Hír Interjú Kritika Riport

2014. november 05. 16:22, akarenina

A női bosszú nem ismer határokat

Győrben jártunk, színházban voltunk. Bosszú, hiúság, Torrente: a Győri Nemzeti Színház Shakespeare-rel nyitotta az idei évadot.

OS6 0503
Fotó: Orosz Sándor / Győri Nemzeti Színház

A windsori víg nőket színpadra vinni hálás feladat: az egyszerű, tanulságos történet viccesen és ironikusan vonultat fel örökérvényű emberi tulajdonságokat szerethető karakterekbe bújtatva, mesterien felépített drámai szerkezetben. Az érdeklődés fenntartása sohasem könnyű, és mint minden népszerű klasszikusnál, ennél is fennáll a kiszámíthatóság veszélye, hogy ellaposodhat az előadás. A férfi-nő kapcsolatról mesélő vígjátékot Valló Péter rendezésében talán ezért látjuk a mai korra aktualizálva megelevenedni: az óriási vászonháttéren mintha Győr utcái köszönnének vissza. A sörözőben dőzsölő Falstaff és kísérete leginkább öregedő motorosokra emlékeztetnek, és 21. századi az a felső középosztálybeli dolce vita is, amiben kényelmes hétköznapjait éli a Ford- és a Page-házaspár. A IV. Henrikben megismert, a királyi udvarból kiebrudált és leégett Falstaff merész ötletet eszel ki arra, hogy pénzhez jusson: Page-né és Fordné kegyeit veszi célba, nem is sejtve, hogy a két kiszemelt tudomást szerez egymásról. A női bosszú pedig köztudottan nem ismer határokat; a buta lovagot különböző beetetésekkel teszik lóvá, miközben a férjek is nyomozásba kezdenek a maguk béna módján. Ahogy Falstaffét, úgy a bosszúállók számításait is keresztülhúzzák a végén: Anna Page a szüleit, a kiszemelt kérőket és a várost megleckéztetve szeretőjével, Fentonnal lép frigyre, de ugyebár rossz az, aki rosszra gondol, és ha már Shakespeare-től idézünk: minden jó, ha a vége jó.

OS6 1428
Fotó: Orosz Sándor / Győri Nemzeti Színház

Valló Péter annak rendje s módja szerint vezette a nézőt a helyzetkomikumra épülő sztorik előfutáraként emlegetett komédiában, és a rendezés mellett a díszlettervezői feladatokat is felvállalta, remek eredménnyel. Az aktualizálás azonban a kitűnő színpadképen és az ízléses kosztümökön kívül több funkciót sajnos már nem vállalt be. A frappáns modernizálás természetesen nem elvárás – viszont a bravúrokkal teli, jellegzetes shakespeare-i nyelvezet így kissé idegenül hatott a szereplők ajkairól. Ennek persze az is az oka volt, hogy a következetlen tér-idő rendszerben értetlenül mozgó színészek se nagyon tudták igazán élettel megtölteni a karaktereket. Csankó Zoltán nem bízott semmit a véletlenre: pocakos, ételfoltos pólóban feszítő Falstaffja bárdolatlanságával és altesti poénjaival a spanyol mozi kultfiguráját, Torrentét idézte, de a két férjhez (Ford: Ungvári István, Page: Sárközi József) és a kissé túlmozgásos Sürge asszonyhoz (Janisch Éva) hasonlóan játéka kissé egysíkú volt, nélkülözte a finomabb árnyalatokat. Pingiczer Csaba a karótnyelt Keszeg szerepében is csak a második felvonásra tudta karakterábrázolását lazára venni, és megnevettetni a nézőket. Óriási felüdülésként hatott azonban a Fordnét alakító Szina Kinga és a Page-né bőrébe bújt Agócs Judit kettőse, amely pergett és magával ragadott, játékukon keresztül pedig nemcsak az unatkozó, férjük figyelmét nélkülöző, gonoszkodásra hajlamos középkorú feleségekről, hanem a tetszeni akaró, hiú, önérzetében megsértett női lélekről is pontos és humoros diagnózist kaptunk.

OS6 0311
Fotó: Orosz Sándor / Győri Nemzeti Színház

Kérdés, hogy mekkorát kell egy shakespeare-i vígjátéknak vállalnia egy olyan színházban, amely egy városnyi nézősereg sokféle igényét hivatott kielégíteni. Bemutassa-e új megközelítésből a darab alapvetését, a férfi-női ellentétet? A bosszú és a hiúság lélekrajzában mélyüljön el, vagy a középnemzedék válságában? Vagy csak szórakoztasson, hiszen erre hivatott? Ezt sem lehet zökkenőmentesen véghez vinni a kiszámíthatóság terhe alatt, amit Győrben ezúttal nem sikerült teljes mértékben levetkőzni. Ám ami az első felvonásban döcögött, a másodikban már egyértelműen jobban ment: a viccek és a párbeszédek működésbe lendültek. A kitűnőre sikeredett Tündérkert-jelenetben pedig még meg is lepődünk: az elkápráztató színpadképben, a frappáns jelmezekbe öltözött tündérek között a porba alázott, aganccsal felszarvazott Falstaff fölé hajoló házaspárokat már-már meggyűlölnénk teljes részvéttelenségükért, mikor számításainkkal ellentétben megkegyelmeznek a meggyötört lovagnak. Ha kis kerülőkkel, de a végére a vígjáték eléri célját: még ha ki nem is zökkent, a nevettetés azért összejött. És ki tudja – lehet, hogy egy tisztességgel összerakott produkció jelen esetben, Shakespeare születésének 450. évfordulóján pontosan elég.

 

valló péter győri színház

A bejegyzés trackback címe:

https://vanyabacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr836857169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása