöttük a kémia, mert mindketten remekül játszanak, izgalmasabbá tehette volna a két estét Faust és Mephisto küzdelme, ha Faust egy kicsit is kétkedőbb, bonyolultabb figura lenne. Schillingnek sikerült Faustot a végletekig leegyszerűsítenie, így erre semmilyen lehetőség nincs. Ezért Máté Gábor eleve hátránnyal indul Kulkával szemben, aki úgy viszi végig mindkét estén Mephistót, hogy alakítása biztosan emlékezetes marad mindenki számára. Míg az I.-ben a háttérben szemlélődik, a II.-ban Kulka Mephistója (főleg szexuális) kalandokra vágyik: kacérkodik diákjával, nőkkel, gyerekekkel. Útközben transzvesztita is lesz egy kicsit, de Mephistónak még ez is belefér. Habzsolja az életet, közben őrzi „kincsét”, Faustot, bohóchangjából sosem kopik el az irónia. Énekel, táncol, különböző alakokat ölt, valódi átváltozó művész. Kulka János a drámai költemény rímeivel is bravúrosan birkózik meg, míg sok színész szájából esetlenül pattannak a mondatok, nála gördülékenyen, érthetően jön át Goethe szövege. Az új fordítás Márton László veretes munkája, emészthető, élvezhető, mai nyelvezetű.

DSZZS20150424223
Faust II.
Fotó: Szigetváry Zsolt

Kulka könnyedségével áll szemben Máté Gábor elnehezült Faustja. Megcsömörlött a tudományoktól, másra vágyik. Egy fiatal erkölcsös lány ölére. Fontos, hogy nem szerelmére. Máté Faustja örül a potyadugás lehetőségének, míg szegény Margaréta (Mészáros Blanka e. h.) tényleg beleszeret. Hosszú vetkőzésük alatt Máté unottan, hanyagul veti le magáról ruháit, míg Mészáros pironkodva. Aztán Faust kezelésbe is veszi, gyors numera hátulról, a lány könnyezik, ekkor már bánja, de késő. Mészáros Blanka érzékletesen mutatja be Margaréta átváltozását: szűzies, rajongva öleli Faustot az egyik pillanatban, a másikban összetörten párnát szorongat. Faust megölte benne a nőt ezzel az aktussal, Mészáros eszét vesztve őrjöng, elemészti gyermekét, családját, s önmagát is. Erotikus kéjben vergődve várja feloldozást a bűnei alól. Faust és Mephisto szenvtelenül nézik. Menny vagy pokol lesz a sorsa? Gyorsan elhagyják a helyszínt, nem érdekli őket.

A II.-ban Heléna sem menekül a Faust átoktól. Közös fiuk, Euphórion folyton a magasba vágyik, nem bír veszteg maradni – repülni szeretne, de a mélybe zuhan. Itt ér véget Faust és Heléna szerelme. Máté Gábor Faustja a történtek után sóhajt, és újból ágynak esik – most a tudomány terhei helyett az élet nagy terhei nehezülnek rá, ettől még lassabb mozgású és még közönyösebb tekintetű lesz. Sehogy sem jó neki. Felrémlik előtte Margaréta alakja, felcsillan a szeme, majd megint katatón állapotba zuhan. A politikában kezd új életet, de ebben sem jeleskedik, elragadja a hatalomvágy, mikor az idős párt, Philemont és Baucis-t el akarja távolíttatni birtokukról. Kísérlete szörnyű tragédiába torkollik, és tudja, hogy az ő halála sincs már messze. Kiüresedve, megvakulva, hosszú szenvedés után meghal. Gyerekangyalok kara kíséri végül a mennybe, Mephisto terve meghiúsul.

A jelentékeny színészi alakítások mellett a rendezői koncepció csupa kuszaság. Nemcsak a két rész, hanem minden felvonás eltér egymástól, és ahelyett, hogy egymásra építkeznének, sokszor félretartanak.

Az I. dramaturgiailag hosszú, tele felesleges szövegrésszel, dinamikailag élvezhetetlen (dramaturg: Bíró Bence). Akad egy-két jó poén, pár olcsóbb is, a lassú részeket Schilling gegekkel próbálta feldobni: gyerekkórus, asszonykórus, hatalmas és kisebb fajta műpéniszek. Nemcsak a szelfizés unalmas már egy ideje a színpadon, hanem a műpénisz is: se nem kreatív, se nem polgárpukkasztó, egyszerűen ötlettelen és közönséges. Az erőltetett szexualitás egyébként végigkíséri mindkét részt, mintha tényleg erről szólna az eredeti darab, hogy ki mikor kivel, milyen pózban. Indokolatlanul sok és öncélú.

IMG 0021
Faust II.
Fotó: Nagy Zágon / Katona József Színház

A II. ritmusában és dramaturgiailag is összeszedettebb. A mellékszereplők is több feladatot kapnak, mint az I.-ben, különösen emlékezetes Tóth Anita Homunculusa, a lombikemberé, aki az emberré válás titkát kutatja. Fejét motoros sisak, testét búvárruha fedi (jelmez: Ágh Márton). Igazi szellemi lény, aki végül a Galatea menetén válik emberré, a víz által, melyből régen állati és emberi élet serkent. Bodnár Erika rezignált Heléna, sokat várt és sokat tűrt, hogy végre feleség és anya lehessen. Fia halálakor fájdalma végtelen. Keresztes Tamás hol őrült tudós, hol nyughatatlan, lázadó fiatal, a végére öregemberré szelídül. Az idős Philemon és Baucis, az egykori Heléna és Euphórion, remek párhuzam, szép pillanat. A politikai vonal jól működik, ügyefogyott öltönyös végrehajtók, Dankó István és Tasnádi Bence mindennapjainkból ismerős alakok. Kísértet képében visszatér Margaréta testvére és anyja (Nagy Ervin és Monori Lili m.v.), jól megoldott az I. részben szereplő alakok folyamatos fel-felbukkanása. Kisebb felvillanások jutnak Haumann Péternek, Bán Jánosnak, és Pelsőczy Rékának.

Mindkét rész folyamatosan széttart és súlytalan; hiba, hogy Schilling nem segíti a nézőt az értelmezésben, különösen igaz ez a II. részre. Elengedi a nézők kezét és figyelmét, a II.-ban már a gegek is kevesebbek, sokkal inkább szövegszínház, de sem megértetni, sem mélyebb rétegeket megmutatni nem akar. Sőt, erős koncepció és gondolatiság híján egyszerűsít, mind tartalmilag, mind jellemábrázolásban, de sokszor annyira, hogy az már kínos. Ezzel Goethe jóformán el is tűnik az előadásból, pedig ha valamit érdemes lett volna felfejteni, az Goethe rétegzett mondanivalója és figurái. Ehhez Schilling Árpád kevésnek bizonyult.

goethe faust katona józsef színház máté gábor schilling árpád kulka jános

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr17404636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek