Nem hiszi? Nézze meg a K2 Színház és Karsai György beavató színházi sorozatát a Budapest Jazz Clubban! A hétfői görög maratonban egymás után játszanak egy történelmi tragédiát és egy romantikus drámát. És hogy ezek mitől érdekesek és aktuálisak? Erről a beavatót, Karsai György klasszika-filológust kérdeztük. INTERJÚ.
Milyen egy jó beavató színház?
A beavató színház– mint minden színházi produkció - akkor eredményes, ha a nézők úgy mennek haza az előadás után, hogy azt érzik: megismertek egy darabot, szerzőt, vagy esetleg megértettek valamit egy korábban olvasott, de nem igazán értett drámából. Én mindig abból indulok ki, hogy mi közünk van a darabhoz nekünk itt és ma. A színházban is mindig az a fontos, hogy nekünk mit mond egy klasszikus vagy akár egy kortárs mű. Hogy tud-e válaszokat adni a minket foglalkoztató kérdésekre. A beavató színház pedig arra törekszik, hogy azokat a kérdéseket, amelyeket itt és most érdemes feltenni egy művel kapcsolatban, azokat segítsen megfogalmazni.
A görög drámák miért alkalmasak erre?
Szerintem ez nem kortól vagy műfajtól függ, hanem drámától; egy mű minőségétől, és természetesen a befogadó képességeitől. Mindig óvakodom attól, hogy egy-egy drámára azt mondjam, nem jó, unalmas. Mindig szeretném megadni azt az esélyt a szerzőnek, hogy feltételezem, nem írt rossz drámát vagy butaságokat, csak előfordulhat, hogy én még nem tartok ott, hogy megértsem, ami abban fontos és érdekes lehet. Munkát kell fektetni abba, hogy egy szöveget a magunkévá tegyünk, hogy a mi kérdéseinkre leljünk benne érvényes válaszokat.
’Kortársaink, a görögök’ címmel fut a sorozat. Ezek szerint a drámák válogatásának fő szempontja az, hogy az adott mű ma is aktuális kérdéseket vet-e fel?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy ezek azok az antik görög drámák, amelyekről én ma azt gondolom, hogy jók, és ma is érvényes válaszokat tudnak adni nekünk. Ez természetesen egy személyes válogatás. De hangsúlyozom, hogy a drámák elemzésekor arra törekszem, ne kizárólagos értelmezést adjak. Felvetek gondolatokat, és ez akkor eredményes, ha valaki az előadás után hazamegy, leemeli a könyvet a polcról, újraolvassa a drámát, és esetleg egyetért velem, vagy talál magának saját válaszokat ugyanabban a szövegben.
Ez a színházi forma persze rengeteg játékra ad lehetőséget: egy-egy jelenetet meg lehet mutatni így is, úgy is. Az Alkésztiszben van is ilyen.
Valóban, ezek mind-mind arra világítanak rá, hogy hány rétege lehet egy szövegnek attól függően, hogy milyen a befogadó tudása, érzékenysége. Az Alkésztisz esetében kifejezetten játszunk ezzel a gondolattal, hogy mi történik egy szövegrésszel, ha máshová helyezzük a hangsúlyokat. Ami elsőre magasztosnak, meghatónak, romantikusnak tűnik, az egy másik színpadra állításban az elképesztően mocsok, hím soviniszta gondolkodás lenyomata.
Lukáts Andorral indult a sorozat a Sanyi és Aranka Színházban. Hogyan került a fiatal kaposvári alkotócsoporthoz, a K2-höz?
Őszintén megmondom, hogy számomra az ideális tere ennek a sorozatnak a SASz színpada és nézőtere volt.Lukáts Andor ötletes rendezései és remek színészi alakításai pedig sokat adtak hozzá ehhez. Később - különböző okokból -az útjaink szétváltak Andorral, de hamarosan a K2 Színházzal sikerült egymásra találnunk. Nagyon megtetszett nekik az ötlet, hogy csináljunk görög sorozatot. Az előadások persze az új alkotói csoporthoz idomultak. Míg a SASzban félig felolvasószínházi jelleggel, sok improvizációval kerültek színre a drámák, most szigorúan dramatizált szerkezetben, pontosan instruált színészi játékkal, alaposan kidolgozott rendezői elképzelések alapján valósulnak meg. A két rendező, Fábián Péter és Benkó Bencepersze már rendelkezett előzetes ismeretekkel a témáról, egy kurzus erejéig tanítottam is őket. Most úgy tűnik, hogy akik mindkettőt látták, jó véleménnyel vannak erről is-arról is, noha markánsan eltérő színházi élményben van részük.
Most két dráma kerül színre a maratoni estén. Az első Aiszkhülosz Perzsákja, ami Európa szerte rendkívül ritkán játszott dráma. Első olvasásra: nem csoda.
Valóban, nem véletlen. Tulajdonképpen elég eufemisztikus ez a megfogalmazás, hogy keveset játsszák; Magyarországon még soha nem került színre. Ezzel szokták riogatni azokat, akiket el akarnak ijeszteni a görög színháztól. Ez egy rendkívül unalmasnak elkönyvelt dráma, hiszen vénséges vén perzsák sírnak azon, hogy vereséget szenvedtek a görögöktől.
Ezzel el is meséltük az egész drámát.
Lényegében igen. Egy vagy inkább másfél órán keresztül lehet ezt fokozni. Elkezdődik azzal, hogy jaj, de szomorú vagyok, mert fenyegető bajt érzek közeledni – mondja a Kar mintegy 150-200 soron keresztül, majd erre valamely újonnan fellépő szereplő azt feleli: én még jobban félek, hogy baj közeleg. Ezután jön egy Hírnök, aki kijelenti: baj van, és részletesen elmeséli a szalamiszi csata perzsákra nézve végtelenül kedvezőtlen kimenetelét, mire azt felelik, hogy most már aztán nagyon-nagyon félünk, és tényleg iszonyú a baj. Érkezik egy új szereplő, aki ezt ismétli, fokozza, végül újabb Hírnök jön azzal, hogy valójában még nagyobb baj van - ez a plataiai ütközet; mire megérkezik a perzsa király, aki botor módon az egész perzsa ifjúságot elvitte a görögök elleni harcba, és a vesztükbe vezette őket, ezzel a perzsa birodalom összeomlását okozva.
Nem sikerült eloszlatni a kételyeimet azzal kapcsolatban, hogy ez mitől érdekes és milyen aktuális kérdéseinkre adhat választ.
Először is az érzelmek skálája. Ez a dráma egészen pontosan megmutatja, hogy miként lehet fokozni egy-egy érzelmet, jelen esetben a várakozást a fenyegető vész biztos tudatban. A másik része pedig, ami szerintem ma is komoly kérdéseket vethet fel, hogy milyen felelőssége van a hatalmat gyakorlónak népével szemben. Mit jelent egyeduralkodónak lenni? Ez vajon mindenre felhatalmazást ad-e, akár egy egész ország elpusztítására is, csak azért, mert az ő fejében van egy vízió arról, hogy milyennek kellene lennie ennek a birodalomnak? Ne felejtsük el, hogy a drámát Athénben játsszák, i.e. 472-ben, miközben a történet a gyászoló perzsa udvarban játszódik. Tehát a győztesek oldaláról vizsgálja, hogy mit okozhat, ha valaki - elvakultan bízva saját küldetéstudatában - mindent kockára tesz. Milyen az a közösség, amely erre lehetőséget ad egyetlenegy embernek?
Az Alkésztisz egy közismertebb történet. Bemutatni, játszani is könnyebb?
Az biztos, hogy közvetlenebb, hatásosabb. Érezhetően direktebbek a visszajelzések. Nyilván a jelenetek élénksége is másképpen hat a közönségre, de végeredményében azt gondolom, hogy a Perzsák legalább annyira fontos és hatásos beavatás, mint az Alkésztisz. Ez utóbbi sokkal inkább a hétköznapi értelemben vett erkölcsi értékekről szól; az egy családon belül helyesnek tartott vagy elutasítandó morális magatartásról beszél Euripidész. Tehát itt átlépünk a nagy közösségi kérdésekről a család szintjére, amelyek természetesen semmivel sem kevésbé fontosak, mint az egyetemes kérdések. Az Alkésztiszt rendre be is mutatják, Ascher Tamás kétszer is színre vitte: először főiskolásként, majd Boglárlellén, a kápolnánál. Számomra az egyik legemlékezetesebb előadás Bocsárdi László rendezése volt csaknem húsz évvel ezelőtt. Az a sepsiszentgyörgyi előadás maga volt a megtestesült líra, és a komédiai elemekkel tűzdelt tragédia.
A játékban is törekedtek valamiféle aktualizálásra?
Egyáltalán nem, és őszintén remélem, hogy sem a játékban sem az én kommentárjaimban nincsenek direkt aktualizáló megjegyzések.
Mondjuk a magyarról magyarra „fordító”, egy-egy jelenetet összegző kommentárok sokat segítenek az értelmezésben.
Örülök, ha így van, hiszen ez a cél. De én valójában csak módszert, kulcsot szeretnék adni a drámaolvasáshoz, hogy miként nyúljunk egy antik szöveghez, amikor otthoni magányunkban leemeljük a polcról. Itt a rendezői koncepció, a színészi játék, valamint a szóbeli kommentárok, elemzések is segítik a befogadást.
Mit tapasztalnak, hogyan fogadja a közönség? Amikor én láttam, hangos kacajok, olykor-olykor megjegyzések, vagy kérdések kísérték az előadást.
Remélem, hogy nem elbizakodottság azt mondani, hogy a közönség szereti az előadásokat. Öreg pedagógus vagyok, általában érzem, hogy a közönség érti-e, amit csinálunk, velünk tart-e ebben.
A befogadó színháznál is törekedni kell arra, hogy koherens színházi élményt nyújtson?
Feltétlenül! Azt gondolom, hogy egy ilyen este akkor sikerül jól, ha utána a néző azt érzi, hogy színházi élménnyel és teljes értelmezéssel gazdagodott.
Friss a comment.com-on