Bárdy György (1921-2013)

Vannak örökkévalónak tűnő emberek. Akik mintha mindig is itt lettek volna, és akikről úgy tűnik, mindig is itt lesznek. Háborúk, rendszerek, nagy korszakok, sorsfordító pillanatok jönnek és mennek, de ők valahogy szüntelenül ott vannak velünk. Hol premier plánban, hol némileg a háttérbe húzódva, hol teljesen visszavonultan, mégis elevenen. Emlékei vannak róluk a nagyszülőknek, jól ismerik őket a szülők és helyük van a jelenben, a gyerekek életében is. Aztán jön egy hír, hogy egy nappal a 92. születésnapja után május 27-én meghalt Bárdy György színművész, és újra arcul üt, hogy a múlhatatlan is múlandó, a halhatatlanság nem szó szerint értendő. Hogy már megint át vagyunk verve.

Egy darabnyi élő történelem nem él többé: Jávor Pál és Tímár József barátja ment el hétfőn. Bárdy nem volt a Nemzet Színésze, hosszú élete során még Kossuth-díjat sem kapott. Nem dolgozott ő már életében a szobrán, nem válogatott, nem alakította pályája ívét. Volt, hogy színészi karrierje derékba tört, talán olykor rossz döntéseket is hozott. Mégsem volt oka az irigységre, sőt őt irigyelhették sokan könnyedségéért, humoráért, jókedvéért a színpadon és az öltözőben egyaránt. Művészete messze túlterjedt a színészeten: mestere volt a csábításnak, művelője a sportnak (szenvedélyes teniszező volt), művésze az életnek.

A kispesti színjátszó körből indult Bárdyra Várkonyi Zoltán talált rá a második világháború előtt, és több, mint húsz évvel később már igazgatóként szerződtette le a Vígszínházhoz 1964-ben az akkor már több budapesti színháznál megfordult színészt.  A Víghez visszavonulásáig hű maradt. Hogy minden műfajban otthon érezte-e magát, vagy nem tudott nemet mondani, talán már soha nem derül ki, de tény: a tragédiától a vígjátékig, a történelmi filmtől, a rajzfilmsorozaton át a televízió és a rádió kabaréjeleneteiig mindenben látható és hallható volt. Rómeó volt a Rómeó és Júliában, Oscar Madison Neil Simon Furcsa párjában, bársonyosan szigorú hangján szólalt meg Mézgáék Máris szomszédja, és ő volt Gugyerák, a kabaréhős. Az Egri csillagok félszemű Jumurdzsákja volt a legtöbbször felidézett alakítása, alakját tiszteletreméltó öniróniával keltette újra életre Herendi Gábor felejthető Magyar Vándorjában.

Úrnak születni kell – tartja a mondás, és ő eszerint járt el. Bárdy minden alakításában ott volt a büszke elegancia, a férfibáj. Civilben is sokat adott a megjelenésére, idős korában is büszkén léphetett fel, 87 évesen még szerepeket vállalt a Vígszínházban.

Aztán, amikor megérezte, hogy az öregedéssel nem dacolhat tovább, egészséges hiúsága leparancsolta a színpadról. Nem akarta, hogy a közönsége tanúja legyen fájdalmas leépülésének. Inkább csendben visszavonult, hogy úgy őrizzük meg emlékeinkben mi, több generációnyi színházi és mozinéző, megannyi rádióhallgató, ahogy ő szerette volna. Mert nem csak születni kell úrnak. Úgy is kell meghalni.