A bombasztikus cím ellenére mindössze annyi történt, hogy Csáki Judit kritikus és Mohácsi János rendező a magyar nyelvű dráma mai lehetőségeiről beszélgettek az Átriumban, s ehhez pazar előadásrészleteket vetítettek illusztrációként; ráadásképp a Kovács Márton vezette Szakértők zenekar játszott gyönyörű dalokat. Higgyétek el, zseniális volt.

Fotó: Gordon Eszter - poszt.com

Valami mintha lenne most a levegőben Budapesten, amitől egyre több színvonalas összművészeti programmal kedveskednek nekünk városszerte. Talán azért csinálják, hogy végre valóban legyen valami a levegőben Budapesten, amiből majd jó lesz mélyet lélegezni. Ilyen élményünk volt a Zsidó Nyári Fesztivál idei programkínálata kapcsán, a Müpában megrendezett Bridging Europe-Európai Hidak Fesztiválon, és most ilyen az Átriumban ugyan szűkösebb körülmények közt, de legalább akkora tehetséggel és odaadással – a Magyar Dráma Napja apropóján –megtartott Dráma van alatt.

Az Átriumnak nem kötelessége, egyszerűen jó ötletnek tartotta, hogy értelmet adjunk ennek a napnak. Az ember tragédiája 1883-as ősbemutatója emléknapjának. Megkeresni és megszólaltatni olyan kortárs szerzőket, akik bátran, megrendítően és mégis humorral beszélnek saját aktuális ügyeinkről, talán alapvetés, másnak mégis ritkán jut eszébe önálló műsort szerkeszteni köréjük. A Mohácsi testvéreknek legalább négy olyan darabjuk volt eddig, amely tabutémákról értekezett finomkodás nélkül. Ebből a kaposvári sorozat a legismertebb: Megbombáztuk Kaposvárt (2000), Csak egy szög (2003), 56/06 őrült lélek vert hadak (2007). Micsoda ambíció és társulati teljesítmény volt mindhárom mögött! Közben kiderült, hogy nagyszínpadon is meg tudnak szólalni a kisebbségi létre, a másságra, a nemzeti identitásra, a történelmi emlékezetre reflektáló szövegek. A sort a Nemzeti Színház emblematikus Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című előadása zárta. A csodás Radnay Csilla a zenekar vendégeként énekelte végig az estet, de ugyanilyen élvezet volt hallgatni, ahogy az akkori társulat tagjaként mesél a próbákról. Nagyon úgy tűnik, hogy Mohácsi is „szereti a színészeit”.

Csáki Judit és Mohácsi János egyébként tanárkollégákként dolgoztak együtt, amíg ki nem rúgták őket a kaposvári színészképzésről. Roppant elegáns, hogy most egyáltalán nem tettek politikai célzásokat, helyette hagyták, hogy a dráma, a zene, és a színház közös ereje töltse be a nézőteret. De a legjobb, hogy kedvünk szerint csemegézhettünk az alkotócsapat elmúlt tizenöt évéből. Megtudtuk például, hogy Kovács Márton akkora táncos, mint kevesen az országban (főképp Felhőfi-Kiss László társaságában, a kaposvári színészbüfé hajnali óráiban). Róla mesélték azt is, hogy Bezerédi Zoltán hívta őt először színházi munkába, és Mohácsi tulajdonképpen tőle csábította magához, majd tette meg állandó zeneszerzőjének. Nyilvánvaló, hogy két zseniális művész talált egymásra, akik egyúttal képesek egész társulatokat életre kelteni, ha épp ahhoz adódik kedvük.  

Fotó: Gordon Eszter - poszt.com

Már önmagában az elismerésre méltó, hogy a Színikritikusok Díjátadója mellett, azzal párhuzamosan létre tudott jönni ez a program. Külön megható, hogy miközben Kovács Márton a Trafóban lett volna hívatott díjat átvenni A képzelt beteg színházi zenéjéért, ő nekünk, az állandóan szórakozni vágyó közönségnek mesélt és zenélt inkább. Mohácsi János pedig annak ellenére tudott oldottan anekdotázni, hogy egy őrült próbafolyamat kellős közepén tart. Bár, ha rá hallgatunk, könnyen elhisszük, hogy október harmadikáig még rengeteg idő van (a bemutatót időközben sikerrel megtartották). Testvére, Mohácsi István most sajnos kihagyta ezt a találkozási lehetőséget, de a többiek bőven megemlékeztek az ő lényegi szerepéről is, és hogy nélküle sem lenne ma Mohácsi-jelenség.

A beszélgetés több fontos aktualitást érintett, mégis jó kedvünk maradt. A színházi részletek olykor mellbevágóak voltak. A zenei betétek (a zenészek közt Zságer Balázs) fájdalmas-szép érzelmi utazásokra invitáltak. Amíg készülnek az ősz első bemutatói, a színház szerelmesei így alapozhattak. Az Átriumnak hála lehetőséget kaptunk, hogy feltöltődjünk a közelgő esős napokra.

Soha rosszabb évadnyitót.