Hír Interjú Kritika Riport

2015. szeptember 28. 09:33, Cassiope

Nagy Zsolt értelmetlen önbíráskodása

Hegymegi Máté rendező-koreográfus és Gábor Sára dramaturg újradolgozták Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihány című elbeszélését, mellyel elnyerték a harmadik TITÁNium Szemle Szkéné-díját. A Kohlhaas ígéretesen indul, mégsem váltja be a hozzáfűzött reményeket.

Kohlhaas pv 036
Fotó: Mészáros Csaba

Sütő András és Tasnádi István is készített már ezelőtt színpadi adaptációt az eredeti műből, előbbi kissé elavult, utóbbi friss, kreatív. Hegymegiék megközelítése sem rossz, bár messze elmarad Tasnádiétól. A cím is mindent elárul, ebben a verzióban teljes mértékben Kohlhaas-ra fókuszál a darab, végig ő van az események középpontjában. A lovak ebben a történetben másodlagosak, hiszen Kohlhaas bosszúvágya és dühe (amely felesége halála után szabadul csak el igazán), és az ebből fakadó következmények túlmutatnak a lovak sorsán. Az átdolgozás során erősen kitérnek a jogrendszer, a bürokrácia végeláthatatlan, kafkaian reménytelen útvesztőire, a befolyásos Tronkaiak ügyeskedéseire, arroganciájára, ahogy az úgynevezett „kisembert” lenézik, és hatalmuknál fogva azt tesznek vele, amit akarnak. Mindemellett elgondolkodtatóan bemutatják Kohlhaas féktelen hadjáratát az igazságért, ahol szinte mindenkiben felmerül a kérdés ennyi véráldozat során: megéri? Valóban helyesen cselekszik, aki önbíráskodásba kezd?

A gondolatmenet jó, de az előadás dramaturgiailag mégis megtorpan a közepén, a folyamatot megszakítják a Tronkaiak és a fejedelmek taktikázásai, szituációk ismétlődnek, szétcsapódnak az energiák; a mozgásos jelenetek az elején működnek, de egy idő után ezekből is kifogy a muníció. Itt kérdőjeleződik meg, miért nem eleve Tasnádi darabját vették elő, és dolgozták fel, mert az új verzió koncepciója egyszerűen zsákutcába fut. Kákonyi Árpád energikus zenéje próbálja menteni a menthetőt, hangzás-, és ritmusvilága ismerős, méghozzá a tavaly Kamrában bemutatott M/S-ből. Külön dicséret, hogy a produkció tagjai saját maguk szólaltatják meg a hangszereket. A zene hol játékos, hol izgalmas, feszültséget teremt, de jelzésértékű is, a dob megszólalása Kohlhaas csatába hívását jelenti.

Kohlhaas pv 046
Fotó: Mészáros Csaba

A produkció húzóneve Nagy Zsolt, aki a címszerepet alakítja, jó fizikummal, erőből tolja végig a másfél órát, de játékának nincs íve. Ugyanúgy fejezi be, amilyen lendülettel indult az elején. Arckifejezése leginkább dühös, kicsit sem próbálja árnyalni Kohlhaas-t. Ugyanazzal a sértődött, mérges arckifejezéssel, és egyenes derékkal üti a dobot, mint ahogy szembesül felesége halálával. Nagyon kár, mert eltalálta a szerep, de a lehetőséggel egyszerűen nem élt. Sokat láthatjuk mostanában Pető Katát különféle stílusú előadásokban, teljesen megérdemelten, hiszen mindig egyformán remek teljesítményt nyújt. Aggódó, és jóhiszemű feleség, férje ügyéért tragikus halált hal. Az egyik lovat is ő alakítja, párhuzamba állítva ezzel Kohlhaas családjának hányattatott sorsát a lovakéval, logikus analógia. Mozgása remek, jól illeszkedik a táncosok közé. Jó lenne viszont egy másik szerepkörben is kipróbálnia magát, mert sokadik alkalommal látjuk ugyanazt az arcát. Bach Kata Kohlhaas kislányaként és lovaként az érzelmeinkre hat, ártatlan gyerek, majd a következő jelenetben agyonsanyargatott kanca. Kiemelkedő még Nagy Norbert gyerekesen viselkedő, elkényeztetett, picsogó Tronkai Vencelként.

Fehér László eltorzult arcú, hűséges Herse, Kárpáti Pál helyezkedő-áruló Nagelschmidt. Király Attila Luther Mártonként meggyőzően próbál hatni Kohlhaas-ra, de hiába.

Bár az előadás meg-megakad, a térkezelés látványos, néhol hatásvadász. Mintha kompenzálni akarták volna a felmerülő hiányosságokat, hibákat; a játékteret elönti a víz, amelyben táncolnak, és tapicskolnak a színészek, különösen mozgásos jelenetnél hatásos, hangosan csobbannak a lábak, áznak a ruhák, és vizes hajzuhatagok csöpögnek. Kohlhaas elszabadult indulatán kívül a víz hirtelen kizúdulásának más jelentéstartalma nincsen, nem indokolt, az előadás nélküle is zavartalan működhetne.

Kohlhaas pv 003
Fotó: Mészáros Csaba

A mozgás sem igazán tud az előadás szerves részévé válni, hiába vesznek részt a fizikaisok, nincs egy erős, és jól kidolgozott megoldás arra, hogyan vigyék végig következetesen a koreográfiát. Tulajdonképpen különféle stílusok váltogatják egymást, amelyből nem rajzolódik ki egy koherens produkció. Pontosan ugyanolyan bizonytalanul billeg, mint a lócsiszár felett ítélkezők székei. Értjük a tanulságot, levonjuk a konzekvenciát, a Szkénéből távozva azonban hamar elfelejtjük. Hiába helyezték új alapokra a művet, nem sáfárkodtak jól az anyagban rejlő aktuális mondanivalóval, magára hagyták Kohlhaas-t, és minket nézőket is: egy helyben toporgó, súlytalan bosszúálló krimit láthattunk, aminek a végén senkit sem érdekelt, mi az igazság, hol az igazság. Fogyasztásra alkalmas ugyan, de csak kevés mennyiségben.  

nagy zsolt pető kata szkene kohlhaas hegymegi máté bach kata

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr647807716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása