Az Örkény idei első bemutatójában főszerepet játszik a Zsótér Sándor rendezte Meggyeskertben Kerekes Éva. Vele beszélgettünk életről, színészetről, színpadi és valós kertekről.
Ranyevszkaja álomszerep egy színésznő számára, de Önt mintha a szokásosnál jobban megérintette volna. Mi találta el ennyire? A felmagasztalt kert elvesztése, az idő múlása vagy az anyagi bizonytalanság? Mindezek fejezetek Ranyevszkaja törékeny életéből…
Talán először történt meg velem, hogy nem látom magam kívülről. Tavaly nyáron számoltuk fel gyerekkori lakásunkat és életterünket, Kaposvárt, ami egy komoly korszaklezárásnak bizonyult, idén nyáron pedig a gyerekeim gyermekkorát és vele együtt szintén egy komoly életszakaszt. Elköltöztünk 12 év után vidékről a fővárosba. Sok kérdés, életünk körvonalainak eltörlése és újrarajzolása – ez történik most. Elvesztések és új „kapások” – mikor hova billen a mérleg – mindenesetre elég fájdalmas. Ennyi az egybeesés. A jelenidejűség ez esetben kicsit megnehezítette a rálátás lehetőségét.
Megnyugtathatjuk, jó volt! Ranyevszkajája természetesen volt kettős, mintha álomvilágban élne, s a lábát csak időnként érintené a földhöz. Mindeközben magányossága fájdalmasan kitűnt. Színészek elmondása szerint a magánéleti eseményeik mindig beépülnek egy belső raktárba, ahonnan a szerepek kedvéért elő lehet venni őket, feldogozni, játszani belőlük. Ez nem segített most Önön?
Ez mind igaz, ha nem ennyire egyszerre történnek. Valószínűleg élesben éltem meg azt, amit Ranyevszkaja szerepében a színpadon és ettől egy sajátos tudatállapotba kerültem. Személy szerint azt hiszem, engem a gyereknek maradni vágyás, a ragaszkodás, és ennek következtében a felelősségtől való húzódozás érint és érdekel a legjobban. A menekülés… Ha ennek az okát megtalálom, talán még teljesebb embert tudok képviselni a színpadon. Még dolgozom rajta, nem tekintem befejezettnek, megoldottnak a feladványt, hiszen még kérdés. Jó esetben velem együtt fog változni és közölni, beszélni is tudok róla, nem csak bénultan szemlélődni.
Ranyevszkajának az idő múlásával is szembe kell néznie, s álomvilágából többször lerántják a földre. Ön viszont dacol az idővel, komoly szerepekkel látja el anyaszínháza és vendégnek is több helyre hívják. Jóban van az idővel?
Jönnek az újak, mióta az Örkényben vagyok, már a második generáció. Nekik is kellenek a fajsúlyos, egész estés szerepek, ezt tudomásul kell venni. A változások akkor inspirálóak, ha új utakat nyitnak, a régieket le kell zárni, a végérvényesség súlya, hogy többet már nem lesz, új felismerés – az elfogadása kicsit nehezen megy. Talán „kortünet”, nem lehet már javítani. Minden változik.
A gyermekei meg szokták nézni?
Ahogy nőttek, úgy néztek meg mindenben, ami a korukhoz illett. Erre még nem hívtam őket… Nem tudom, most még valahogy nem volt rá alkalom. Persze lehet, hogy mindenkinek friss még az élmény.
Kívülről az Örkény egy családias társulatnak tűnik, intim légkörrel.
Ide tartozom, de ennyi ittlét után kellenek a külső munkák is. Dolgoztam a Szkénében, a Tháliában, Kaposváron, legutóbb az Édes Annában Tatabányán és ilyen kitekintés most az Ódry Színpadon az Yvonne, burgundi hercegnő is. A királynőt játszom egy rendezőnövendék, Geréb Zsófi rendezésében. Jó újra a régi falak között játszani, nem is hittem volna, mennyi régi érzést hoz elő belőlem, az önfeledtség korszakából.
Az Örkény határozott célkitűzése, hogy egy második Katona lesz Budapesten, jól látjuk?
Amennyiben ez a minőségre törekvést jelenti, mindenképp.
Rendszeresen vállal külső meghívásokat is, a tatabányai Édes Annában Vizyné szerepét játszotta, s nem túlzás mondani, Önre épült az az előadás. És vissza is várják: tavasszal Blanche lesz A vágy villamosában.
Azt nagyon várom! Crespo Rodrigo jó kis csapatot irányít Tatabányán, s bár most más rendezővel dolgozok majd (az Édes Annát Hargitai Iván rendezte – a szerk.), Guelmino Sándorral, akivel régóta tervezgetjük ezt az előadást. Várunk egymásra - Blanche és én. Na, ez most jó színésznősre sikerült! (Nevet.)
Friss a comment.com-on