Egy éjszaka Budapesten, négy taxisofőr, tizenkét jelenet, amatőr szereplők. Bravúros, mégis idegesítő. A film-színház határon táncoló Droszt nem áll össze egységes egésszé.

Bárnai Péter, Gosztonyi Csaba

Egy igazi autót tuszkoltak be az Átrium Film-Színház színpadára. Nagy rémületemre valóban ebben zajlik a cselekmény: négy taxisofőr szállítja utasait a budapesti éjszakában. A Droszt alcímével is vallja: párhuzamos történeteket mutat. Tizenkét egymást követő jelenet, tizenkét különböző utas és a sofőrök interakciója. Szkeccseket látunk, a hol vicces, hol bizarr, hol tragikus hét-nyolc perces etűdök nem állnak össze, s erősen igénybe veszik a néző figyelmét. Bár egyes szálak visszatérnek, mégis fárasztó, hogy még a nyolcvanadik percben is új szereplőt kell megismernünk. Mintha tizenkét rövidfilmet néznénk egymás után, nem egy kétórás játékfilmet. Jobban is működhetne tizenkét rövidfilm sorozataként, például a televízióban.

Varga Virág, Kövesi József, Kovács Ádám

Merthogy filmet nézünk az Átriumban is. Az utasok minden egyes jelenetnél eltűnnek a taxiban. Mögöttük viszont nagyméretű vetítővásznon pereg, mi történik a kocsiban. Bravúros vágástechnikával a Skoda belsejében zajló élő előadást négy kameraállásból azonnal közvetítik. Minden etűdhöz varrásmentesen illesztik a város megfelelő helyszínén forgatott kültéri nyitófelvételt. Ez olyan profi, hogy eleinte nem voltam benne biztos, valóban az előadást vetítik ki szinkronban, vagy korábbi felvételt láthatunk. Mint nézőt viszont megzavar a szimultaneitás: a kocsiban ülő szereplőkből nem látok semmit, a kivetítőt nézni viszont nem színház.

Adilov Alim, Adilov Amon

Jim Jarmusch Éjszaka a Földön című filmje jut eszembe, amely öt taxis utazást mesél el a világ különböző pontjain. A 011 Alkotócsoport előadásának bevallottan egyik ihletője, néhány téma vissza is köszön: ott vak, itt süket nő száll be a kocsiba, s a bőbeszédű sofőr papot hoz zavarba a fuvar alatt. A rövid jelenetek többsége sajnos nem tud mélyre ásni, egyetlen poénra, csattanóra épülnek. A terhes nő megszül a kocsiban, a drogosnak vélt, rosszulléttel küzdő utas valójában cukorbeteg, a színésznőt prostituáltnak nézi a bamba sofőr. Két utazás emlékezetes, ezek végig kitartják a viccesen bizarr hangulatot. Az egyik a lakásszínházba igyekvő értelmiségi utas és a morc sofőr szóváltása, akik a magázás-önözés kérdésköre mellett arról is elvitáznak, kell-e állami támogatás a kísérleti színháznak. A másik fuvarnál a béna első randi után az egymást nem értő fiú és lány a megnézett film cselekményét próbálja összerakni, míg az URH éppem a másik taxiban lezajló szülést közvetíti. A két legjobb színész a produkcióban a TÁP-os-reklámos Gosztonyi Csaba, a nagydarab, rosszkedvű, zárkózott sofőr alakítója, és színműs Bán Bálint, aki fiatal, bőbeszédű, folyton a nagy üzletet kereső, és mindig pórul járó palimadarat játszik.

Csalódás a Droszt, pedig a 011 Alkotócsoport koncepciója izgalmasnak indult. Radnai Márk rendező nem kész darabból dolgozott, hanem amatőr szereplőket castingolt, akiknek saját életükről kellett mesélniük, és a jelentkezők sztorijaiból építette fel az előadást. Mindez és a színpadra betolt autó arra vall, valami „valódit” akartak nyújtani az előadással, olyat, „mint az élet”. Az élet azonban lapos, unalmas. Karinthy sem tudott nagy művet faragni ajánlkozó ismerőse élettörténetéből, aki a tulajdon két kezével lapátolt havat Amerikában.

Igazi autót betenni a színpadra pedig ordenáré félreértés, túlbuzgóság. Elhittem volna nekik akkor is, ha két széken ülve eljátsszák, hogy taxiznak. 

Fotó: Jókúti György