Lecsupaszított Meggyeskert az Örkény Színházban.

Csehovot 10 előtt befejezni? Reménytelen vállalkozásnak tűnt, Zsótér Sándornak sikerült. Az előadást három felvonásban játsszuk – várt a felirat a színház előterében, és már láttam magam előtt, ahogy nem érem el az utolsó metrót. Vessenek meg a blogolvasók, de ahhoz, hogy kiszolgáljuk Önöket, sokat rengeteget járunk színházba és bizony örülünk, sőt példálózunk vele, hogy ha lehet élményt adni 2 órában, akkor igenis tessék ezt a tudást átadni a kollégáknak.

Persze Csehov az más!

Szandtner Anna és Takács Nóra Diána

Eredeti címmel mutatta be az Örkény István Színház a Cseresznyéskert néven ismertté vált darabot, talán épp a fenti eszmefuttatás miatt. (Az első magyar fordítás németből készült, ahol meggy és cseresznye között nem tesz különbséget a nyelv; egyébként is jobban hangzott: Cseresznyéskert.)

A Meggyeskert Csehov egyik leghíresebb darabja, pontosabban vígjátéka, az író maga is kiakadt, ha drámának titulálták. Farce, azaz francia bohózat, így tartotta róla, és Zsótér is ezt az utat választja, még a színlapra is ezt véseti. Sokat is nevetünk az előadáson.

Egy műanyag fákkal kirakott, játékkertben vagyunk. Nem is meggy, hanem pálma, de ez most nem olyan fontos. Egy óriási kinyitható macskafej még a díszlet. A női princípium. Egy emberi játék részesei vagyunk, mondja Zsótér, és játszmákra csupaszítja Ranyevszkaja és a többiek meséjét.

Kerekes Éva játssza az eladósodott földbirtokosnőt, aki – bár alig van pénze -, mégis szórja. Nem látja be, hogy szeretett kertje eladása megmentené őt és családját, inkább beleálmodja magát a nyomorba. Kerekes Éva néhány éve már pályája csúcsán van, ezt ezzel az alakításával is bizonyítja, és köszöni, továbbra sem adja alább. Vékony, légies termetével könnyen lesz egyszer patyulgatni való kislány, máskor a ház úrnője, aki elrendezi annak lakóinak életét. Kerekes Ranyevszkajájában az utóbbiból van kevesebb; inkább hagyja, hogy sodorják az események, mintha depressziójából is inkább külső segítséggel akarna kikerülni. Éli belső világát, ahol kert van, sok meggy és boldogság.

Debreczeny Csaba és Kerekes Éva

A műanyag Édenkertben viszont jönnek a gondok, de ez csak egyvalakit zavar. Lopahint Nagy Zsolt játssza. Karaktere a leginkább mai ember, a beosztott, aki kihasználja a pillanatot, és gazdái fölé emelkedik, miközben szemtelenül örül a győzelemnek. A vendégként szereplő színész remekel.

A többiek tesznek rá, mi lesz a meggyfákkal, többnyire saját boldogulásukat keresik. Ánya szabadulna fellegekben járó anyjától. Takács Nóra Diána vérbő alakítása miatt működik a nyilvánvaló különbség anya és lánya között, egy percig nem aggódunk, boldogul-e egyedül. Debreczeny Csaba jó humorral hozza Leonyidot, aki orra alatt mosolyog nővére elképzelésein, de azért titokban lezsíroz magának egy banki állást. Szandtner Anna (Várja) szépsége ellenére hitelesen szürke és szerelmes. Vendégként Trokán Nóra fanyar eleganciával alakítja Sarlotta Ivanovnát; Znamenák István (Szimeonov-Piscsik) nagy nevettető, jó vásárt csinált vele Mácsai Pál, az Örkény igazgatója, aki a Nemzetiből szerződtette le.

Békés Itala meghívása Firsz szerepére telitalálat. Nem lehetett könnyű az elmúlást szimbolizáló öreg inasra meghívni az idős színésznőt, de ő alázattal teszi a dolgát, szellemként jár-kel a birtokon, és tulajdonképpen frissebb az összes fiatalnál – a történetben és a színpadon egyaránt.

Ambrus Mária díszlete, műanyag fákkal, macskafejjel, lepukkant tengerparti nyaralóvárost idéző ízléstelen csillogással mintha azt kérdezné: mire ez az egész hajcihő? Benedek Mari jelmezei csodálatos harmóniával kapcsolódnak hozzá. A (meggy)piros árnyalatai rendre megjelennek a ruhákon, és akin nincs, annak sorsát mintha meg is pecsételné a hiánya.

A rövid felvonások miatt fogyasztható mennyiségben kapjuk a Csehov-adagokat, de kissé meg is töri a befogadást a két, érezhetően gyorsított szünet. Zsótér Csehovját néztem volna tovább. Még lett volna idő az utolsó metróig.

 Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI