Szulák Andrea és a vetítéstechnika kapták a főszerepet a Budapesti Operettszínház legújabb bemutatójában. A Ghost hosszú sikerszériára számíthat.

Elsőre bizarrnak tűnik a gondolat, hogy valaki musicalt írjon a kilencvenes évek amerikai nyálfilmjéből, a Ghostból. Persze azok után, hogy a tengerentúlon született már opera a Jerry Springer show atyjáról, csodálkozásnak helye nincs. Mindenesetre Bruce Joel Rubin, Dave Stewart, és Glen Ballard szerint jó ötlet volt a síron túli szerelmes-szellemes történetet a Broadwayre vinni, a Budapesti Operettszínháznál pedig a hazai jogok megvásárlásában láttak fantáziát. A bemutató után azt kell, hogy mondjam: mindenkinek igaza volt.

A Ghost budapesti előadása dinamikus, különleges látványvilágú, magával ragadó produkció. A főszerepet ezen az estén a technikának, a LED-falaknak, a hang és fényeffekteknek osztották. A vetített képek tökéletessé formálják a New Yorkot, a pénzügyi világot élethűen ídéző díszleteket, amelyek forognak, emelkednek, süllyednek, ködbe vagy éppen fényárba burkolóznak az elképesztő sebességű váltások alatt. Somfai Péter világítástervező, Khell Csörsz jelmeztervező, és az effekteket működtető Bori Tamás megérdemlik a kiemelést. Nemkülönben Tihanyi Ákos koreográfus, aki a színpad mozgásait grandiózus színpadi mozgásokkal tölti meg.

A Ghost történetében egy boldog szerelmi kapcsolatot tör derékba egy balul elsült utcai rablás. A férfi főhős, a banktisztviselő Sam (Dolhai Attila) meghal, azonban szellemként bennragad a túlvilág előszobájában, és visszajár kedveséhez, Mollyhoz (Vágó Bernadett), hogy együtt nyomozzák ki, ki felel a férfi erőszakos haláláért. Hamar kiderül ugyanis, hogy mégsem egyszerű rablógyilkosság volt. Kettejük kommunikációjában pedig a spiritiszta médium, jósnő és visszaeső csaló, afféle harlemi Müller Rózsa, Oda Mae Brown (Szulák Andrea) segíti. A végén a rosszak megbűnhődnek, és a jó is meghalhat annak rendje és módja szerint.

A musical nem különösebben bővelkedik slágergyanús dallamokban, néhány számnak enyhe konzerv íze van, de émelygést nem okoznak. A szövegkönyv és a rendezés remekül játszik a néző érzelmeivel, hangulatával. Drámai, izgalmas, megható és vicces jelenetek követik egymást, ami által hullámvasúton érezhetjük magunkat, amely hol a mélybe, hol a magasba száguld velünk.

Dolhai Patrick Swayze egykori szerepében remekel. Az, hogy jó a hangja, hitelesen hozza a hősszerelmest, nem újdonság. Azonban a halála után sem nyugható, key account manager figurája lehetőséget ad neki, hogy színpadi humorát, poénmondói képességeit is megmutassa. Vágó Bernadettet kissé feszélyezi a műfajhoz képest meglehetősen sok prózai jelenet. Ő az énekben talál biztonságot, de olyankor kárpótol színészi hiányosságaiért. A Ghost legnagyobb és legsikeresebb alakítása Szulák Andreáé. Whoopi Goldberg a filmből feladja a leckét színpadi utódainak, de Szulák nemhogy jelesre felmondja, ő adhat leckét mindenkinek. Az önmagában – saját maga számára is meglepő módon – valódi spirituális adottságokra lelő szélhámosnő ziccer-szerepét a színész-énekesnő látványosan imádja, a közönség pedig őt. Szulák a legjobb dalokat kapja, a legjobb poénokat mondhatja, színes revüjeleneteket is mért rá a szerzői kegy. És ő mindent meghálál: színpadi jelenlétének minden másodperce, minden gesztusa telitalálat. Legjobb énekszámához sokat hozzátesz Vörös Edit és Bori Réka lendületes „vokálja”. És persze Velich Rita invenciózus jelmezei.

Mészáros Árpád Zsolt hitelesen ütnivaló a megtévedt jóbarát, Carl szerepében. Földes Tamás kórházi szelleme fekete humorral színezi tovább a sokműfajú előadást. Sírköves zombitánca abszurdba csap. Szabó P. Szilveszter bármikor tud félelmetes lenni, most a metró szellemeként teszi ezt egyedi mozgásművészettel, vérfagyasztó és saját képzésű hangeffektekkel. Németh Attila gyarló gyilkos, Siménfalvy Ágota több kis szerepben is jól működik. Kár, hogy mostanában nem jut neki nagyobb.

Egy felemás évad végén Kerényi Miklós Gábor igazgató, az előadás rendezője ismét a minőségi szempontok és a kassza érdekei felé fordult. A Ghost előadásain hosszú évekig nem lesznek üres széksorok.

Fotó: Berze Zsófia (Musicalinfo.hu), Blikk