Nagyon vártam, hogy végre megnézhessem a Tanulmány a nőkről című darabot, már a sajtótájékoztató óta izzítottam magam a Madách Színház új musicaljére.
Ám azt kell mondanom: kár volt, hiszen egy alapból jó ötletből sikerült egy kissé unalmas, sok fáradt poénnal teli, túlzsúfolt produkciót létrehozni, amelyet - ha az alkotók kellő önkritikával, őszintén magukba néznének - akár még jó előadássá is lehetne alakítani. Mert sikeresnek sikeres lesz, elviszi a zene, a szereposztás és a tánc. De nem lesz jó. Adott az alaptörténet, amely egy hatvanas évekbeli film alapján készült. Három feleség, három különböző korosztály, de egy közös bennük: el akarnak válni férjeiktől. Megbíznak egy ügyvédnőt, aki - mivel abban az időben alaposan megindokolt válóokra volt szükség - felkeresi a férfiakat, hogy megalapozza a keresetet. Ők pedig egytől egyig beleszeretnek a hölgybe, aki ugyan valóban gyönyörű, de csak a munkáját végzi. Kezdődhet a bonyodalom.
Van mindehhez egy meglehetősen jó szereposztás, Szulák Andrea és Szerednyey Béla, a 27 éve együtt élő házaspár, Polyák Lilla és Simon Kornél, a 10 éve házasok, Molnár Nikolett és Puskás Peti, az egy hónappal az esküvő után állók szerepeiben, valamint Trecskó Zsófia ügyvédnőként és Magyar Attila narrátorként. És készült egy ötletes díszlet, amely egy íróasztal felnagyított mása, középen egy lépcsőként funkcionáló Erika írógéppel és sok utalással a hatvanas évekre, gyönyörű jelmezek és nyolc profi táncos, üde és friss koreográfiákkal. És persze ott vannak a korszak legnagyobb slágerei, például a Most kéne abbahagyni vagy a Nem leszek a játékszered, amelyeket azok is szívesen dúdolgatnak, akik még a buja gondolat formájában sem léteztek abban az időben, amikor a darab játszódik. Mégis sok gond akad az előadással, amely önmagában is sok.
A történet számos helyen túl van magyarázva. A szereplők nagy része remekel: a Szulák-Szerednyey páros rutinból megoldják, Polyák Lilla énektudása profi, bár szerintem jobban állnak neki a drámai szerepek. Simon Kornél volt az, akinek jelenléte és színészi játéka miatt amellett döntöttem, hogy inkább végignézem a darabot. A fiatalok (Puskás Péter és Molnár Nikolett) szintén ügyesek és lelkesek, kivéve a fiatal ügyvédnőt alakító Trecskó Zsófiát, aki finoman szólva is eléggé vérszegény, főleg a többi női szereplő mellett. A legnagyobb csalódást azonban az önmagát a rendező asszisztálásával maximálisan túlgondoló Magyar Attila volt számomra, aki mindvégig egy vidéki Ki mit tud? kabaréselejtező kiesőjét hozza. Fáradt, mindenki által ismert poénokat puffogtat sok esetben többször annyi idő alatt, mint amennyi érdekes lehet, ráadásul sokszor akkor is jelen van, amikor szerintem nem kellene. Értem én, hogy egy narrátornak mindenhol ott kell lennie, de sajnos az az érzésem, hogy Szente Vajk rendező egyszerűen nem bízott szellemi képességeinkben, ezért azt a megoldást gondolta ki, hogy mindent elmagyaráz nekünk, nehogy valamire magától jöjjünk rá. Ehhez pedig Magyar Attilát használja eszközként.
Az egész előadás alatt az volt az érzésem, hogy a rendező egyszerűen annyira szerette a saját ötleteit, beleértve a saját magát ábrázoló díszletelemet, hogy akkor sem volt hajlandó megszabadulni tőlük, amikor mindenki más számára már régen kiderült, hogy azok egyszerűen nem működnek. Sajnos azonban így az előadás olyan lett, mintha egy eleve agyondíszített többemeletes esküvői tortát megfürdetnék egy szivárványszínű cukormázban: egyszerűen sok. Bízom egyébként abban, hogy valaki igazi barátja lesz a készítőknek és őszintén elmondja nekik azt a többszörösen bevált aranyszabályt, hogy a kevesebb néha tényleg több. Sokat segítene a Tanulmány a nőkről című darabon, mert egyébként szerethető, kedves előadás lehetne.
Friss a comment.com-on