Hír Interjú Kritika Riport

2016. április 29. 10:28, madainyer

Orbán Viktor találkozása a zsidó mikiegérrel

Kálmán Imre szinte ismeretlen operettjét tűzte műsorára a Budapesti Operettszínház. A chicagói hercegnő méltatlanul volt mellőzve évtizedeken át, hiszen zenéje igazi minőségi Kálmán-muzsika igényes jazzel fűszerezve, ízelítőt Kerényi Miklós Gábor Marica grófnő rendezésének Tabarin-jelenete adott belőle. A kései mű története azonban egyszerre volt döcögős és világpolitikailag problematikus. Ezen igyekeztek javítani az új szöveget, sőt félig új könyvet jegyző dramaturg, Lőrinczy Attila és a rendező-dramaturg Béres Attila. Az eredmény egy korántsem hibátlan, mégis fogyasztható, a világunkra humorral reflektáló zenés színházi előadás, helyenként kissé zavaró párbeszédekkel.

c.01
Fotó: Papp Krisztina

1928-ra, amikor A chicagói hercegnővel először és hosszú időre utoljára találkozott a nagyérdemű, a műfaj legjelesebb képviselői már taroltak a bécsi és a pesti színházakban, talán ezért is merített a librettó a Marica grófnőből és Lehár legsikeresebb operettjéből, A víg özvegyből. Hiszen A chicagói hercegnőben is ott van az államcsőd szélén táncoló kis kelet-európai ország, a vagyonos nő és a pénzzavarban lévő, de jó családból származó férfi, a sértett férfiúi büszkeség, a női vezeklés. Az új szövegkönyv hoz egy csárdáskirálynős szálat a történetbe, bizonyos szálakat kiköt, másokat belefűz, a végeredmény pedig egy urizáló ország története, hatalmas nemzeti büszkeséggel, de a gatyából kilógó fenékkel. Egy amerikai, részben gazdag zsidó lányokból álló barátnői társaság érkezik Budapestre, köztük Mary Lloyd (Bordás Barbara) és Edith Rotschild (Nádasi Veronika) akiket az ügyesen karikírozott szalonantiszemita ábrázolás szerint csak a pénz érdekli, felületes, értékek nélküli világban élnek. Persze mindenki magyar származású is, és, hogy a nyelvi különbségek eltörpüljenek, ám akcentussal beszélik a magyart, ez pedig idegesítő hosszú távon. Erre talán az alkotók is rájöttek, így időről időre az akcentus elmúlik, főként dalban.

Pesten fut össze a női pénzeszsákok baráti köre a dacos nemzetféltővel, Borisz Alex herceggel (Dolhai Attila), aki családjával együtt szépen lenullázta az államkincstárat, és dölyfösen száll szembe a pusztulásra ítélt Nyugat értékeivel, itt konkrétan a Charlestonnal. Ugyan Borisz Alex silváriai hercegként jelenik meg, de a karaktere határon belülről ismerős. Büszkén járja a csárdást, megmutatja a „sehonnaiaknak”, milyen a silvárok istene. Ám hiába a büszkeség, ha az államkassza üres, a hazatérő herceget egy zűrös keleti ország gazdag urának Luparovicsnak (Földes Tamás) tisztességtelen ajánlata várja, aki átvállalná Silvária adóságát, ha a herceg elveszi kissé bugyuta lányát, Rosemary-t (Dancs Annamari). Nos, a keleti megoldásról is beugrik valami, sőt valaki…

Persze, ahogy az operettekben lenni szokott, a bonviván végül nem a szubrettet, hanem a primadonnát (Mary Lloyd) veszi feleségül. James Bondy szerepében pedig Kerényi Miklós Máté látja el a táncos-komikusi feladatokat, így a szubrettnek sem kell sokáig petrezselymet árulnia, de a végkifejletig akad még számos fordulat.

c.27
Fotó: Papp Krisztina

A chicagói hercegnő új könyve, bár dramaturgiailag betartja a műfaj szabályait, helyenként nélkülözi az operett eleganciáját. Ugyanakkor fontos, hogy az előadásban hangsúlyosan jelenik meg az a társadalomkritika, amely egyébként sem áll távol a sokak által méltatlanul lekicsinylett műfajtól. A zenéhez képest kissé sok a beszélt szöveg, és bár a történet voltaképpen kerek, a dialógusok itt-ott kissé sutára sikeredtek. A kilóra megvett ország amerikanizálódását látványos jelmezekkel (Velich Rita) érzékelteti Béres Attila rendező. Aki a második felvonásra visszatérve a színpadon meglátja Pókembert, Supermant, Mickey egeret és szerelmét Minnie-t, egy indiánt és az amerikai futballista jelmezt viselő Csere Lászlót, az könnyen hiheti, hogy valami különleges partidrogot csempésztek a szünetben a molnárkájába. Az előadásra összességében is jellemző, hogy a mindent idézőjelbe tévő műfajt újabb és újabb idézőjelekbe teszi, ezáltal némileg csökken a tét, bár egy operettben amúgy sem gyakori, hogy a végkifejlet kétesélyes legyen. Az Operettszínház társulata egyébiránt remekül játszik operettet. A néhány éve a musicalaknek hátat fordító Dolhai Attila Borisz Alex hercege afféle nemzeti macsó, nem viselik meg a nehezebb koreográfiák sem, hangja pedig úgy szól, ahogy kell. Bordás Barbara a felületes, mégis mély érzésű milliomosnő nem túl árnyalt szerepében kicsit sok; éneke könnyed, lágy, szép. Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari karakterei túlrajzoltak: a táncos komikus és a szubrett néhol inkább idegesít, mint mulattat, az arányok nem stimmelnek csak, a tudás megvan a feladathoz. Kalocsai Zsuzsa, aki a herceg anyját játssza, a klasszikus, elegáns operettjátszást hozza, még Hófehérke-jelmezben is olyan tartása van, mint keveseknek. Énekhangja még mindig egyedülálló. Nádasi Veronika Edith Rockefellere időkitöltő karakter, a színésznő teszi, amit tehet. Mary apját, Benjamin Lloyd-ot Dézsy Szabó Gábor játssza, megbízható operettista, kiváló komikus.

c.37
Fotó: Papp Krisztina

A chicagói hercegnő zeneileg igényes operett, amelyből friss politikai szatírát készítettek a dramaturgok. A bátor megújításnak itt-ott áldozatául esett a műfajjal járó finomság és elegancia. A Budapesti Operettszínház előadása ezzel együtt is figyelemreméltó, megtekinthető.

 

dolhai attila operettszínház kálmán imre kerényi miklós máté nádasi veronika bordás barbara dancs annamari dézsy szabó gábor kalocsai zsuzsa béres attila velich rita csere lászló chicagói hercegnő

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr238669046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek