Hír Interjú Kritika Riport

2015. július 13. 13:42, akarenina

Te mit tennél a sikerért?

Siker, pénz, csillogás – na ez az, amit nem kaptunk meg a Fame-ben. Az Operettszínház bemutatóján viszont kaptunk sok minden mást, aminek örültünk nézőként.

i.10
Fotó: Papp Krisztina

Hiába fonódott össze az 1980-ban bemutatott film és a belőle készült musical a showbiznisszel, se a zenéjéért Oscar-díjat nyert mozi, se az 1988-ban színpadra állított verzió nem azt adja, ami a cím ígér.  A történet egy művészeti iskola falai között játszódik, lényegében a különböző műfajokban domborító művészpalánták négy évét követi végig az első naptól kezdve az utolsóig. A high school musicalek sémájába illeszkedő egyéni sztorikat látunk: tehetséges, ámde egyéb tantárgyakban gyéren teljesítő táncosfiút (Jack: Szabó Dávid), aki leginkább a konzervatív irodalomtanárral áll harcban (Miss Shermann: Szulák Andrea), szerelmét, aki teherbe esik tőle (Iris: Kapitány Dorottya), nemi identitásában bizonytalan sztárcsemetét (Nick: Kocsis Dénes), a belé szerelmes, középszerűségéből kitörni igyekvő Serenát (Simon Panna), súlyproblémákkal küzdő balerinát (Mabel: Vágó Zsuzsi), nagyszájú iskola bohócot (José: Kerényi Miklós Máté), végül sokra hivatott, ámde szélsőséges, drogproblémákkal küzdő őstehetséget, aki a gyors siker reményében meggondolatlanul átugorná a művésszé érés lépcsőfokait (a Gubik Petra által alakított Carmen ebbe a próbálkozásban bele is bukik). Az alapprobléma a művésszé és felnőtté válás, az egyéniség megtalálása, de felsejlik még a generációs konfliktus is: a fiatalok újítanának, az öregek, a tanárok (Németh Kristóf, Szulák Andrea, Auksz Éva), a klasszikus értékek tiszteletére és türelemre intik őket. A történet nem hordoz magában a hírnév kapcsán felmerülő, fajsúlyos konfliktusokat, ez az iskola egy búra, itt nincs valós megmérettetés, helyzet, amiben bármi eldőlne. De érdemes betartani a szabályokat és okosan csinálni, máskülönben kipottyan az ember még azelőtt, hogy beállna a munka világába (a lázadó Jackkel ez történik).

i.40
Fotó: Papp Krisztina

A darab a filmhez képest még mindig jobban kibontja a szálakat, Somogyi Szilárd rendezése pedig a soványka sztorit apró gagekkel, szórakoztató kiszólásokkal ellensúlyozza, amiket a bennfentesség-jellegnek köszönhet, (a színház fiatal színészeit a Broadway Stúdió képzi). De látunk pár apróbb szurkálást is a magyar közállapotok felé: a Nemzeti Fejlesztési Kulturális Alap fizeti a táncdresszeket, Szabó Dávid oroszságáról az embernek a bevándorlózás jut eszébe.  Az eredeti filmre is reflektálnak többször, belsős poén pedig Vágó Zsuzsi szenvedése a súlya és az örökös fogyókúra miatt: „Isten a tanúm, hogy soha nem leszek éhes” – dönti el magánszáma végén másik szerepébe, Scarlettébe bújva, és ikonikusan rárakják az Elfújta a szélben hordott kosztümöt is. A hazai sztárképzésre reflektál Kocsis Dénes szólója, amelyben azt énekli, hogy „igazi művész” akar lenni, nem ócska szappanoperasztár; ironikus erről pont az Operettben énekelni, valamint egy olyan darabban, amiben az egyik főszereplő (Németh Kristóf) pont a Barátok közt révén vált ismertté. Nick karaktere talán a legösszetettebb: nemcsak ironikus, hanem önironikus is mert lenni: „én imádom az Operettet” – kiáltja később, és ezt kétféleképpen is érthetjük.

i.23
Fotó: Papp Krisztina

Az első felvonás a belső poénoknak hála pereg, viszi az egészet a zene, a profin összerakott koreográfia (koreográfus: Balogh-Barta Viktória), az energia, a lendület, csak a lírai részeknél ül le néha a darab. Sajnos ezek uralkodnak el a második felvonáson, aminek leginkább a már fent hiányolt konfliktus, és az ennek hiányában elmaradó csúcspont a legfájóbb pontja. A lírai betétek helyenként giccsbe hajlanak, ilyen például Szulák szólója a csillagos háttér előtt, de a szálak is összekutyulódnak kissé: Nick az első felvonásban melegnek indul (az eredeti filmben az is marad), aztán összejön Serenával, szerelmi jelenetükben aztán mégse lehet eldönteni, melyik csapatban játszik, egészen addig a pontig, amikor alsóneműre vetkőzve a földre döntik egymást, és edukációs jelleggel Nick még egy óvszert is előkap. Másik érthetetlen jelenet, amikor Jack az abortusz hírére szabályosan őrjöngeni kezd, hogy megakadályozza a műtétet. A valóságban egy tini (főleg a Szabó Dávid által alakított éretlen karakter) inkább akkor lenne így kiakadva, ha barátnője a gyerek megtartása mellett dönt. Az is irreálisnak hat, hogy az abortusz miatt nem fogadja el Miss Sherman segítségét, és vágják ki az iskolából.

i.22
Fotó: Papp Krisztina

A Fame egy ritka szerencsés együttállásnak köszönhetően élvezhető mégis: sose adatott még meg az Operettszínház stúdiósainak és az ott képzett színészeknek, hogy önmagukat alakítsák, és az önazonosságnak köszönhetően átjön a sztárságot övező önnyomasztás és az egyediség hajkurászása. Pont emiatt fájó azoknak a ziccereknek kihagyása, amiknek bátor átgondolásával kerekebb lett volna a sztori. Például rögtön vetítéssel indítanak az elején, amiben megmutatják a diákok portréit; a tévés tehetségkutatókat idéző módszer mégis kiaknázatlanul marad, pedig meghatározó komponense lehet a sztárrá válásnak. A kelleténél többet élnek ellenben egy másik motívummal: a színpad előterébe folyamatosan besétáló hajléktalan művészek jelenléte, ez a felfokozott, a szükségesnél gyakrabban felhasznált szimbólum a siker másik végletét, a kudarcba fulladt művészkarriert hivatott hangsúlyozni. Sokadik alkalommal már erőltetetten hat a gyászmadarak szimbolikus felbukkanása. A diplomaosztóval (ami magyarítva az érettséginek felel meg) és a parádés fináléval aztán teljes egészében nyitva marad a történet, főleg kérdések maradnak. Befutnak vajon? Mi lesz velük? Jack akkor miért is nem fejezte be?

i.03
Fotó: Papp Krisztina

A kérdések és mélypontok ellenére sok kellemes pillanatot nyújt az előadás, például nem láttunk még az Operettszínházban profin zenélő színészeket a színpadon, csak a Katonában – mint utólag kiderült, a dobos lány (Halápi Katinka) és a trombitás fiú is amatőrök voltak, akik viszont profikat meghazudtoló módon szerepeltek prózai karaktereikben is. Az alkotói oldalról érkező igyekezet és erőfeszítés sok mindenért kárpótolja a nézőt, főleg egy olyan színházi világban, ahol a legtöbb darab a bemutatóra „nem érik össze”. Bár vannak hibái, az Operettszínház Fame-je nagyon összeállt tánc, zene és látvány terén, ami pedig a drámai mélységeket illeti, azokat az idő sem fogja elmélyíteni - de erről nem feltétlenül az Operett tehet.

szulák andrea operettszínház kerényi miklós máté vágó zsuzsi somogyi szilárd kocsis dénes

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr867604232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek