Senki nem az, akinek mutatja magát, van, aki önmagát is becsapja. Jockey Ewing ipari tanuló az intrikus Glembayakhoz képest. Bomba robban a Radnótiban.
Családdrámát tűzött műsorára a Radnóti Színház. Krleza A Glembay ház című darabja társadalmi és pszichológiai kérdéseket egyaránt boncol, Valló Péter rendezésében feszültséggel teli, nyugodni nem hagyó előadás született. Jubileumi közgyűlésen találkoznak a befolyásos Glembayak, ünnepel a családi cég. De tudjuk a drámairodalomból, hogy a rég nem látott rokonok gyakran készítik ki egymást ilyen alkalmakkor, elég, ha A macska a forró bádogtetőn vagy A születésnap jeleneteire gondolunk. Nincs ez másként a felsőbbséges Glembay családnál sem, ahol a 11 éve nem látott tékozló fiú hazatérése kavarja fel az állóvizet. Leone (Pál András) szemben a család férfitagjaival, és leginkább nagyhatalmú édesapjával, Ignjat Glembayval (Bálint András) nem pénzember, hanem bohém festő lett, akinek saját világa szemben áll családja hideg részvéttelenségével, szociális érzéketlenségével. Az ünneplést tragikus, Glembay szemmel nézve inkább kellemetlen esemény árnyékolja be: egy nincstelen varrónő éppen a család palotájának ablakából vetette ki magát gyermekével, miután a ház úrnője, Castelli bárónő (Szávai Viktória) nem volt kíváncsi segélykiáltására. A főhősök körül keselyűként köröznek a haszonleső rokonok és barátok, Fabriczy-Glembay (Márton András), Puba, a fia (Rétfalvi Tamás) és Altmann doktor (Gazsó György) és zavartan ténferegnek a család tárgyként használt áldozatai, Dr. Silberbrandt (Adorjáni Bálint) és az apácának tért Glembay-özvegy, Angelika nővér (Martinovics Dorina).
A több évtizedes titkok és sérelmek fokozatosan kerülnek elő. Az első felvonás afféle kontextusépítése és felvezetése a különösen erős és színészileg is emberpróbáló második felvonásnak. Az idősebb és az ifjabb Glembay, azaz Bálint András és Pál András csörtéje egyszerre gyilkos és érzelmes, Ignjat hűvös számítása és a Leone féktelen ösztönössége csap össze, különbségeik mögött pedig kezdenek felsejleni hasonlóságaik. Bár a második felvonás két férfi, apa és fiú indulatos beszélgetését mutatja meg, a csúcsára érő dráma a bárónőről és a rég halott anyáról és titkaikról szól. A ki nem mondott igazságok, a meggyőződéssé szilárdult téveszmék nem omolhatnak össze következmények nélkül.
A harmadik felvonásban a pusztulás, a pusztítás folytatódik, a befolyásos és hatalmas családfő halála után is képes újrakeverni a lapokat. A tragédia újabb és újabb tragédiákat szül, a kártyavár végleg és visszavonhatatlanul omlik össze. A vérség misztifikálása a görög sorstragédiák világát idézik. Valló Péter szépen építkező rendezése magával ragadó és fordulatos. Erős alakítások, állandó feszültség, jó színház. El lehet menni megnézni.
Friss a comment.com-on