Hír Interjú Kritika Riport

2015. június 08. 11:42, madainyer

Megdönthetnénk Putyint és Blattert is!

Már régen feloszlott a Monty Python, mire befutott a világban – ennek is köszönhető, hogy a társulatot nem korrumpálta a népszerűség – állítja Eric Idle, aki Budapesten lépett fel saját, a Brian életére épülő oratóriumában, majd alkotótársával, John Du Prez zeneszerzővel részt vett musicaljük, a Spamalot előadásán a Madách Színházban. És arra is jutott ideje, hogy interjút adjon blogunknak.

Szűnni nem akaró álló tapssal jutalmazta a Madách Színház közönsége a Spamalot ünnepi előadása után. Ez afféle szokásos ováció volt, vagy valamiben különleges?

Ami azt illeti, amikor megjelenek így valahol, az emberek mindig köszönetet mondanak sok-sok évnyi nevetésért. Mindig érzelmekkel, kedvességgel bőkezűséggel találkozom, szóval nem ritka eset. Mégsem érezhetem méltónak rá, hiszen a tapsorkán az egész Monty Python csapat munkásságának szól, nem csak az én egyéni teljesítményemnek.

unnamed
Fotó: Madách Színház

Nem furcsa mindezt egy apró közép-kelet európai országban tapasztalni?

Lenyűgöző, egyszerűen fantasztikus. Jártam Tokióban, Svédországban, Spanyolországban megnézni a Spamalot előadásait és arra jössz rá, hogy mi mindannyian ugyanahhoz az állatfajtához tartozunk. Különbségeink eltörpülnek a hasonlóságaink mellett.

De vannak inkább Python-barát országok és olyanok, amelyek kevésbé tekinthetők annak?

Nem jártam még olyan országban, ahol ne szerették volna a Monty Pythont. Azt látom, hogy Magyarországon különösen fontosak vagyunk és ezt korábban nem tudtam. Hogy amikor a szovjet időkben az emberek valamilyen módon megnézték a műsorainkat, azt tanulták belőlük, hogy nem kell a dolgokat, a hatalmat annyira komolyan venni, és bizonyos értelemben, ez akár közrejátszhatott a kommunizmus felszámolásában. Na, ezen leesett az állam, ez óriási dolog!

Tehát ez nem volt tervbe véve?

Ó, nem. De most, hogy már tudjuk, hogy megtehetjük, igazán megdönthetnénk Putyint és Blattert is, túl nagy barátságban vannak (interjúnk a FIFA-elnök lemondásának bejelentése előtt készült).

Miért éppen ön az, aki leginkább ápolja a Python-legendát? Új showkat rendez a klasszikus jelenetekből, musicalt, oratóriumot ír. Hogy alakult így?

Azt hiszem, az a magyarázat, hogy Amerikába költöztem 1994-ben, és amikor megérkeztem oda, akkor szembesültem vele, hogy a Monty Python milyen mélyen beépült az amerikai kultúrába. Fogalmam sem volt róla, hogy mindenki ismerte a Gyalog galoppot, volt, aki nyolcszor látta a filmet egyetemi évei alatt, ezért elindítottam a pythonline nevű honlapot és azon töprengtem, milyen kár, hogy nem vettük észre ezt a jelenséget korábban. Így hát elkezdtem pythonos projekteken dolgozni, majd John Du Prez-vel egy musical megírásába fogtunk. Közben jöttünk rá, hogy a forgatókönyv ideális alapanyag egy musicalhez, mellesleg eleve a filmben már van benne három dal. Kellőképpen őrült a szöveg és dalokért kiált. Például az elején, amikor a pestises ember vidáman kiabálja, hogy még nem halt meg, adja magát, hogy ez dalban is megjelenjen. Talán a legélvezetesebb munkám volt egész pályám során. Élveztem a The Rutles-t is (a Beatles-t parodizáló rockzenekar, amelyet Idle alapított), de a Spamalot egészen különleges volt, hiszen soha korábban nem dolgoztunk a Broadway-n. Együtt dolgozhattunk Mike Nichols rendezővel, aki egy zseni volt. Régi barátom volt, rengeteget tanultunk tőle, például, hogy a szabályokat komolyan kell venni: ha elkezdesz egy történetet, be is kell fejezned, tanulságot kell tenned a végére. Rengeteg dolgot tanított nekem.

Egyszerű volt a filmes jeleneteket színházi jelenetekké alakítani?

Tulajdonképpen a Gyalog galopp maga is humoros jelenetek füzére. Persze volt vele tennivaló, hiszen 98 karakter szerepel a filmben, hogy csináljunk ebből színdarabot? És végül valami új született belőle, ami sok tekintetben más, mint a Gyalog galopp. Sőt, a Spamelot végül is szerelmi történet lett. Az én titkos hozzávalóim színpadon a nők, a Tó Úrnője meg is jelenik a Spamalotban, míg a filmben csak megemlítik. Szóval ahhoz, hogy legyen egy jó darabod, kell bele nő, kell bele szerelem. A Monty Python nem az érzelmekről szól, inkább fiús játék, sőt teljesen antiemocionális, ez leginkább Terry Gilliam vonala. De a színház számomra arról szól, hogy megtanuljuk, hogyan gondolkodunk és kik is vagyunk mi valójában.

02
Fotó: Huszti István

A Spamalot nem csak a Gyalog galopp musicalváltozata, egy lenyomat Amerikáról, a szórakoztatóiparról, Las Vegasról, a New York-i Broadway-ről, a zenés színház parafrázisa.

Abszolút így van. De mindig is úgy dolgoztunk, hogy átvettük a műfajok formai kereteit és feltöltöttük őket poénokkal, így készült minden, maga az eredeti Gyalog galopp is, de a könyveink, a lemezeink is. Tehát, ha Broadway-musicalbe vágjuk a fejszénket, az legyen olyan, mint egy Broadway-musical.

Számos Tony-díj és nemzetközi siker után miért nem valami hasonlót hoztak létre a Brian életéből. Miért választották inkább az oratórium változatot?

Amerikában, és talán itt Magyarországon sem venné be az emberek gyomra, ha szakállas, krucifixet tartó emberek mókáznának a színpadon. Ám, ha az oratórium formát választom, Händel Messiásának parafrázisa áll a színpadon, így valamiért elfogadhatóbb lesz, nem sérti sokak érzékenységét.

Másfelől nem is hoz annyi pénzt.

Semennyi pénzt sem hoz. Ez egy szerelemprojekt. 250 fős zene- és énekkar ül a színpadon, ezen képtelenség pénzt keresni. Mégis élvezet csinálni, mert az embereknek tetszik, szeretik a szólisták, a zenekar és az énekkar is. Decemberben a Carnegie Hallban játszottuk.

És ha valahol a világban műsorra tűzik, ön odautazik és színpadra lép benne?

Általában nem. A Carnegie Hallban megtettem, mert az a Carnegie Hall. Itt sem volt szó róla eredetileg, hogy fellépjek, csak megnézni jöttem volna, de aztán a szervezők kedvesen megkérdezték, nem akarnék-e mégis, és hát miért ne vállaltam volna? A színészek is örültek neki. Ha valahol ott vagyok, a végén mindig fel szoktam menni a színpadra és a társulattal együtt éneklem az Always look on the bright side of life-ot. Ezt szeretni szokta a társulat és a közönség is és persze én is.

Ugorjunk vissza a hetvenes évekre, amikor a Monty Pythont csinálták, céljuk volt, hogy politikai inkorrektséggel oldják fel a brit társadalom tabuit?

Mindig is pernahajderek voltunk, még a Tribeca Fesztiválon is rosszalkodtunk. Ha azt mondták, üljünk le baloldalra, biztosan a jobb oldalra ültünk le csak azért, hogy fegyelmezetlenek lehessünk. Nem is beszéltünk össze, ösztönösen az ellenkezőjét csináljuk, mint amit mondanak, akár a 10 éves gyerekek. Büszke vagyok rá, hogy ez a mai napig megmaradt bennünk, hiszen végső soron a szórakoztatás is erről szól: nem csináljuk azt, amit mondanak nekünk.

Szándékos volt a műsorokban is a szabályszegés? A rosszalkodás lett a filozófiájuk?

Ösztönös volt 23 évesek lehettünk, amikor elkezdtük vagy 26. Fiatalok voltunk, és csak a megérzéseinkre hallgattunk. Meg akartuk nevettetni az embereket olyan módon, hogy mindig meglepjük őket valamivel, amire nem számítanak. Azóta is, amikor leülök írni, csak az jár a fejemben, hogy mi az, amire az olvasó a legkevésbé sem számítana, és persze direkt azt választom.

A meleg karakterek, a női ruhát viselő férfiak, a zsidók rendszeres szerepeltetése tabudöntők lehettek 30-40 évvel ezelőtt Angliában is. Magyarországon most sem számít mindennapinak. A Spamalot Broadway-változatában például van egy rész, ami arról szól, hogy a Broadway-n nem rúghatsz labdába, ha nincs a csapatodban legalább egy zsidó. A Madáchban a zsidót magyarra cserélték.

Igen, de az igazság az, hogy a szövegkönyv a Broadway-re készült, és a Broadway-re abszolút igaz is: zsidók nélkül aligha arathatsz sikert. Ez egyszerűen a színtiszta igazság, nincs benne semmi bántó. De például Angliára már nem igaz: ott kicserélték a szövegben a zsidókat sztárokra, tehát a showbusiness-ben semmire sem mész sztárok nélkül, és semmi bajom nem volt ezzel a változattal. Sőt, ez egy fontos kérdés, hiszen, ha az állítással, ami a dalban elhangzik, a közönség nem tud mit kezdeni, akkor félő, hogy nem fognak nevetni. Szóval a zsidók a Broadway-re vonatkozik.

03
Fotó: Huszti István

Mindent értett a magyar előadásban? Tudta, hogy mikor mi történik, melyik jelenetnél tart az előadás?

Nos, láttam nagyon sokszor a Spamalotot, benne van az egész a fejemben, de általában kicsit zavarba jövök, amikor a nemzetközi változatokban változtatnak rajta, új elemeket hoznak be, olyankor nem tudom pontosan, mi történik. De nagyon örülök a változtatásoknak, és szabadságot adunk az alkotóknak, hogy a szerint variáljanak az anyagon, hogy minél jobban szórakoztassa a helyi közönséget.

Látott olyan alakítást, amely akár a Broadway-n is megállná a helyét?

Ó, igen, a színészek nagyszerűek voltak, egészen káprázatosak egytől egyig. A három Artúr király (Szerednyey Béla, Baráth Attila és Szervét Tibor) mindegyike kiváló volt. Nemsokára én is játszom majd a darabban, három estét csinálunk meg a Hollywood Bowl-ban, én a történészt alakítom benne. Büszkék vagyunk a darabra, a hatalmas sikerére. 10 éve, amikor bemutattuk, álmodni sem mertünk hasonlóról, hálásak vagyunk érte. Valamit biztosan jól csináltunk.

Amikor Amerikába ment és szembesült a Monty Python népszerűségével, miért nem gondolkodott új jelenetekben, miért nem sarkallta a többieket arra, hogy folytassák a közös munkát?

Már harminc éve nem voltunk együtt, vége volt. Megcsináltuk, de elmúlt. 1969 és 1982 között dolgoztunk együtt, ami nagyon nagy idő. Rockegyüttesek sem bírják ilyen sokáig együtt általában. A komédia szerintem a fiatalok műfaja, amikor lehülyézheted a világot, amibe lassan belenősz, észreveszed az abszurditását. Ettől hiteles. 72 évesen ezt már nem teheted meg.

Huszonéves volt, amikor elkezdett a Monty Python társulattal dolgozni, ez lett életének legnagyobb hatású, legismertebb munkája. Nem nyomasztotta ez későbbi pályáján?

Nem, nagyon büszke vagyok rá. Nem éreztem ilyet, mert már régen feloszlottunk, mire híresek lettünk. Amikor az amerikaiak felfedeztek minket, már évek óta nem léteztünk. És ez így volt jó, mert nem vakított el minket a saját népszerűségünk. A népszerűség életveszélyes. Olyannak képzeled magad, amilyen nem vagy. És aztán jön a depresszió. A legjobb barátom, a kibaszottul tehetséges Robin Williams például megölte magát. Minden idők legjobb komikusa volt. Bipoláris depresszió, amelynek van mániás szakasza, de aztán… Szóval a Python valójában már nem része az életemnek. Tavaly egy kicsit visszatért 10 estére, de ez a múlt. A Spamalot sem a Monty Pythonról szólt számomra, hanem arról, hogyan tesszük színpadra a Pythont.

Ez a nézőpont segít abban, hogy normális maradjon?

Igyekszem. Bár nős vagyok, szóval ha nem sikerül, az nem az én hibám. Nem is igazán tudom, mi a normális, de író vagyok és minden nap küzdök azzal, hogy írjak, létrehozzak valamit, ami nem volt ott addig, amíg be nem léptem a dolgozószobába…

monty python eric idle madách színház spamalot nem a messiás

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr277524958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek