Hír Interjú Kritika Riport

2014. július 29. 09:53, catwalker

„A színháznak energiát kell szolgáltatnia”

Jó néhány fiatal alkotó azon dolgozik, hogy kurrens témák, korszerű látvány, és életszagú játékmód ötvözésével új értelmet adjon a színházba járásnak. Ilyen elszánással jött létre a 011- ALKOTÓCSOPORT, akik júniusban programadó fesztivállal jelentkeztek, egyúttal összegezték eddigi munkáikat. Az első visszajelzésekről és a hogyan továbbról kérdeztük a közösség két vezetőjét, Radnai Márkot és Gosztonyi Csabát. (A beszélgetésnek külön aktualitást, hogy Radnai Márk kapta a második Titánium Tehetségkutató Platform Év Titán díját).

Milyen munkamegosztás szerint dolgoztok? Ki miért felel?

RADNAI MÁRK: Csabával valójában nemrég kezdtünk el közösen dolgozni. Ő elsősorban reklámszakember, aki mellesleg a színészettel is kacérkodik. Amikor szerepelni hívtam a Drosztba (a 011 harmadik bemutatója – a szerk.), még nem tudtam, hogy főállásban mivel foglalkozik. Csak akkor mondta, hogy a kezdetek óta figyeli az előadásainkat, és szerinte tudnánk segíteni egymást. Leültünk, hogy megnézzük mi a közös halmaz. Rögtön arról kezdtünk dumálni, hogy a színházat lényegében ugyanolyan kreatív emberek csinálják, amilyenek a jó reklámokhoz is kellenek, mégis nagyon ritka az együttműködés. A színház mint elitkultúra lenézi a reklámot, visszafelé ezzel szemben az érdektelenség rontja a viszonyt. Kiderült, egyetértünk abban is, hogy a két szakma közt van egy baromi nagy generációs különbség, ettől annyira eltérőek a munkamódszerek, és emiatt indul be nehezen a párbeszéd. Csak egy példa: a reklámban egy nagy asztalnál 2-3 óra alatt ki tudnak találni bármit, míg a színházban kötelezően hosszú próbafolyamatok vannak. Az egyik megállás nélkül pörög, a másik folyton elemez, mérlegel. Mi lenne, ha a kettő közelítéséből csinálnánk valami újat? Most épp ennek a lehetőségein kísérletezünk.

DSC 6679
Radnai Márk és Gosztonyi Csaba
Fotó: Bődey János

Természetesen vannak praktikus szempontok is. Hátha a mi friss rálátásunk segítene megújítani olyan eseményeket, mint mondjuk a HVG állásbörze, és cserébe nekünk is könnyebb lenne ebből a körből támogatókat találnunk az aktuális színházi munkákhoz.

GOSZTONYI CSABA: De hogy konkrétabban is válaszoljunk a kérdésedre, a fesztiválon Márk felelt a programért és az előadások lebonyolításáért, én pedig főleg a kommunikációt vittem.

Ha Csaba csak nemrég szállt be, ezek szerint te egy személyben alapítottad a 011-et?

MÁRK: Nem egészen. A 011 akkor indult, amikor végzős színész voltam, és közben felvettek rendezőnek. Azon a nyáron álltunk össze először néhány osztálytársammal, majd hívtunk embereket a felettünk és alattunk lévő évfolyamokból is. Adtunk magunknak egy nevet, és elkezdtünk dolgozni valamin, amit akkoriban nem csinált velünk senki, de minket érdekelt. Emlékszem, még abban sem voltunk biztosak, hogy egyáltalán bemutatjuk valahol. Ebből lett a Kutyaszorítóbban.

Ki akartunk törni abból a megfelelésből, hogy a színháznak kötelezően a klasszikusokat kell játszania. Mindig ugyanazokat a darabokat újra és újra. Már az egyetemi képzés végére belefásultunk ebbe. Olyan előadást akartunk létrehozni, ami a sajátunk, és amivel tényleg jól esik foglalkozni.

Szinte minden interjúdban kitérsz erre. De ez nem a te személyes mániád? Nem te erőltetted rá a többiekre?

MÁRK: Szerintem nem. Inkább azt láttam, a srácoknak éppúgy a kedvükre volt, hogy Csehov életidegen figurái helyett Tarantino forgatókönyvét játszhatták. Már csak azért is, mert együtt választottuk az alapanyagot, közösen írtuk át saját magunkra, és egy teljes éven át próbáltuk a nekünk tetsző tempóban. Az első félévben például rengeteget ökörködtünk mindenféle helyzetgyakorlatokban, amiből aztán jó sok bekerült a végső változatba is. Külön örültem, hogy mindenkinek lett egy olyan szóló része, ami pont illik rá, az adott színészre és emberre. Tehát éppen hogy abszolút csapatmunka volt. Máskülönben nem jöttek volna el a szombati bulik után vasárnap 10-től fél napokat próbálni. A lényeg, hogy ebből a mást játszani vágyásból nőtte ki magát a 011.

Viszont sokan a többiek közül azóta kőszínháznál tag.

MÁRK: Így van, többen szerződtek a Katonához, más Miskolcra vagy Szombathelyre igazolt. De mindenki visszajár a bemutatókra és a bulikra, senki nem szakadt le a kezdeti csapatból. Ha majd elengedik őket, biztos azonnal jönnek és játszanak velünk újra. Megmaradtunk ugyanannak az összeszokott baráti közösségnek, akiket az azonos minőségérzet hozott össze és tart egyben a mai napig. Sőt, most inkább az a kihívás, hogy kiket engedjünk be azok közül, akik új tagnak jelentkeznek hozzánk. Köztük is bőven vannak hasonló temperamentumú, jó energiájú fiatal művészek.

Te valaha leszerződnél kőszínházi társulathoz?

MÁRK: Nem elképzelhetetlen, de mégsem ez a legfőbb ambícióm. Igyekszem úgy gondolkodni a színházról, és úgy képviselni a 011-et, hogy ne egy-egy nagy névről szóljon, hanem inkább arról a gondolatiságról, amely a darabjainkat is ihleti. A közösen létrehozott minőségben hiszek, és ehhez hozzájárul a tervezők, a dramaturg, vagy a háttérstáb teljesítménye is, ugyanolyan mértékben, mint az én rendezésem vagy írói munkám. Magyarán attól tartok, hogy ha valaki kiesik vagy lecserélődik a csapatból, borul az egész elképzelés. Ezért is nem engedtem, amikor legutóbb a Tháliában azt kérték, hogy több ottani művészt vegyek be a munkába. Ragaszkodtam a kipróbált munkatársakhoz, a jól bevált közeghez, és végül Szabó Győzőn és a kellékesen kívül mindenki mást én vittem oda. Tényleg úgy van ez, mint egy vízilabda- vagy fociválogatott esetében: így együtt vagyunk erősek.

CSABA: Hozzá kell tennem, hogy a próbákon hála az égnek Szabó Győző és a kellékes is egészen elképesztően jól dolgozott. Megérezték, hogy nálunk milyen a szokásos hierarchia helyett a csapat egyenrangú részeseként gürcölni a közös ügyért, és szerintem külön élvezték is a kihívást.

Az első két bemutató, a Kutyaszorítóbban és a Meanwhile in Kansas tehát még Csaba érkezése előtt készültek. Mit gondolsz, mivel tűntetek ki más fiatal csapatokhoz képest, hogy nálatok kopogtasson az ötleteivel?

MÁRK: Minket mindig is érdekelt, hogy igényesen és eredeti módon tálaljuk az előadásainkat. Például kezdetektől sokat adtunk arra, hogy saját tervezővel dolgozzunk a népszerűsítő anyagokon vagy a netes megjelenéseken. A plakátok hol olajfestményként, hol kézzel rajzolt grafikaként készültek. Illetve forgattunk spot videókat és szerveztünk promóciós kampányokat, hogy eljussunk azokhoz az emberekhez, akik egyébként nem járnak színházba, de mi szeretnénk, ha visszajáró közönségünk lennének. Csabának valószínűleg bejöttek ezek az ötletek, és ez visszajelzés, hogy jól sikerült a start.

DSC 6630
Fotó: Bődey János

CSABA: Igen, nagyjából így volt. Csak annyit fűznék hozzá, hogy nekem meg az volt a legpontosabb visszajelzés, amikor az autószerelő haverom eljött az egyik előadásra, és teljesen oda volt érte. Azt mondta, ha ilyen a színház, akkor jön máskor is. Ez a példa egyszerre érzékelteti, hogy manapság milyen sokan maradnak ki a színház élményéből (tényleg elképesztően szűk az a réteg, amelyik rendszeresen jár), ugyanakkor jelzi, hogy nekünk számítanak ezek a potenciális nézők, ezért sokat dolgozunk azon, hogy halljanak rólunk és jegyet vegyenek ránk, miközben nem szeretnénk elveszíteni a színházértő közönséget sem.

Ilyen közönségfogó trükknek szántátok a fesztiválon bevetett USTREAM (élő online) közvetítést is? Az kinek az ötlete volt?

CSABA: Kicsit messzebbről kezdeném, ha megengeded. Az úgynevezett fesztivál valójában reklám volt a 011-nek, amire kimondottan jól reagált a közeg. Mint ahogy az mostanra kiderült, én abból élek, hogy reklámokat készítek, termékeket segítek eladni. Ugyanez volt az elgondolás a négy bemutatott előadással kapcsolatban is: hagyjuk el a régimódi csomagolást, és mutassuk be azt, amink van, minden felesleges mellébeszélés nélkül. A sajtóközleménytől kezdve világossá tettük, hogy nekünk ez egy teszt, egy bizonyítási lehetőség. Jöjjenek el a nézők, és győződjenek meg arról, hogy nem a köldöknéző 2 százaléknak akarunk megfelelni, hogy nem a szokásos unalmas köröket futjuk. Ha a termék nem szerepel jól a tesztelésnél, az rögtön kiderül. Ahhoz, hogy minél több ember kipróbálhassa a 011 márkát, a Ustream-közvetítés tűnt a leghatékonyabb eszköznek.

Egyébként is koncepció nálunk, hogy beépítsük az új technológiai fejlesztéseket az előadásainkba. Tehát épp itt volt az ideje, hogy kipróbáljuk a streamelést. Ráadásul ilyen még nem volt magyar színházban, ami különösen fontos szempont, mert tudatosan kerüljük a koppintásokat. Az eredményességéről pedig annyit, hogy a mi két streamünket nagyjából 3000-en, azaz közel annyian nézték meg, mint például a nemrég bemutatott Fekete levest (Novák Erik új filmje – a szerk.); és ez lehet, hogy nem sokkal több, mint ahányan a Vígszínházban ülnek egy szokásos este, de ahhoz képest, hogy új célcsoportnál tettünk úttörő lépéseket, és bevállaltuk az ilyenkor szokásos technikai bakikat, szerintünk nagyon szép szám.  És tegyük hozzá, hogy jóval olcsóbb, mint egy gagyi minőségű televíziós közvetítés felvétele.

Márk rendezéseiben többek közt lenyűgözött az is, hogy a kőleves receptúrát követve minimális pénzből állít elő látványos és minőségi dolgokat. Nem csak a színház oldaláról értelmezhető, amit csinál, ugyananyira filmes szemmel is dolgozik. Így nem volt kérdés, hogy a közvetítéseket is ő rendezze. És be kell valljuk, nem volt könnyű menet. Volt olyan színész, aki az előadás előtt 2 órával szállt le a repülőről, Klem Viktornak forgatásra kellett rohannia rögtön utána, vagy például 1 óra maradt arra, hogy Márk átbeszélje az operatőrökkel, hogy ki mit fog venni.

Miért csak a két Bárka-előadás ment le közvetítésben?  

MÁRK: Azt a két darabot játsszuk régebben, van róluk korábbi felvétel és emiatt az egész megvolt a fejemben beállításról beállításra. A Droszt lényege, hogy olyan mozit nézel a színházban, amit aztán nem vihetsz haza DVD-n, azt értelmetlen lenne felvenni, az eredeti elképzelésünkkel nem lenne összhangban. A Garzonpánik pedig hagyományosabb kamaradarab, aminek a fesztiválon tartottuk a bemutatóját, azzal nem akartunk lyukra játszani.

Fricska volt, hogy a POSZT idején mentek le ezek az előadások?

CSABA (nevet): Gőzöm nem volt, mikor van a POSZT.

MÁRK: A két dolognak semmi köze egymáshoz. Ha választhattam volna, nem akkorra időzítem, mert tudom, hogy elég sokan leutaznak ilyenkor Pécsre. A Garzonpánikhoz igazítottunk mindent. Mázli volt, hogy lemehetett az összes eddig készült és műsoron lévő saját előadásunk. Mondjuk kellett hozzá az is, hogy Trokán Nóra beugorjon Pálos Hanna helyére, és a többiektől is rengeteget kívánt az egyeztetés.

DSC 6700
Fotó: Bődey János

CSABA: A végére egész lavina lett a sok szervezésből és tennivalóból, de végül nem hagytuk, hogy maga alá temessen minket.

Mire fogjátok használni a fesztivál honlapját?

MÁRK: Ha majd levesszük műsorról valamelyik előadásunkat, azok felkerülhetnek oda végleg. Amíg mennek, tessék eljönni rájuk újra és újra, állandóan frissítjük őket, mindig telerakjuk rögtönzésekkel a jeleneteket, időnként cserélődnek a színészek is, érdemes többször megnézni bármelyik futó darabot.

Visszatérve az élő közvetítésre: sok szakmabeliből olyan reakciókat váltott ki, mint amikor megjelent a maesteszinhaz.hu, amitől először szinte mindenki nagyon megijedt. Hiszen ha lehet fél áron lehet jegyekhez jutni, akkor majd biztos mindenki kivárja az utolsó pillanatot. De nem így lett, hanem kialakult egy versenyhelyzet, és azok, akik igazán jó helyre akarnak ülni, már hamarabb lefoglalják maguknak a helyeket, mert tudják, hogy az utolsó nap pillanatok alatt elkapkodják az összeset. Viszont jól járnak azok is, akiknek kevésbé fontos, hogy mire mennek, mert a jegyárak miatt eleve ritkán jutnak el színházba, de így nekik is nagyobb esélyük lett erre, mint korábban. Tehát épp az ellenkezője történt, mint amitől sokan tartottak az elején. Lényegében csak nyertesei lettek az újításnak.

A streamben is hasonlóan jó lehetőségeket látok. Például többen látnának vidéki előadásokat, amiket manapság a helyieken kívül csak a szakma és néhány érdeklődő néz meg, miközben mennek remek dolgok ott is. Az online csatornák – szemben a tévével – könnyen bevonnának egy szélesebb közönségréteget, hogy megint rendszeresen kapcsoljon színházi műsorokra.   

CSABA: És szerintem még úgy is megérné nekik, ha minimális összeget be kellene fizetniük érte.

MÁRK: Talán igen. A lényeg, hogy ne érezzék azt, hogy a színház valami ósdi, poros műfaj. Valami, ami nem friss.

CSABA: Pedig egyre inkább ezt lehet érezni.

Úgy tűnik, hogy titeket a kőszínház egyáltalán nem érint meg, nem tudtok onnan töltekezni.

MÁRK: Dehogynem, azért kapunk onnan is inspirációt, és rendszeresen eljárunk mindenféle színházba, hogy képben legyünk. A problémám inkább az, hogy hosszú évek óta ugyanaz a 6-7 rendező dolgozik ugyanazokkal a tervezőkkel, és sokszor a darabok is ismétlődnek. Előre tudom, mit fogok látni, nem érnek meglepetések. Miközben moziba is mindig úgy szeretek járni (és ezzel nem vagyok egyedül), hogy előtte nagyon keveset tudok arról, amire jegyet vettem, mert így lesz érdekes az élmény. Nem akarok megsérteni senkit, de valahogy mégis érzékeltetném, hogy mire gondolok. Az például nagyon belterjes ügy, hogy Zsámbéki Gábor a sokadik orosz klasszikusban hogyan instruálja a Katona színészeit, vagy hogy milyen ruhát ad rájuk. Hiányoznak az újonnan írt darabok, a mai történetek. Minket ugyanannyira érdekel a futurisztikus, a dokumentarista, a filmnyelvet kísérletezőbben használó színházi forma; annál is inkább, mert ezeknek mind sok-sok elismert képviselője van külföldön, csak a magyar színházi hagyományban nincs meg a helyük. Kubiszyn Viktor Drognaplója jó példa arra, hogyan tud egy kortárs írott mű hatni a színházra: nekünk legalább is alapmű lett a drogosokról szóló Meanwhile in Kansas megvalósításához.

A másik alapélményem, hogy irtózatosan elfáradok egy-egy kőszínházi előadás végére. Energiát vesz el tőlem, ahelyett hogy energiát kapnék az ott eltöltött időért cserébe.

CSABA: Ahogy anno az egyetemi gyakorlaton magyartanárként is arra törekedtem, hogy a gyerekeknek valamilyen köze legyen az olvasmányokhoz, ugyanilyen elhivatottsággal fordulunk most a nézőtéren ülőkhöz. A nézők igenis értik és értékelik, ha valóban róluk szól a történet. Ha a színészek olyan mondatokat mondanak, amilyeneket a hétköznapokban használunk. Szerintem lejön az is, hogy szeretettel készítjük ezeket a produkciókat, és saját ügyként adjuk őket elő.

MÁRK: Nem tudom garantálni, hogy jó lesz, amit csinálunk, de ahhoz ragaszkodom, hogy dramaturgiailag és látványban is tegyük próbára magunkat minden alkalommal, amikor összeállunk egy munkára.

Érdekel még az egykori tanáraid véleménye?

MÁRK: Persze, de egyúttal meg is kell szűrnöm, hogy kire érdemes odafigyelni. Mert vannak olyan kritikák, amelyekről tudom, hogy köldöknézésből vagy a nyitottság hiányából fogalmazódnak meg. Székely Gáborra, Bodó Viktorra és Zsótér Sándorra mindig szívesen figyelek. Ők soha nem akarják a maguk színházi eszményét ráerőltetni az enyémre, pedig nem mindig értenek velem egyet, de valahogy értőbb módon érvelnek a látottak kapcsán, mint sokan mások a szakmából.

DSC 6632
Fotó: Bődey János

Ha az első bemutatón hallgatok mindenkire, aki odajött utána hozzám, akkor soha többet nem csináltam volna színházat. Volt, aki konkrétan megmondta, hogy nem mindenkinek kell feltétlen rendezni. Okosan kell tudni kezelni ezeket a visszajelzéseket.

Ennek köze van ahhoz, hogy abbahagytad a rendezői szakot?

MÁRK: Nézd, az a döntésem inkább arról szólt, hogy meguntam a bezártságot. Középiskolában is koleszos voltam, majd jött a színészképzés 5 éve, rögtön utána, pontosabban azzal párhuzamosan vágtam bele a rendezőszakba. Aztán ott hirtelen azt éreztem, hogy elég volt. Vagy csinálom tovább a 011-et, vagy majd diplomás rendezőként arra várok, hogy valamelyik kőszínház stúdiójában rendezhessek évi egyet. De azt mindig elmondom, hogy nem a képzéssel volt bajom, egyszerűen kezdtem megőrülni attól, hogy nem dolgozhatom a saját elképzeléseimen. A színészdiploma megszerzése után eljöttem az egyetemről.

Ha jól követem, Csaba ezen a ponton tűnhetett fel a színen. Hogy volt ez pontosan?

CSABA: A történet ennél kicsit kacifántosabb. Márkkal először Vajdai Vilmos egyik rendezésében találkoztam, ahol együtt játszottunk, ő történetesen egy csecsemőt alakított (a Furnitur tévéfilmből később színházi változat is készült – a szerk.), illetve addigra már olvastam vele interjúkat, amikben nagyon tetszettek a megnyilvánulásai. Érvényesnek találtam a véleményét. Olyannyira, hogy bár nem jellemző rám, hogy házaljak másoknál, vele mindenképp közös munkába szerettem volna fogni. Előbb informális csatornákon keresztül adtam ezt tudtára, majd váltottunk néhány üzenetet, amolyan násztáncba kezdtünk, aminek végül az lett az eredménye, hogy behívott dolgozni a Drosztba.

Még utána is újabb köröket tettünk, mígnem félve megkérdeztem, hogy volna-e kedve újabb közös munkákhoz. Az igazság az, hogy régen éreztem ilyen késztetést a színházban, mert közben van elég dolgom máshol, de ez valahogy bekattant, nem tudtam kialudni, és szerencsére Márk is úgy reagált, mintha már várta volna, hogy rákérdezzek. Azt beszéltük meg legelőször, hogy mit szeretnénk kezdeni a társulattal. Nem sokkal ezután kezdtük el szervezni az előbb kitárgyalt fesztivált.

Én emeltem be a kommunikációs termék fogalmát. Vállalom a felelősséget, ha valaki ezért támad minket. De tényleg úgy látom, hogy könnyebb így eljutni a fiatalokhoz. És mondjuk nem bulidrogot árulunk, nincs miért szégyenkeznünk, de olyan módon kell megjelennünk, hogy a filmeket, sorozatokat, koncerteket (vagy akár bulidrogot) fogyasztó réteg ingerküszöbét is elérjük. 

Ha jól csináljuk, a színház (legalább nekem) vissza tudja adni azt a hitet, ami a túlhajtott reklámszakmában újra és újra meginog. Még jobb, ha a kettő kölcsönösen erősíti a másikat. Valami értékhez adunk szakmai tudást, ennyi az egész.

És hozod a színházon kívüli kapcsolatrendszeredet is ebbe az együttműködésbe?

CSABA: Nem ez a lényeg. Fontosabb, hogy a színházitól eltérő felfogást hozok, ami persze eleve megvan a társulatban, hiszen nagyon jól áll neki, de mégis kell valaki, aki ezt kimondja, meri képviselni, és segít létrehozni belőle valami rendkívülit. Nem akarom címkézni magunkat vagy másokat, de abban biztos vagyok, hogy nekünk nem feladatunk beállni a sorba pénzért kuncsorogni az államnál. Vagyunk annyira izgalmasak, hogy egyes vállalatok felfigyeljenek ránk, és buta termékmegjelölés nélkül is kedvük legyen támogatni minket, ahogyan ezt például a Vodafone és sok más lelkes cég tette a fesztivál során.

MÁRK: Az nekem is fontos érv, hogy ne legyen szükségünk állami támogatásra.

CSABA: Továbbá nem szeretnénk elvenni más jól működő műhelyek közönségét sem. Nincs is erre szükség, mert sokkal többen vannak azok, akik egyáltalán nem járnak színházba, sem Pintér Bélára, sem a Katonába. Mi elsősorban őket próbáljuk megnyerni magunknak. Azt szeretnénk, ha ezek az emberek megtanulnák jól érezni magukat a színházban. A 011 csapatában kivétel nélkül mindenki alkalmas arra, hogy ilyen hozzáállással, profin végezze a dolgát.

DSC 6663
Fotó: Bődey János

MÁRK: Ez egészen biztosan így van. Amikor úgy döntök, hogy valakit meghívok egy munkára, mindig az az első, hogy a személyiségében higgyek. Ha szabadon, jó hangulatban tudunk dolgozni, nagyobb eséllyel leszünk tehetségesek. Gyönyörű például, ahogy Király Dani mostanra felépített egy 20 perces magánszámot az eredetileg néma szerepéből a Kutyaszorítóbban. Tudtam, hogy képes lesz rá, de nem azért, mert próbajátékra hívtam, hanem mert éreztem, hogy benne megvan, ami nekünk kell.

Közben figyelem azt is, ki hogyan változik. Sejtettem, hogy (Pálos) Hanna és (Klem) Viktor jó állapotban lesznek az évad végére, mert hónapok óta jobbnál jobb szerepeket játszottak, illetve forgattak, amitől felszívhatták magukat, és bírták a tempót. Ezért készítettem épp velük a Garzonpánikot.

Más is fog rendezni a jövőben Márkon kívül?

MÁRK: Abszolút. Anger Zsoltot nagyon szeretném meghívni, hogy dolgozzon velünk. És az egykori rendezőosztályomból is hívnék majd valakit.

Nem az a nehéz, hogy a magam munkáját fel tudom-e adni, mert én szívesen dolgoznék a háttérstábban is, hanem azt kellene kitalálni, hogy a saját ízlésünkre kitalált munkamódszerünkbe hogyan tudunk behívni egy külsős rendezőt. Ugyanis mostanra beállt az a rendszer, hogy a próbák első szakaszában magunkra zárjuk az ajtót és napokig csak filmeket nézünk, zenéket hallgatunk, és rengeteg időt töltünk együtt. Egy másik rendezőnek, aki szuverén alkotó, mindezt nem tehetem kötelezővé, viszont nem tudom, hogy mennyire marad meg 011-es produkciónak egy olyan munka, ahol ez kimarad.

Csaba nyilván nem, de te ebből élsz?

MÁRK: Hogy miből élek, azt magam sem tudom. Kapirgálok össze mindenhonnan egy keveset.

Úgy kell elképzelned a mi költségvetésünket, hogy szinte semmit nem keresünk rajta, de a meglévő pénzből kifacsarunk mindent, amit csak tudunk. Mert mindenkinek az a legfontosabb, hogy jól sikerüljön a bemutató. Anger Zsolt például a saját motorján hozza a kellékként használt fegyvereket, és hiába akkora óriási színész, meg sem fordul a fejében, hogy ezzel bármi baj lenne.

Anger Zsoltról jut eszembe: beharangoztátok, hogy készül vele egy Mizantróp, de aztán nem lett belőle semmi. Mi történt?

MÁRK: A mizantrópot bemutattuk, nekem az vizsgaelőadásom volt. Olyan színészeket sikerült összehozni rá, mint Fenyő Iván, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Kovács Patrícia és a sor még folytatódik. Magyarán olyan embereket, akiket egyszer lehetett este 11-re egyeztetni, és utána soha többet. Sajnos felvenni sem tudtuk, csak egy trailer maradt fenn róla a neten.

Eddig felléptetek Zsámbékon, az Átriumban, a Jurányiban, a Bárkában, a Tháliában és nyári fesztiválokon. Az egykori Krétakör mintájára gondolkodtok alternatív helyszínek bevonásán?

MÁRK: Pont ilyesmire készülünk most. Szeptemberben a Placcc Fesztiválra tervezünk létrehozni az eddigieknél interaktívabb előadást, különleges helyszíneken.

CSABA: Van erre bennünk erős szándék hosszabb távon is, de mindenekelőtt a megfelelő források előállítása szükséges hozzá.

Mit gondoltok a színház közéleti szerepvállalásáról? Gondolok itt a színházi vitákra. A politikai színházról szervezett KP-vitán mintha láttalak volna titeket.

MÁRK (sóhajt): Régen nem voltam ilyenen. Azért is mentem el aznap a Katonába, mert reméltem, hogy most majd túllendülnek a régi sérelmeken. Nem tudok sok jót mondani az ott látottakról. Nyomasztó volt három órán át azt hallgatni, hogy a színpadon ülőknek milyen személyes sértettségeik vannak egymással szemben (Vidnyánszky Attila, Ascher Tamás, Schilling Árpád és Oberfrank Pál ültek a színpadon – a szerk.). Nekem ehhez nincs semmi közöm. Azért is értettem egyet (Zrínyi Gál) Vince hozzászólásával – aki egyébként a KOMA megszűnésével aktívabb szerepet vállal nálunk – mert mi valóban éjjel-nappal dolgozunk, akkor is, ha nincs semmi pénzünk. Soha nem panaszkodtunk sehol a pénzhiány vagy a nélkülözések miatt. De nem is látom értelmét petíciók írogatásának, vagy az aláírásgyűjtésnek, mert nagyon hamar felőrölne az egész sikertelensége, és elmenne az erőm a munkától. Azzal teszek a legtöbbet, ha a feladatomra koncentrálok.

CSABA: Én is abban hiszek, hogy tegyük a dolgunkat. Azt bírom Márkban, hogy miután leülünk egy sör mellé megvitatni valamit, abból másnap elindul egy konkrét munka, és nem csak a szánkat járatjuk.

A kritikától mit vártok? Fontos nektek a kritikusoktól kapott visszajelzés?

MÁRK: Igen, fontos, nem akarom áltatni magam ezzel kapcsolatban sem. Gyakran olvasok olyan sorokat, amelyekre összeszorul a szám, hogy ebben azért van valami.

Másrészt jellemző az is, hogy Koltai Tamás ugyan eljött a Meanwhile in Kansasre, de soha nem írt róla semmit. Nem tudom, hogy ilyenkor azért hallgat, mert nem tetszett neki, vagy nem jut eszébe rólunk semmi, vagy nem tudja megfogni onnan, ahonnan általában fogalmazza a cikkeit, fogalmam sincs. Persze olyan nagyon nem csüggedek miatta, el kell engedni ezeket a görcsöket.

DSC 6673
Fotó: Bődey János

CSABA: A helyén kell kezelni, hogy milyen hatással lesz a munkánkra a véleményük. A 011 mondjuk épp nem róluk szól; egy lelkes blogger bejegyzése a mi esetünkben talán még fontosabb is lehet, mert több potenciális nézőnkhöz viszi a hírünket.

Mit terveztek a Placcc utánra?

MÁRK: Konkrét címeket direkt nem mondok. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy visszamegyünk mind a Bárkába, mind az Átriumba egy-egy új munkára, de közben elkezdenénk a filmes vonalat: szóba került már rövid videók és websorozat készítése, tévéfilm gyártása, amit csak el tudsz képzelni. Cseh Renátó tervezőnk és az egész stáb annyira felkészülten és inspirálóan dolgozik, hogy velük bármilyen műfajba szívesen belekóstolnék a jövőben.

CSABA: Az új irány valóban az, hogy egyre ügyesebbek és ismertebbek legyenek ezek a nem színházi megjelenéseink is, de a 011 fő tartópillére természetesen mindig is a színház lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr456535755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek