Alternatív színházrendezőt ünnepelt az Erkel Színház gyerekközönsége. A Zsótér Sándor rendezte meseopera magával ragadó lendülete, és kifinomult látványvilága kifejezetten tetszett az apró nézőseregnek.
Tallér Zsófia 2013-ban kapott felkérést az Operaháztól, hogy komponáljon egy meseoperát. Választása Szilágyi Andor meséjére, a Leánder és Lensziromra esett, amelyhez Szöllősi Barnabás készített librettót. Meglepetés lett volna, ha az előadást nem Zsótér Sándor rendezi, hiszen Tallér Zsófiával tíz éve dolgoznak már együtt, Zsótér pedig ezelőtt is rendezett már az Operában (A törpe, Orfeusz és Euridiké, A bűvös vadász). A gyerekszínház ismeretlenebb terep számára, így többszörös izgalom lengte körül a premiert, vajon hogyan fog bírni a pesti színházi élet underground rendezője egy kortárs meseoperával, hiszen a gyerekek ingerküszöbe más, mint a felnőtteké. A kicsit lassú kezdés után a gyerekek remekül ráhangolódtak az előadás hangulatára, a csúnya kobold története opera formájában is lekötötte őket.
Tallér Zsófia zenéje teljesen befogadható bármilyen korosztály számára; nincs lebutítva, de szépen illeszti bele a gyerekek számára ismert dalocskákat is („Egyszer egy királyfi…”). Van a zenében egyfajta csilingelős báj és kedvesség, amit nem lehet nem szeretni. Az előadás figuráira és történetükre ugyanez jellemző: a csúf kobold, Leánder macskáját véletlenül lenyilazza Bölömbér kerál. Leánder ezért bosszúból bűbájt bocsát rá, fogva tartja, hogy megszerezhesse cserébe a kerál leányát, a csodaszép Lenszirmot. Lensziromnak azonban Mar-Szúr herceget szánták férjül, de a királylánynak eszébe sincs hozzámenni, amint megismeri Leándert. Inkább megszökik szolgálójával, Csibecsőrrel, és Leánder keresésére indul. Igaz szerelmük ereje megtöri az átkot – így a csúnya koboldból valódi herceggé válik.
Molnár Ágnes (Lenszirom) kellemes szopránja és megjelenése, akár a Disney hercegnőké. Királylányos kliséi Leánder szerelmétől szertefoszlanak, a darab végére érett nővé válik a döntések súlya alatt. Bakonyi Marcell (Leánder) átokkal sújtott, eleinte megtört kobold, maga sem hiszi, hogy Lenszirom beleszerethet csúnyácska külseje dacára. Hőssé csak a szerelem bizonyossága után válik. Az óriási átlátszó labdában raboskodó Hábetler András (Bölömbér kerál) komikus figura, minden kerálos fakszni nélkül, le-és felgurítgatják hosszasan a színpadon, ám basszbaritonja fejjel lefelé is hibátlanul szól. Szintén hálás szerep Leánder szolgájáé, Bogyóé Gradsach Zoltán alakításában, aki egyfolytában lót-fut, mozgásában a kortárs tánc elemei is visszaköszönnek (koreográfus: Ladányi Andrea). Meláth Andrea (Bölömbér kerálné) mindenki számára ismerős tüsténkedő feleség; Boncsér Gergelynek (Mar-Szúr herceg) még a szeme sem áll jól. Wierdl Eszter naivan pillogó Csibecsőr, Csíjjegős és Csújjogós bőregérként Vajda Júlia és Rozsos István nyújtanak vicces látványt talpig feketében, feketére festett szemmel, folyton egymásba kapaszkodva, emellett fanyar kommentjeikkel és híreikkel borzolják a kedélyeket. Cserna Ildikó éles orgánummal, katonás fegyelemmel oktatja kis lepkéit Tönder Negédként, míg férje, Daragó Zoltán (Vaknadály) megkeseredett, és egy tóba menekült kibírhatatlan temperamentumú Negéd-neje elől. Negéd lepkéi és Mar-Szúr akcióra kész darazsai, azaz a Madách Musical Tánc - és Zeneművészeti Iskola tehetséges növendékei üde jelenségei az előadásnak.
Ambrus Mária díszlettervező káprázatos látványvilágot varázsolt a színpadra: hatalmas fűszálak, óriási festett tücskök, díszes, csillogó palota. Benedek Mari jelmezei remekül passzolnak ehhez a pompázatosan színes díszlethez; Lensziromnak Hamupipőke-kék ruháját virágok díszítik, Bogyó lóti-futi jelzésértékűen zöld melegítője szuperzöld, Leánder tűzpiros szettjével, és hatalmas Pumukli hajával, nagy füleivel mindig kitűnik a többiek közül. Bölömbér kerál egyszerű ingje és nadrágja nem egy macskagyilkos kerált takar, hanem egy családapát, aki meg akarja óvni lányát.
Ötletes, szórakoztató, jó humorú előadás, mi sem igazolja ezt jobban, mint a végén ugrálva tapsoló kislányok – a jövő színházbarátai. Nemcsak a kicsik számára, hanem a felnőtteknek is nagy élmény!
Friss a comment.com-on