Rockopera után, musical előtt operettben vetették be Stohlt. Cirkuszhercegnő-kritika.

Fotó: Éder Vera / Operettszínház

Kálmán Imre egyik legdallamosabb operettjét tűzte műsorára az Operettszínház. Míg zeneileg a Cirkuszhercegnő hozza A csárdáskirálynő színvonalát, addig a libretto közel sem annyira jól sikerült, így a dramaturgiai bakikkal az utókornak kell kezdenie valamit.

Verebes István annak ellenére is fogyasztható előadást rendezett, hogy nem talált, de vélhetően nem is keresett megoldást a suta történetvezetésre. A Cirkuszhercegnő ugyanis miközben igyekszik megismételni A csárdáskirálynő társadalomkritikáját – az ünnepelt arisztokrata nő itt nem sanzonett, hanem artista eredetileg – nem rajzol fel valódi konfliktust, lehetetlennek tűnő problémát, amely valahogy csak megoldódik a végére. Fedora és Mister X újbóli egymásra találását Sergius Vladimir kisstílű mocskoskodásán kívül semmilyen viszontagság nem követi, a megbeszélt időpontban és helyen gond nélkül összefutnak egy bécsi szállodában, onnantól meg ásó, kapa, hetedhét ország. A bemutatón a címszerepet Fischl Mónika játszotta. Temperamentumos végzet asszonya, kiváló hangi adottságokkal, csak érteni nehéz, amit énekel, hallgatni jó. Mister X szerepében Homonnay Zsolt klasszikus bonviván. Beénekli a színházat, jelenléte van, mégsem veszi magát túlságosan komolyan, különösen Szabó Dáviddal (Schlumberger Tóni) közös jeleneteiben. Az ifjú táncos-komikus Szabó legjobbját hozza, énekben, táncban és poénmondásban is remekel: fürdik a megúszóművész szerepében. Szendy Szilvi tűzrőlpattant Miss Mabel. Schlumbergernét az operett élő legendájára, Lehoczky Zsuzsára osztotta Verebes. Megérdemelt az operettsiker, partnere a szállodai főpincér, Faragó András bombabiztos komédiás.

Fotó: Éder Vera / Operettszínház

Ahogy nincs közönségfilm Gesztesi Károly nélkül, úgy alig akad hírértékű premier Stohl András nélkül. A meglehetősen  arcoskodó, ám ártalmatlan intrikus Sergius Vladimir jutott ezúttal neki. Stohlnak nem ez az első kalandja az operett műfajával, volt ő Bóni gróf, sőt  Mágnás Miska is. És ugyan énektechnikája elüt a társulati tagokétól, hanggal, erővel bírja, amit kell, színészileg pedig rövid jeleneteiben is erőteljes, fajsúlyos tud lenni a szerep határain belül.

A Cirkuszhercegnő operettszínházi előadása külsőségeiben is klasszikus marad, Mira János díszlete egyik vidéki színházban sem keltene feltűnést, Tihanyi Ákos koreográfiája sem hagy különösebben mély nyomokat bennünk.

Az újító szellem csak a dalszövegekre támadt rá, és ez fájt is nekünk. Az operettfogyasztásnak ugyanis része a slágerek felidézése, a belső együttdudorászás. Verebes azonban igazi polihisztorként új verseket írt, amik jobbak, sőt igazán modernebbek sem lettek. Még szerencse, hogy a zenéhez nem nyúlt.

A Cirkuszhercegnő azért nézhető, helyenként élvezhető előadás operettbarátok számára.